Marie Claire Olvasói Klub – Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány

2021. május 28. |

Aki szereti Elena Ferrante köteteit, aki kedvelte Grecsó Krisztián Veráját, akinek tetszett Szabó Magda Für Elise-e, az odáig lesz Donatella Di Pietrantonio könyvét. A visszaadott lány gyönyörű borítója mögött egy kiskamasz felnőtté válása bontakozik ki.

Az örökbefogadás számos érzékeny, fájdalmas helyzettel jár, amelyekről már egyre nyíltabban merünk beszélni, ám nagyon fontos a kellő körültekintés, a tapintat és a szeretet minden érintett oldaláról. De mit tehet egy tizenhárom éves kislány, aki sem tapintatot, sem érzékeny útmutatást nem kap, és egyszerre kell megküzdenie az örökbefogadás lelki terhével, és azzal, hogy az addig családnak hitt közeg egyik napról a másikra elutasítja, és – mint egy nemkívánatos csomagot – visszaküldi őt vér szerinti szüleihez? Hogyan találja meg a helyét a város után a vidék egyhangú, szegénységgel terhes világában? Milyen titkot őriz a család a visszaadott lányról, és mit tesz ő, amikor minden napvilágra kerül?

olvasoi-klub-avisszadobott-lany

Egyetlen biztos pont

Donatella Di Pietrantonio A visszaadott lány című kisregénye egy dráma feszességével teremti meg a könyv atmoszféráját: szellemes, szemléletes leírásai, a mesélő gondolatai ugyanakkor oldalról oldalra haladva lebilincselően bontják ki a történetet indító, minden szereplő számára fájdalmas konfliktust. A tizenhárom évvel korábban csecsemőként örökbeadott lányt hazaküldik, aki így a kényelmes, polgári életből a falusi nyomorba kerül. Egyvalakivel alakul ki szinte azonnal közeli és valódi testvéri kapcsolata, Adrianával, a húgával. Egy ágyban aludva, egymás szokásait, gyengeségét megismerve szoros kötelék épül ki köztük.

„Két élő anyám volt, mégis árván maradtam”

A világok és a szereplők között mély szakadékok tátonganak: a jól szituált városi élet és a nyomorgó vidék, az anya (akit hosszan így is nevez a lány a kötetben, csak a vége felé oldódik, és változik „anyám”-ra a megszólítás) személyes vagy éppen csak funkciószerű jelenléte, az ideálisan elképzelt, megálmodott és másoknál meg is tapasztalt, de a főszereplő számára elérhetetlennek tűnő család vágya. Vékony hidak mégis összekötik őt a látszólag elérhetetlennel: reményt jelent például a tanulás és a jó előmenetel, ami mindvégig a kislány erejét mutatja. Híd a barátnő, Patrícia és a családja, illetve Adriana, még akkor is, ha – Grecsó Verájához hasonlóan – ő, egy kislány árulja el a szülők titkait. Persze a sóvárgó gyerek lelke továbbra is azután a törődő, szerető, védelmező anya után vágyik, akitől megfosztották, aki önmagától fosztotta meg a főszereplő tinilányt – kétszer is. A visszaadott lányban a felnőttek józan döntései nagyon erősen szemben állnak a gyermeki vággyal, a szeretetéhséggel, és azzal, hogy az otthon melegségét nincs joga senkinek elvenni egy gyerektől, főképp magyarázat nélkül. Lehet teljes életet élni a megbélyegzéssel, a szégyennel? Erről is szól a könyv, és azokról a boldogságszikrákról, amelyek, ha percekre is, akár egy tengeri fürdőzés erejéig is, de megadják a szabadság, valamint a közös öröm ritka és értékes perceit.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra