Heti kultkedvenc: Mit gondol? podcast Lukács Lucával

2021. szeptember 23.
Korábban elképzelni sem tudtam, hogy ennyire be fog szippantani a podcastek világa. Pedig rohanó hétköznapjaimon – amikor előfordul, hogy nem tudok kinyitni egyetlen könyvet sem, de szükségem van arra, hogy valami inspirálja a gondolataimat – azon kaptam magam, hogy kikapcsolódásként és tanulásként is ráindítok a Spotify-ra. Így lett nagy kedvencem Lukács Luca Mit gondol? című kétheti podcastje.

Luca szerkesztőként dolgozott egy podcast stúdióban, így nem volt idegen számára ez a világ: tudta, hogy a podcast lesz az a műfaj, aminek segítségével mesélni szeretne. Mindig is tisztában volt azzal, hogy mélyinterjúkat szeretne készíteni, hiszen már gyerekkorában sem esett nehezére két-három órás beszélgetéseket végighallgatni. Az egyetem végén kezdett amerikai podcasteket hallgatni, ekkor gondolkozott el először azon, hogyan tudná ezt a műfajt a saját gondolataira szabni. Így született meg a Mit gondol? ötlete is, amelynek első része idén májusban látott napvilágot.

A podcast mindegyik része más témát jár körül. Olyan témákat, amelyek ott vannak a mindennapjainkban. A műsorvezető az első részben például Nyáry Krisztián írót kérdezi a szerelemről, aki a magyar kultúrtörténet legszebb szerelmes leveleit gyűjtötte kötetekbe, miközben a saját életét beárnyékolta felesége elvesztésének tragédiája, akivel a középiskola óta alkottak egy párt. Vendége volt többek között Nagypál Orsi is, a Nyitva című, párkapcsolati tabukat boncolgató film rendezője, akivel a monogámiáról, és Szamosi Zsófi, valamint Szandtner Anna, akikkel a testvérségről beszélgettek.

Hajós Andrással az exhibicionizmus, Benedek Ágotával a szókimondóság, Székely Krisztával a coming out, Rea Millával, vagyis Kafival, a szomáliai menekültből lett modellel az otthon, Ujj Mészáros Károly rendezővel – aki párjával, Balsai Mónival több mint egy éve fogadták örökbe kisfiukat – az apaság, a vesetranszplantált Ádám Balázzsal pedig az idő témáját boncolgatták.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MIT GONDOL? podcast (@mitgondol) által megosztott bejegyzés

A műsorvezető kezdetben olyan embereket választott, akikkel szívesen beszélgetne, mostanra azonban elsősorban maguk a témák jutnak eszébe és azokhoz választja ki a tökéletes beszélgetőpartnert, áthidalva a generációs különbségeket is. Ezért érzem magam az adások végén úgy, mintha éppen egy mély baráti beszélgetésből tértem volna haza. És nem is véletlenül, hiszen éppen ez a Mit gondol? célja: „Azt szeretném, hogy egy-egy adás olyan élmény legyen a hallgatóknak, mintha egy kocsmában vagy kávézóban ültek volna le az asztalunkhoz. Ezért hívom ezeket beszélgetéseknek, nem pedig interjúknak.”

A podcaster azt vallja, hogy akkor lehet jó dolgot csinálni, ha merünk sebezhetőek lenni. Ha fogunk egy témát, ami igazán foglalkoztat és bele merünk állni abba. Luca egykori televíziós műsorkészítő szakos hallgatóként, majd tanársegédként maga is azok között volt, akik 71 napon keresztül tartották blokád alatt a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületét. „A szabadság a húsomba vágott az elmúlt évben. Tematizálta az életemet és szerintem a jövőmet is, ezért mindenképpen szerettem volna erről beszélni. Nem feltétlenül arról, hogy én hogyan éltem meg az egyetemfoglalást, hanem arról, hogy milyen gondolatokat ébresztett bennem. Mit nevezünk szabadon alkotásnak egy ilyen levegőmentes világban? Mit jelent az, hogy szabadon létrehozni, szabadnak lenni? Ez egy illúzió vagy törekvés?” – ezek a gondolatok inspirálták a szabadság fogalmát körüljáró adást, amelyben Luca Németh Gábor író-forgatókönyvíróval beszélgetett, aki egészen az idei évig a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatójaként is dolgozott.

„Volt, akiről tudtam, hogy kimondottan vele akarok egy adott témáról beszélgetni, ilyen például Székely Kriszta is. Az időről szóló epizódnál már korábban tisztában voltam azzal, hogy szeretnék ezzel foglalkozni, mert fiatal felnőtt vagyok: ebben a korban kezd elveszni az ember keretrendszere, nem jár intézményekbe, hanem meglódul az élete, és szerintem ilyenkor kerül be az idő, mint tényező az életünkbe. Ezért választottam a vesetranszplantáción átesett Ádám Balázst, akiről azt gondoltam, nem számít, hogy nem egy közismert ember, mert érdemes elmesélni a történetét” – meséli Luca. Balázs ugyanis 6 éven keresztül várt dialízisre, míg végül 3,5 évvel ezelőtt érkezett a hívás, hogy új vesét kaphat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MIT GONDOL? podcast (@mitgondol) által megosztott bejegyzés

„A szabadságról és a coming outról szóló résznek is van egy társadalmi missziója, de egy menekülttel való beszélgetés is érzékenyít” – utal Luca a Rea Millával, azaz Kafival, a szomáliai menekülttel készült adásra. Kafi gyermekházasság elől kelt útra Afrikából mindössze 14 évesen, majd hivatalos papírok hiányában két hónapon keresztül tartották fogdában Görögországban. Hosszú vándorlás után került ide, Magyarországra, ahol most modellként dolgozik. Luca így emlékszik vissza arra, hogy mit adott neki a vele való beszélgetés: „A történeteinkből vagyunk. Nem lehet eléggé bátornak lenni az élethez, mindig menni kell.”

Bár a műsornak elsősorban nem az edukáció vagy az érzékenyítés a célja, mégis minden egyes rész után azt érzem, csupán azzal, hogy hallgatok, a perspektívám addig elképzelhetetlen méretűre tágult és ismét kincset érő gondolatokkal lettem gazdagabb – ez az a filozófia, amiről Luca is beszél egy-egy rész elején. A műsorvezető alapelve ugyanis, hogy nem próbál gátat szabni az érdeklődésének a beszélgetések során: „Pontosan ügyelek arra, nehogy a tapintatosság vagy szemérmesség miatt ne kérdezzek meg valamit, amire kíváncsi vagyok. De valószínűleg ez nem mindig sikerül, azért még mindig nagyon izgulok.”

Lucát a missziótudata és kíváncsisága két évvel ezelőtt egészen Ghánáig vitte, ahol egy csapattal iskolát építettek a helyi gyerekek számára: „Egyrészt csinálni akartam valamit, ami fontos, másrészt el akartam menni innen. Pont akkor diplomáztam és tudtam, hogy nekem szükségem van erre az útra, mert a korábbi három évem nagyon kemény volt” – utal arra, hogy a televíziós műsorkészítő szak mellett párhuzamosan jogásznak is tanult. „Addig csak azon tudtam gondolkodni, mit valósíthatok meg az egyetemi tanulmányaim keretein belül. Be volt táblázva az életem. Azt gondoltam, hogy Ghánában ki fogom találni, hogy mit fogok csinálni. Hát, itt van a podcast.”

Olvass tovább!

Fotó: Mit gondol? podcast