2018-ban tizenkét 11 és 16 év között thai kisfiú és 25 éves edzőjük összesen 17 napot töltött a vízzel elárasztott Tham Luang barlangrendszerben. A helyi focicsapat tagjai edzés után mentek be a barlangba, de nem sokkal később hatalmas eső zúdult le, ami elárasztotta a barlangot, és a rendszer gyomrában egy vízszint feletti platón ejtette foglyul a gyerekeket és edzőjüket. A thai hatóságok napokon keresztül keresték a gyerekeket, de mivel az ideje korán beköszöntő monszun időszak tovább növelte a víztömeget, egyre inkább lehetetlennek tűnt a megmentésük. Egészen addig, míg meg nem érkezett két középkorú, kopaszodó brit búvár.
Az eszelős sziklamászó Alex Honnoldot bemutató, Free Solót is jegyző Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin új dokumentumfilmje még úgy is izgalmasabb minden mozifilmnél, hogy pontosan tudhatjuk, hogyan végződött az eset. A gyerekeket csodával határos módon megtalálták és kimentették – gyakorlatilag úgy, hogy a sötét és nedves barlangban töltött 17 nap után egy karcolás nélkül, mosolyogva integettek a kameráknak. De a Rescue megmutatja azt a kétségbeesést és esélylatolgatást, aminek fényében a végkifejlet szinte szürreálisan szerencsésnek tűnik.
A Rescue legnagyobb erénye, hogy az eset koránt sem archetipikus hőseire, a világ minden tájáról összesereglő hobbibúvárokra koncentrál. A barlangi búvárkodás ugyanis elvileg egy olyan spéci terület, amire a fegyelmezett arcú, roppanósra kigyúrt thai tengerészgyalogosok egyáltalán nincsenek kiképezve, de valójában egyetlen más ország elit alakulata sem (nyilván kevés olyan militáris helyzet adódhat, ami vízzel elöntött barlangokban zajlik). Szóval ilyen esetekben a világ azokra az elvetemült, kicsit különc figurákra számíthat, akik hétvégente búvárruhát húznak, hogy aztán a föld mélyébe nyújtózkodó barlangrendszereken ússzanak végig. Ezek a teljesen hétköznapi emberek hétfőtől péntekig tűzoltók, informatikai tanácsadók, orvosok és gépészek, emellett pedig pusztán hobbiból a világ legprofibb barlangi búvárjai.
Ők gyűlnek össze Thaiföldön (részben egy rakás szerencsés véletlennek és összefonódásnak köszönhetően) a világ minden pontjáról, hogy megpróbálják a lehetetlent, és kihozzák a gyerekeket. És miközben a világ annyira emlékszik az esetből (ha még emlékszik), hogy néhány búvár kihozta az altatás alá helyezett gyerekeket a barlangból, a Rescue-ból kiderül, mennyi elvetett mentési terv után lett a végső, valójában nagyon kevés sikerrel kecsegtető opció a gyerekek elaltatása és kiúsztatása. Látni az aneszteziológust, aki a kamerának bevallja, kénytelen volt azt hazudni a többeknek, hogy a barlangi mentés közepén rájuk bízott ketamininjekciót gyakorlatilag „lehetetlen elrontani”, miközben a valóságban tudta, hogy mennyi minden van, ami rosszul sülhet el, még úgy is félelmetes, hogy tisztában vagyunk vele, egy gyerek sem veszítette az életét. Amikor elmondják, milyen érzés volt egy ernyedt, eszméletlen gyerek testét búvárfelszerelésbe préselni és lenyomni a víz alá, az húsbavágó, függetlenül attól, hogy pár óra múlva az a gyerek már a felszínen ébredt fel.
A Rescue attól lesz igazán hatásos, hogy a rendezők elképesztően ügyesen keverték az újrajátszásokat (reenactment) a valós archívokkal (van például felvétel arról, ahogy az első brit búvárok először rátalálnak a csapatra), így tényleg olyan, mintha minden percben ott lettünk volna az események sűrűjében. Az pedig különösen szép, hogy ennek a meseszerű happy enddel zárult történetnek a valódi hősei (a világ legbátrabb hobbibúvárjai) is végre megkapják azt a figyelmet és tiszteletet, ami jár nekik.
Olvass tovább!
