Marie Claire Olvasói Klub: Anna Kåver – A szorongás vége

2021. október 22. |

Kéthetente Juhász Anna mesél nektek épp aktuális olvasmányáról, legyen az regény, novellás- vagy verseskötet: most Anna Kåver: A szorongás vége című művéről.

A napokban, egy rendhagyó irodalomórán az egyik 14 éves diákkal beszélgettem, aki egyszer csak azt mondta: „Az életünk része a bizonytalan, és megtanultunk szorongani.” Tizennégy éves, és már ott van a szótárában ez a szó: szorongás és az érzés, amivel megismerkedett az elmúlt időszakban. Ezen az órán Pilinszky János volt a témánk, a 100 évvel ezelőtt született szerző, akinek a szorongás, a félelem létélménye és verseinek témája volt. Hogy is mondja a Kihűlt világ című költeményében? „Kihült világ ez, senki földje! / S mint tetejébe hajított / ócskavasak, holtan merednek / reményeink a csillagok”. A diák a járványhelyzetre utalt, míg Pilinszkynek a korán megtapasztalt háború és az ember magányossága, kivetettsége hozza a költői létmeghatározás bizonyos jellegzetes elemeit, a Semmibe vetettség érzését. Ismerős ez korábbról is, szintén idei témám a századforduló utáni, első világháború közeli irodalom, a spanyolnátha pusztítása. Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona így fogalmaz visszaemlékező kötetében: „Jó barátaink máról holnapra meghalnak, fiatal férfiak, fiatal nők. Karinthy felesége, Judik Etel,… és Kaffka Margit. Mi kétségbeesetten félünk a járványtól, literszámra locsoljuk a szublimátos oldatot, torokfertőtlenítő vízzel járunk, s az utcán, a villamoson is gargarizálunk.” A könyv 1938-ban jelenik meg. Eltelik száz vagy hetven év, és ismét szorongásról beszélgetünk, hasonló látványunk és érzésünk van, mint a fent idézett alkotóknak, habár nem az I. és nem is a II. világháború pusztít odakint. Szóval hallgattam ezt a diákot, újra elővettem a már jól ismert verseket, és további műveket: Szabó Magdát, Adyt, Karinthyt és Petri Györgyöt, és ahogy olvastam, rájöttem, hogy igen, ki kell mondani – és talán így tudunk majd változtatni -: az én – és felteszem, nagyon sokunk – életének egyre erősebb létélménye lett a szorongás az elmúlt lassan két évben. Szorongás és félelem a bizonytalantól, az ismeretlentől, és mindattól, amit viszont megtapasztalunk és amiben látjuk a változását: szorongás az emberi kapcsolatoktól, a munka meglététől vagy elvesztésétől, a türelmetlenségtől, a rosszindulattól és sorolhatnám. Mert egy világjárvány árnyékában megváltozott az életünk, a közösségi érintkezéseink, de emellett bennem felerősödtek az egyéni félelmek is.  

olvasoi-klub-a-szorongas-vege-konyvajanlo

Már egy ideje nem írok naplót, pedig egykor mankóm volt és csöndes társam a mindennapokban, leírtam és ezáltal átgondotam életem történéseit és eseményeit, döntéseket, fájdalmakat, örömet. Ma már erre nincs időm, de valahogy a folyamatos teljesítés és rohanás közben a szorongás is egyre nő bennem, csak beszélni nehéz róla. Épp ezért nagyon jókor talált meg Anna Kåver pszichológus kötete, ami olyan élményt adott, mintha valaki megfogta volna a kezemet, és leült volna velem beszélgetni. A kötet személyes példákkal, irodalmi idézetekkel és nagyon feszesen szerkesztve vezet végig a szorongás kialakulásától, a szabadság meglétén és hiányán át a bennünk megszülető kérdésekig: miért és mitől aggódunk és mi az aggódás biológiai, pszichológiai és filozófiai háttere? Mitől alakul ki az az ördögi kör, amiben a szívünk elől a gondolatainkba menekülünk, és egyáltalán, miért vannak érzelmeink? Itt a szerző az evolúciót is behozza: „Teljesen nyilvánvaló, hogy az érzelmek megélésének és kifejezésének képessége azért maradt fenn az evolúció során, mert szükségünk volt rá a túlélésünkhöz.” Merthogy az érzelmek kellenek ahhoz, hogy kielégítsük az igényünket a védelemre, a biztonságérzetre és a a gondoskodásra. A szerző nagyon izgalmasan ír arról, miért kell az életünkben a szégyenérzet, mitől óv meg bennünket a félelem és összefoglalja: „Tulajdonképpen az érzelmeid jelölik ki számodra, hogyan is lépj fel különböző helyzetekben.”

Amellett, hogy a könyvben megismerjük az érzelmeink szerepét, és számomra nagyon fontos tételeket fogalmaz meg és támaszt alá, például hosszan részletezi, hogy ne akarjunk már állandóan ígéreteket kicsikarni a másiktól, vagy azt, miként tanulhatunk meg bízni (magunkban, majd a másikban), és hogyan tanuljunk meg és merjünk megnyílni – emellett minden fejezetben minket, olvasókat is megszólít és behív: gondolkodjunk el, válaszoljunk kérdésekre és írjuk le, foglaljuk össze gondolatainkat – a könyv végén a Próbáld ki! „feladatok” a kedvenceim. 

Fent azt írom, régóta nem vezetem a naplómat. Na, most Anna Kåver könyve kapcsán újra kinyílt egy jegyzetfüzet: fejezetről fejezetre jegyzetelni kezdtem, és habár mindez csak pár napja kezdődött, máris érzem a hatását. Magamat és a kérdéseimet, bizonytalanságaimat is másképp látom. Azt, hogy mennyire sokat számít – akár a magány ellen – a kommunikáció, a beszélgetés. Az, hogy a kollektív terhelés, a társadalom nagy egészével, együtt átélt természeti vagy egészésgügyi helyzetből a kivezető út a figyelem, a türelem és a másikért való munka: ha figyeljük és elfogadjuk, hogy egyéni szinten más-más aggodalmak jelentkeznek különböző életszakaszokban,  ha nyitunk a másikra és magunkra, ha adunk időt, igenis vannak pozitív kilátások, és megtaláljuk az egyensúlyt: „Meg kell tanulnunk, hogy mindkét oldalt meglássuk – a jót és rosszat is.” A szerző Tage Danielsson svéd költőt idézi, aki azt mondta: „vedd észre a világ szenvedését, ugyanakkor őrizd meg az élet boldogságát is.” Nem egyszerű feladat, de a kötet ebben nagyon sokat segít: valódi, kézzel fogható, gyakorlati tanácsokkal, részletezve viselkedésmódokat és készégeket, amik mindebben segítségünkre lehetnek, bemutatva érzelmi határhelyzeteket és a kivezető utakat – új nézőpontokat ad az életünkhöz. A cím, A szorongás vége – legyen pozitív jóslat: induljunk el ezen az úton, ahol – Pilinszkyt idézve – „egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.”

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra