Van egy nő, könyvet ír. Évekkel azután, hogy megírt több történelmi regényt, egy izgalmas novelláskötettel jelentkezik, és szinte biztos vagyok benne, hogy ezt az arcát és hangját a könyveiből kevéssé ismeritek. Mit találtok Ugron Zsolna új kötetében? Három fejezetben huszonkét történetet, a lehető legtávolabbi világokat és lényeket bemutatva. Azonnal szembetűnik egy nagyon friss, sokszor élőbeszédszerű nyelv. A novellákban a múlttól egészen a jövőig utazhatunk, és az emberek és történelmi helyzetek mellett megjelennek állatszerű lények, vörösen izzó szőr, titkozatos valóságok, vagy csak a mára annyira jellemző elégedetlenség és sóhaj.
Azért írtam, hogy talán ez a hang kevésbé ismerős Zsolna korábbi könyveiből, mert egyészt erre ő maga is felhívja az olvasó figyelmét könyve hátoldalán. Aki ismeri eddigi írásait, talán nem ilyesmire számít. A másik ok pedig, hogy valóban eddig leginkább olyan asszonyokra helyezte a fókuszt, szinte missziószerűen, akiket ismertünk, de mégsem eléggé, és akik a történelmünkben jelentős szerepet töltöttek be – például Báthory Anna, Szilágyi Erzsébet, Várday Kata -, és akiknek helyét a regényeiben nagy hangsúllyal jelölte ki életeseményeik tükrében. Eddig a nyelv is hagyományőrző, a mesélés is régmúlt világokat idéző volt, most azonban egy egészen új szerzőt kapunk: nagyon bírom ezt az új hangot (is). Fontos hozzátenni, hogy Ugron Zsolna élőben nagyon is ilyen, és ezt több évnyi barátság után mondom. Ahogy figyel az élet legapróbb mozzanataira, igazságos, lendületes és humoros. Ez mind így együtt, és ez a mai, sokpólusú hang vezet minket végig a Nincs egy férfi elbeszélésein, novelláin. A kötetben szereplő írások közül több már megjelent korábban, ilyen az Esterházy Péter Egy nő című írását megidéző Van egy című történet, amely az egyik kedvencem, vagy rögtön az első történet, az Ida hagyatéka, amely a jól ismert Hamupipőke mese egyfajta folytatása, tovább gondolása, benne egy számomra igen fontos gondolattal: „Az emberek sokkal humánusabbak lennének, véleményem szerint, ha emlékeznének saját gyerekkori ábrándjaikra.„
Van egy mese
Ezen az úton indulunk el a szerzővel, ha olvassuk a történeteket – mintha gyerek- és felnőttkori ábrándok, világok, félelmetes és szerethető lények és történések váltakoznának a lapokon, hogy Zsolna bátran megmutassa hőseit megszólaltatva: ez a bennük lévő világ, innen jönnek, ez a család, ez a mese. Nem szerencsés, ha a történetek elbeszélőjét lépten-nyomon azonosítjuk a kötet szerzőjével, de van, ahol kikerülhetetlen, és gyönyörű személyes történeteket kapunk. Ilyen a B, mint Balaton, a Cs, mint család vagy a K, mint karácsony. „Nekem a Balaton egy hegyoldal és messziről a víz. Bazalt, bor és nap és szél” – kezdi a történetet, és olyan élményeket mesél el benne piros, csíkos fürdőruhától rejtőzködő összebújásokig, amelyek azt hiszem, mindannyiunkat saját balatoni élményeinkhez is elkalauzolnak. Mégha a Takarás novellában szó is van elakadásokról, személyes vagy szakmai megtorpanásokról, vagy magáról az alapvető kérdésfeltevésről, a Cs, mint családban megszólaló szerző nagyon is mélyérzésűen, tisztán lát – azt mondja ki, amire ma mindannyiunknak szükségünk van: „Családi, családi, legcsaládibb. Vannak ennek fokozatai? Itt sincs állandó. Nő, növekszik, csökken. Mikor hogy. Együtt küzd, együtt örül….Adok-kapok, az örökléttel.”
Debütáló rajzok
Most a könyv A tengerkék szoba novellánál nyílik ki előttem, amelyben a főhős Krisztina, erős a vad- és vérszag, a rézvörös szőr. Ismerős nekem ez az égővörös, mégha mást is jelentett. Eszembe jut: az Erdélyi menyegző különc Báthory Annája, aki a velencei kurtizánoktól tanult főzettel festtette haját égővörösre. Szeretem ezeket a véletlen vagy direkt kapcsolódásokat, és itt érdemes említeni kapcsolatot szöveg és rajz között is.
Ami szintén új a kötetben, és amire már az alcímben utal a szerző: az írások mellett firkákkal is találkozhatunk a Nincs egy férfi lapjain (és rögvest a címoldalon is), most először mutatja meg Zsolna a rajzait, amelyek tökéletesen passzolnak a történetek száguldó és változó, szinte földöntúli világaihoz. Emlékszem szintén az Erdélyi menyegzőben a sárkányos motívum már az első oldalon megjelent, s most itt, az új kötetben szintén jelen vannak sárkányok, és vannak kecskék, majmok, kakas és szárnyas ló, állatok emberszerű tekintettel, vonásokkal, fura lények kivont karddal, repülés közben, két fejjel, vagy épp magányosan várakozva. Ezek a lények és ezek a történetek az idei ünnepi készülődésben csodálatos társaink lehetnek, jó, hogy Zsolna megmutatta ezt az arcát és hangját – először, de bizonyosan nem utoljára.
Olvass tovább!
