Heti kultkedvenc: vámpírral és pappal támad a horrorsorozatok királya

2021. szeptember 30. |

Kíváncsiak vagytok rá, mi mit olvastunk, néztünk vagy éppen milyen régi/új kulturális felfedezést tettünk? Ezen a héten szerkesztőnk, Kránicz Dorottya ajánl egy rendhagyó horrorsorozatot.

Mike Flanagen korunk legnagyobb iparosa a horror műfajában – a szó legnemesebb értelmében. Jó ideje tartja a viszonylag feszes tempót, és évente kijön egy pazar horrorsorozattal: 2018-ban A Hill-ház szellemét, 2020-ban a Bly-udvarház szellemét írta és rendezte (a kettő között, 2019-ben becsúszott az elég felejthető Álom doktor, de az amúgy sem sorozat, szóval ne keverjük ide). Az idei dobása pedig a Mise éjfélkor (Midnight Mass, ami akár Éjféli mise is lehetett volna magyarul, de nem lett), ami nemcsak a korábbi házas tematikától rugaszkodik el, de atmoszférájában is egészen mást hoz. A mélyen vallásos, főleg halászok lakta, de alig egy maroknyi lakóval rendelkező szigeten zajló fura események most tényleg inkább csak háttért szolgáltatnak a karakterek kibontásához. Rejtélyes, természetfeletti események kíséretében ismerjük meg a börtönből hazatérő, megtört és céltalan Riley-t, a transzgenerációs mintáktól rettegő Erint, a mindennapi rasszizmussal küszködő serifet, a bigott katolikusok között ragadt leszbikus doktornőt, a titokzatos fiatal papot, és úgy egyáltalán egy kicsi, posványos, a globalizációval szemben alulmaradó sziget megrekedt világát.

mise-ejfelkor-mike-flanagan-sorozat-horror

Már a Hill-házban és a Bly-udvarházban is a traumafeldolgozás állt a középpontban, de a Mise éjfélkor esetében talán még több az erős, lélektani mélységeket feltáró párbeszéd, amit percekig nézhetünk anélkül, hogy bármilyen klasszikus horrorelemmel találkoznánk. Valószínűleg szabadságot jelent az is, hogy a házas horrorokkal szemben a Mise éjfélkor nem adaptáció, hanem eredeti sztori: ebben a Flanagen által teremtett szűkös, fojtogató világban pedig simán megférnek a papok a vámpírokkal, a szent csodatételek a tengerparton heverő halott macskákkal, a muszlim serif és a bigott katolikus csatározása.

A Mise éjfélkor lassabban építkezik, mint amit a zsánertől elvárnánk, viszont tényleg rabul ejtő atmoszférát teremt – ez elsősorban olyan színészeknek köszönhető, mint a Paul atyát alakító Hamish Linklater, vagy az ittas vezetés során elkövetett balesete által kísértett Riley-t megformáló Zach Gilford. Mindemellett a korábbi szériákhoz képest az új sorozat világa sivárabb, szokatlanabb, a konfliktusok komplexebbek, ez pedig még inkább a művészfilmek felé tolja a Flanagan által stabilan szolgáltatott igényes midcult kereteit. Mindezek fényében érdekes kérdés, hogy vajon hozza-e a Mise éjfélkor a korábbi házas horrorok népszerűségét – valószínűleg sokan lesznek, akik túl weirdnek találják majd a vallásos delíriumban megnemesült vámpír-angyal alakját, de az is elképzelhető, hogy sokan épp emiatt nézik (az évi jó egy tucat házas horror mellett látszólag egyre nagyobb az igény a weird horrorokra is, hasonló sorozatpróbálkozás volt például nemrégiben a Brand New Cherry Flavor is).

Flanagen új sorozata a rendezőtől megszokott minőséget hozza, egy talán még lebilincselőbb és sokrétűbb történettel, mint amit a korábbi munkáiban láthattunk. Olyannyira, hogy a szigeten bújkáló vámpír már tényleg szinte mellékessé válik.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Heti kultkedvenc: A Gucci-ház a gucci-ház

Heti kultkedvenc: A Gucci-ház