Irodalmi szenzáció – így aposztrofálják legtöbben Székely László kötetét, ami nekem ismeretlen ismerősökről szól, és kedvenc időszakomba, a magyar irodalom egyik legizgalmasabb és legfontosabb korszakába repít vissza. Olcsó, sokszor fűtetlen bérlakásokban vagyunk, meg kávéházakban. Írók, költők, versek, az alkotás van a fókuszban – legalábbis először. Aztán család, házasság és gyermekszületés, majd halál, viszály, háború és sosem béke. Szóval szeretetet, és főképp tragédiákat mutat be a könyv, a főszereplők Babits Mihály, felesége Tanner Ilona, akit legtöbben Török Sophieként ismerünk, és lányuk Ildikó. A könyv negyven évet fog át, a mű alapvetően egy több mint tizenkét évig húzódó per bemutatása; annak minden fordulatát kimerítően ismertető, feltáró, kacskaringós történet. Emberi életek, irodalmi szereplők tragikus története.
„Babits költő katedrát kap”
Most mégsem velük kezdem a mai könyvajánlót, hanem egy másik tragédiával: két napja meghalt Kántor Péter. Kántor Péter, aki a 20. századi magyar irodalom egyik legfontosabb alkotója, nagy költő volt, életműve a figyelem, a lelkiismeret, a szeretet és a látott és értett tragédiák felkiáltójele. Életében megidézett költőelődöket és fordított külföldi alkotókat is, volt szerkesztő, mint Babits, és látványába éppúgy beleégett a Duna – amit minden nap, ablakából is figyelt, aminek partján sétált –, mint József Attiláéba. Vallotta, az ihlet „mintha nem volna más, mint az a bizonyos utolsó csepp a pohárban. Ami után már nem lehet kibírni szó nélkül.” Nem bírta ki szó nélkül, és ezzel fájdalmasan szép életművet hozott létre. Hitt abban, hogy beszélni kell a múltról, a történelemről. A Grádicsok kötetben szereplő 1919 című versében „Babits költő katedrát”, emellett Babits szerepel a Lapozgató versben is. Mégis, a Megtanulni élni verset idézem most Székely László kötetéhez kapcsolva, mert talán ez volt a legnehezebb a Babits családnak is – együtt, hárman, egymásba kapaszkodva és egymásra figyelve – megtanulni élni. „Akármit, / most már nem halogathatom tovább, / most már igazán meg kell tanulnom élni, / hát nem?”
Egy furcsa szerelem története
A történetet, miképp lett Török Sophie Babits felesége, ismerhetjük. Az egy albérletben lakó Babits és Szabó Lőrinc, aki tanítványa, barátja és titkára is volt a „nagy költőnek”, a magyar irodalmi élet megkérdőjelezhetetlen alakjai voltak. Fiatalok, tehetségesek, és egyáltalán nem elefántcsonttoronyban éltek. Sophie, azaz Tanner Ilona a Nyugatban vágyott publikálni, ezért kereste a lakásán Babitsot, aki maga helyett Szabó Lőrincet küldte az ajtóba, majd ő kezdett a sok fájdalmat és nehézséget átélt lánnyal foglalkozni, majd udvarolt neki, és feleségül kérte. Egy házasság előtti, a két költő közti, baráti beszélgetést követően mégis váratlan fordulat állt be: maga Babits kérte feleségül Ilonát, aki meglepő módon, de azonnal igent mondott, így házasodtak össze 1921. január 15-én. Ez a szerelmi történet éppúgy részletezve van az izgalmas kötetben, mint Babits Mihály és Tanner Ilona „előélete”, helyzete és családja, de a könyv mégse gondoljuk, hogy szerelmi anekdotákról szól. A kötet, amit egyszerre tekinthetünk jogtörténetnek, családtörténetnek vagy irodalomtörténetnek, leginkább Babits Ildikó és Török Sophie peres iratatit elemzi, mutatja be és ágyazza be irodalmi szövegek sűrűjébe. De miért pereskedik anya és lánya, s ki is tulajdonképpen Babits Ildikó?
„Költő nejének lenni”
Török Sophie alig hat évvel a házasságkötésük után, még Ilona születése előtt így fogalmaz: „Költő nejének lenni szent és nehéz hivatás, oh sírjatok értem! – én, aki egészségesen, fiatal szívvel, rajongó életkedvvel léptem ide be, íme roncs vagyok!” Elkeseredett szavak, aminek hátterében sok minden áll. Rengeteg feladat szakadt Ildikóra, így fogalmaz: „Mondhatom, hogy nem valami élvezetes dolog költő feleségének lenni, és én Babits Mihálynak – a költőnek vagyok a felesége. Nemcsak a felesége, adminisztrátora, pénzügyminisztere, titkára, s mindene, amire egy – praktikus életet nem értő – embernek szüksége van.” Emellett a gyermekvállalás is fontos kérdés volt a házaspárnak, de Ilonának egy korábbi orvosi beavatkozása miatt nem születhetett saját gyermeke. Ezt követte a megoldás: háztartási alkalmazottjuk, a tizenkilenc éves Bíró Irma egy Török Sophie öccsével folytatott viszony eredményeképpen állapotos lett 1927 nyarán. Török Sophie – a későbbi perben elhangzott tanúvallomások szerint – meggyőzte a terhes cselédlányt, hogy magzatát ne vetesse el, majd rábeszélte Babitsot, hogy a születendő törvénytelen gyermeket fogadják örökbe. Az örökbefogadási szerződés megkötésére csak 1928. szeptember 5-én került sor. Ildikó családneve ettől kezdve Babits volt. Az asszony titkolta, hogy a gyermek örökbe fogadott, amiben könnyítette a dolgát, hogy a kislány erősen hasonlított rá, akinek valójában nagynénje volt. A kötet egyik fontos része, és a vastagon elemzett periratok kiindulása számomra ez – az anyaság megélése, az asszonyiság, az elfojtás, a feladatok és a szeretet hálójának léte és nem léte – amiről Székely László kötetében több helyen Török Sophie Nem vagy igazi kisregény részletei számolnak be.
Megismerjük Babits Ildikó gyerekkorát, és közben nyomon követjük Babits Mihály betegségét, embert próbáló fájdalmakkal, kínokkal, kezelésekkel – közben látjuk a gondoskodó feleséget, aki a terheket magára veszi. De az igazi emberi tragédia mondhatjuk ezután kezdődik.
Minden szétesik
Babits halála után szétesik a család, elindulnak a konfliktusok, ekkortól egyre nehezebb az anyának Ildikóval is a viszonya. A tragédia a lány számára kettős: nemcsak rajongott édesapját veszti el, akinek leépülését végignézte, de a legrosszabb életkorában, 13 évesen tudja meg, hogy Babits Mihály és Török Sophie valójában csak örökbefogadó szülei. Gondoljunk bele, micsoda állapot lehet ez, amikor talajt vesztett helyzetben nincs fogózkodó: ki vagyok, kihez tartozom, hogy fogok élni. Innentől kezdve a konfliktusok mindennaposak, és anya-lánya egyre távolabb sodródik egymástól. A könyv magva innentől kezdődik, megismerhetjük lépésről lépésre a történéseket, ami szomorú, de a főszereplők halálával sem ér véget. A több szálon futó eseményeknél főszereplő még Basch Lóránt – aki Babits mellett a Baumgarten Alapítvány kurátora volt – és Koháry Sarolta, de a perben tanú Déry Tibor, Keresztury Dezső és Füst Milán is. Megismerjük a Keresztény Lajos-affért, az írógéppert, láthatjuk Török Sophie halálát, olvassuk a végrendeletét és az ezt követő nagy csatát: a Basch és Babits Ildikó közötti jogi csatározást.
„Vetkőzni vágy lelkünk, mert tenger az ég most és part a világ”
Miért érdemes elolvasni ezt a könyvet? Az elmúlt években egyre népszerűbbek, szinte új kultúrája van az irodalomtörténeti köteteknek. Olyan könyveknek, amikkel közelebb kerülhetünk az alkotókhoz, és jobban megismerve az életüket talán a műveket is másképp olvassuk. Ezekkel a könyvekkel maga a kor is feléled, ott ülhetünk – jelen esetben – a kávéházi asztalok, az esztergomi, előhegyi Babits-ház, a bírósági peres tárgyalások és a baráti telefonbeszélgetések mellett. Feléled az irodalom, és ismerőseink lesznek a szereplők. Konfliktusaikkal pedig, azt gondolom mi is más fénytörésben láthatjuk saját életünket – megéri? Megérte? Nem lett volna más megoldás? Nem lehetett volna segíteni?
A Babits-Török Sophie peres eseményekre egyes kortársak visszaemlékezéseikben helyenként tettek ugyan utalást, de pontos mibenlétére a magyar irodalomtörténet reprezentánsai az elmúlt több mint fél évszázad során nem keresték a választ, vagyis teljességgel ismeretlen volt még a szűkebb szakmai közvélemény számára is az ügy. A szerző, Székely László saját indíttatásáról a könyv elején részletesen beszámol, így megértjük: a kötettel nemcsak irodalom- és jogtörténeti szenzációt kapunk, hanem egy olvasmányos, letehetetlenül izgalmas könyvet, ami pontosságával, részletességével és kutatásával igenis nekünk, ide, a mába üzen.
