„A perverzitásban rejlő gyengédséget akartuk megmutatni“ – interjú Csuja Lászlóval, a Szelíd rendezőjével

2022. május 12. |

Mennyi szteroidot és mennyi csalódást bír el egy testépítő szíve, és boldogabbá tehet-e a bújócskázás, mint a világbajnoki cím? Csuja Lászlóval, a Szelíd című film egyik rendezőjével beszélgettünk fitneszkultuszról, perverzióról és a filmkészítés és a gyúrás közti meglepő párhuzamokról.

A Csonka Eszter testépítő-világbajnok főszereplésével készült Szelíd nem a felpumpált izmokat, hanem a hatalmasra duzzasztott és kíméletlenül túlhajtott testekbe zárt belsőt akarja megmutatni. A bajnoki címért gépies fegyelemmel dolgozó Edinát az anyagi kényszer vezeti az escortozás világába, ahol viszont már csak a felszínen marad a testén a hangsúly: valójában mélyen elzárt érzelmi világának felszínre törését nézzük végig. Nemes Anna és Csuja László filmje első magyar alkotásként került ki a Sundance-re, április 7. óta a hazai mozikban is látható.

csuja-laszlo-interju-szelid-testepito-csonka-eszter

Mit tudtál és mit gondoltál a testépítők világáról, mielőtt elkezdtetek dolgozni a Szelíden?

Nagyon felületes ismereteim voltak csak. Középiskolában olvastam egy könyvet arról, hogy hogyan kell élni, ha az ember szeretné kigyúrni magát, szóval talán az alapvető dolgokkal valamennyire tisztában voltam. Azt biztosan nem tudtam, hogy mennyire hosszú folyamat ilyenné formálni egy testet, és hogy gyakran milyen szélsőséges lépések vezetnek hozzá – azon például kifejezetten meglepődtem, hogy az étrend is ennyire szigorúan szabályozott.

Van az a sztereotípia, hogy a művészek bénák minden sportban, a sportolóknak pedig semmi közük a kultúrához. Tényleg ilyen messziről kellett közelítenetek ezt a két világot?

Az fontos adalék ehhez, hogy az én fejemben már nagyon korán egyértelmű volt a hétköznapi gyúrós arcok és a profi sportolók közti óriási különbség. Tudod, vannak ezek a nagydarab, részben izmos, részben elhízott emberek, akik azért próbálnak ész nélkül testtömeget növelni, hogy ők legyenek a legnagyobbak a diszkóban, vagy ők jöjjenek ki jobban egy bunyóból. Lemennek heti két-háromszor húzogatni a terembe, aztán beülnek sörözni. A versenyzők világa teljesen más. És érdekes módon velük kapcsolatban már egyáltalán nem éreztem ezt a sztereotípiákban megjelenő távolságot, mert szerintem egy csomó párhuzam van a versenysport és a filmkészítés között. Amikor nagyjából húszévesen eldöntöttem, hogy filmrendező szeretnék lenni, azt is megfogadtam, hogy mindennap tenni fogok ezért valamit. A filmezés is hosszútávfutás, minden nap dolgozol érte, még akkor is, ha mindennap csak egy icipicit haladsz, a végén pedig ha van is sikered, az nagyon hamar elillan – kijönnek a moziból a nézők, és esetleg megjegyzik, hogy „hát ez jó volt“, miközben a kukába hajítják az üres popcornos zacskót. Ha magamról gondolkodom, én is érzek valamiféle aszkézist a munkámhoz való hozzáállásomban, legalábbis olyan értelemben biztosan, hogy én is – teljesen tudatosan – rengeteg mindenről lemondtam, és nagyon sok mindent alárendeltem a filmezésnek. 

A filmből az látszik, hogy a testépítőké egy hihetetlenül zárt, hiperfókuszált világ, amit nagyon szigorú szabályok határoznak meg, és ahol minden egy célnak van alárendelve. Nem féltél tőle, hogy azzal, hogy bepillantást engedtek egy ilyen komplex, sajátos szubkultúrába, óhatatlanul is bizarr látványosságként mutatjátok meg a benne élő embereket?

Ehhez egy picit távolabbról indítanék. Az az érdekes tapasztalatom a filmkészítésről, hogy annak ellenére, hogy egy rendkívül ipari művészet, amiben rengeteg technikai tényező és a különböző szakemberek együttműködése is szűri az eredeti koncepciót, és amiben nincs közvetlen, érzéki viszonyunk a műalkotással – mint mondjuk egy festőnek a vásznával vagy egy zenésznek a hangszerével –, a végeredményen mégis mindig tapinthatóvá válik az alkotó attitűdje, az hogy, milyen viszonyban van a témájával. Ahhoz, hogy ne bazári látványosságként mutassuk be ezt a világot, Annával együtt megpróbáltuk először minél mélyebben megérteni és felfejteni a rétegeit. Ez évekig tartott. Ültünk, figyeltük ezeket az embereket, beszélgettünk velük, agyaltunk, nem kapkodtunk – ha emiatt még fél évet rá kellett húzni az egész folyamatra, azt elfogadtuk, meg akartuk adni az időt a projektnek. Én hiszek benne, hogy a munka módszere és folyamata formálja az attitűdünket és fordítva, ebből pedig részben organikusan születik egy stílus, egy formanyelv. Persze egy ponton már felmerülnek nagyon direkt ábrázolási kérdések – ezekben sokat segített nekünk Nagy Zágon operatőr, aki korábban Anna testépítő nőkről szóló dokumentumfilmjén dolgozott, így neki is volt már kapcsolata ezzel a világgal. 

A végén, ahogy lehámoztuk a rétegeket, végül is az a kérdés maradt, hogy akkor itt van ez a nő, aki testépítő, ez a történet róla szól, hogyan ábrázoljuk mi a testét? Szerettük volna érzékien, de esztétikai értelemben nem pornográf módon megmutatni. Megfigyelni a kamerával, de jelen lenni mellette a térben.

csuja-laszlo-interju-szelid-testepito-csonka-eszter

Egy ponton van egy stílusbeli fordulat a filmben, amikor a realista, szinte dokumentarista jelenetek közé szinte álomszerű, bizarr jelenetek vegyülnek. A testépítés objektív bemutatása helyett a főszereplő, Edina belső világa kerül középpontba, és ez stilizáltabb stílust hoz magával. Attól nem tartottál, hogy ez a bizarrság kicsit átragad az egész szubkultúrához való viszonyra? Hogy a testépítés és a perverzió közé egyenlőségjel kerül?

Tudatosan kevertük össze a testépítés világát a saját tudattalan tartalmainkkal  – olyan képeket, szituációkat vettünk kölcsön a fantáziánkból, amikről úgy éreztük, hogy melegséggel, zsigeri jó érzéssel töltenek el minket. És ebbe a bizarrság, a perverzió is belefért. Szerintem ha nem is valljuk be, mindenkit érdekelnek a perverziók, és épp ezért ebben a filmben szerettük volna artikulálni a perverzitást. Ez egyébként bizonyos szempontból magától értetődően fakadt a testfetisizmusból, ami a testépítésben és az escortozásban egyaránt jelen van. De nem akartuk a perverzió erőszakos oldalát megmutatni, azt túl direktnek éreztük volna. Minket valamiféle gyöngéd perverzió érdekelt. Szóval elmerültem a BDSM-kultúrában, elolvastam a szubkultúra kulcsregényét, az O történetét, amit amúgy mindenkinek ajánlok, és így találtam rá végül a „lift and carry“ fétisre, aminek tulajdonképpen annyi a lényege, hogy néhány férfi számára az okoz erotikus örömöt, ha nagyon erős nők a karjukban tartják, felemelik és hordozzák őket. Itt nincs erőszak, durvulás, a legtöbbször még behatolás sem, ez tulajdonképpen a felület, a test csodálatáról szól – épp ezért éreztem úgy, hogy kapcsolódik a testfetisizmushoz. Ez adja ezeknek a jeleneteknek a létjogosultságát, amikben egyébként az érzékiséget, az alapvetően perverz aktusokban is megjelenő gyengédséget akartuk megmutatni, illetve azt a kontrasztot, hogy Edina, aki az élet egy területén borzasztóan kompetens és erős, mennyire gyenge és kiszolgáltatott ezekben az emberi viszonyokban.

Szerelemre talál a tisztánlátó Vilmányi Benett az új magyar filmben

Szerelemre talál a tisztánlátó Vilmányi Benett az új magyar filmben

Vilmányi Benett, Hartai Petra, Lukáts Andor és Nagy Mari főszereplésével készül a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában Szabó Mátyás első egész estés filmje. A sci-fi elemekkel dúsított, hamisítatlan kelet-európai közegbe ágyazott történet két fiatal nem mindennapi egymásra találásának történetét meséli el, premierje 2022-ben lesz.

Bár Edina karaktere fiktív, nyilván nagyon sok érintkezési pontja van a főszereplő, Csonka Eszter életével. Hogyan alakult az ő viszonya ehhez a történethez, mennyire tudott érzelmi távolságot tartani?

Először is nagyon fontos leszögezni, hogy Eszter soha nem escortozott. A legdurvább, amit csinált, annyi volt, hogy bikiniben pózolt egy videóban. Azt hiszem, Eszter nagyon pontosan tudja, hogy milyen is ő, ezért azt is világosan látta, hogy meddig van jelen ebben a karakterben, és mi az, ami már nem tartozik hozzá. Innentől kezdve inkább az volt a kérdés számára, hogy praktikusan hogyan tudja megoldani ezt a feladatot.

Attól nem félt, hogy a nézők fejében majd összekeveredik a fikció és a valóság?

De igen, erről sokat beszéltünk vele. Elmondtuk neki, hogy ezzel annyit tudunk csinálni, hogy minden létező fórumon elmondjuk – ahogyan az előbb is elmondtam –, hogy Eszter soha nem escortozott, és soha nem is tenné. Ez egyébként abszolút jogos félelem, de ezzel a kockázattal mindannyian tisztában voltunk.

csuja-laszlo-interju-szelid-testepito-csonka-eszter

És arra felkészítettétek, hogy miközben egy bizonyos közegben a teste ünnepelt és ideálnak számít, addig a szélesebb társadalom jó eséllyel már egészen másképp látja?

Abszolút, felkészítettük rá, bár ő már a film előtt is aktívan jelen volt a közösségi médiában, ahol nem csak a testépítő közösség tagjai kommentelték a posztjait… Szóval kapott már ő durva, sokszor egészen alpári kritikákat. Győrben amúgy is elég ismert figurának számít, nem csak a sportolók körében. Egyébként a film után kapott is negatív, a külsejét bíráló kommenteket, és bár fel volt készülve rá, azért ez nem jelenti azt, hogy nem estek rosszul neki. 

Az egyébként mennyire volt fontos nektek, hogy női és férfi perspektíva is jelen legyen a rendezésben?

Nem intellektuális alapon álltunk hozzá, hogy akkor legyen női és férfi rendező is. Ez az egész azzal kezdődött, hogy Annát festőként nagyon elkezdték foglalkoztatni a testépítő nők, és amikor még együtt éltünk, sokat mesélt nekem róluk. Ahogy beszélgettünk, mindkettőnk fejében megszülettek képek, jelenetek, ezeket dobáltuk egymás között, aztán egy ponton azt mondtam neki, hogy szerintem ebben van egy nagyjátékfilm. 

De abban azért éreztél volna kockázatot, ha egyedül, férfiként próbálsz elmondani valamit a női testről?

Azt hiszem, igen. Ezért is örültem, hogy Annával együtt csináljuk a filmet, mert biztos voltam benne, hogy a jelenléte gazdagítja majd az anyagot. Persze azért ilyenkor arra is figyelni kell, nehogy a sok bába között elvesszen a gyerek, hogy ne olyan film szülessen, amit végül egyik rendező sem érez magáénak. De azt hiszem, a Szelíd olyan lett, amit – annak ellenére, hogy nyilvánvalóan mind a ketten látunk benne hibákat – mindketten tudunk szeretni.

A klasszikus feminista filmkritika felhívja a figyelmet a női test ábrázolásának problémáira, például, hogy a férfitekintetet közvetítő kamera „feldarabolja” a testet, közelikkel pásztázza végig a női testtájakat. A Szelíd viszont valami nagyon izgalmas dolgot csinál: a játékidő előrehaladásával egyre többet mutatja Edina arcát, szinte teljesen megfeledkezve a testéről.

Nagyon fontos volt számunkra, hogy a képenkívüliség jelentősségével dolgozzunk, vagyis úgy mutassunk meg dolgokat, hogy valójában nincsenek jelen a térben. Azt akartuk, hogy ha a jelenet Edina testéről szól, akkor ne a testét mutassuk, hanem az arcát. Mert nem az a fontos, hogy mi történik a testtel, hogy hogyan pumpálódnak az izmok, hanem, hogy az az ember hogyan éli meg önmagát abban a helyzetben. Ha a kamera tárgyiasítja a testet, akkor a néző is kívülről figyeli, de ha nekünk kell odaképzelnünk a testet, akkor akár a sajátunkat is beleláthatjuk, így pedig sokkal mélyebben azonosulunk a karakterrel. Van olyan jelenet, ahol Edina edz, de egyáltalán nem is látjuk a testét.

csuja-laszlo-interju-szelid-testepito-csonka-eszter

A film leginkább a testépítés árnyoldalát mutatja be, hogy mennyire kemény, kizárólagos élet ez, és hogy milyen árat kell fizetni a sikerekért – végig jelen van például a dopping és gyógyszerezés problémája. Erről mit tudsz, tényleg minden testépítő használja ezeket a szereket?

Aki versenyzik és nem az úgynevezett naturál kategóriában, ami kifejezetten azt hirdeti, hogy nem használnak ilyen szereket, az igen. Ez ott olyan alapvető, mint egy futónál a futócipő. Rengetegféle készítményt kell szedni, vannak táplálék kiegészítők, vitaminok, aztán ott vannak az illegális vagy féllegális módon beszerzett gyógyszerek: például a hormonok, amikből női testépítőként nem is egyet, hanem kábé négyet kell beszedned. Van, amit orvos ír fel, van, amit Kínából kell megrendelni. Aztán ott vannak a vízhajtók, stimulánsok, amik szintén nagyon durva egészségügyi károkat tudnak okozni. Ez nyílt titok a közösségen belül, és a lehetséges következményekkel is mindenki tisztában van. 

Eszter mit szólt ahhoz, hogy ezt is ilyen nyíltan megmutatjátok a filmben?

Ő is kritikusan áll a saját világához, nagyon pontosan tudja, milyen pusztítást végeznek ezek a szerek. A testépítőknél folyamatos kockázat-nyereség elemzés zajlik: van egy célom, amit el akarok érni, oké, mi kell hozzá? Hát, be kéne szedni ezt a csomó cuccot… Káros? Igen. Nagyon? Igen. De nyerni akarok? Igen. Nagyon? Igen… Egy élsportoló borzasztóan tudatos, ezek nagyon is végiggondolt döntések. Eszterrel ugyan nem történt meg, de ő is sokszor látta, hogy egy társa összeomlik, rosszul lesz. A versenyeken teljesen szokványos dolog, hogy valaki összeesik. A halál azért ritkább, de pont most mesélte nekem Turós Gyuri, a film másik főszereplője, hogy nem régiben két versenyzőnek is szétrobbant a szíve. 

Innen nézve nehéz nem patologizálni az extrém testépítést, ezzel együtt pedig felmerül egy pszichologizáló nézőpont is, ami az okokat próbálja keresni. A Szelíd felvillant némiképp terhelt kapcsolati mintákat, ezzel elismerve, hogy jó eséllyel vannak traumák Edina múltjában, de nem megy bele ezeknek a kifejtésébe.  

Ez elég nagy dilemma volt nekünk. Ha ránézel egy ilyen testre, akkor valószínűleg az első kérdés, ami felmerül benned, a miért, és máris keressük a pszichés okokat. Pedig szerintem egyébként rengeteg társadalmi ok is felmerülhet: a kapitalista értékrend teremtette meg ezt a testkultuszt, kitermelte a fitneszkultúrát, miközben piedesztálra emelte a teljesítményt és a versenyt. Úgy képzelem, hogy a 17. században is voltak családi traumáik az embereknek, de nem jutott eszükbe, hogy hatalmasra gyúrják magukat – szóval szerint a társadalmi berendezkedésünk is nagyon hozzájárult a testépítés népszerűségéhez és radikalizálódásához. De manapság valamiért nagyon népszerű a pszichológia, és ez mindenkit arra kondicionált, hogy állandóan keresse a pszichológiai értelmezéseket. Mi tartottunk tőle, hogy ha nagyon belemegyünk ebbe, akkor az egész történet matematikai képletté egyszerűsödik, amiben a családi traumából nyilvánvalóan következik a testépítés, és nincs is igazán más kérdés. Nekünk nem ez volt a fontos, nem szerettünk volna ilyen sematikus történetet elmesélni. Ezért igyekeztünk a hátteret annyira burkoltan megmutatni, hogy ne ezek a kérdések foglalkoztassák a nézőt a film közben. Mindeközben a filmet mélyen átszövik a patriarchális viszonyok, amik Edina különböző férfiakkal való kapcsolódásaiban nyilvánulnak meg – ez nyitja ki a filmet egyéni drámából társadalmi drámává. Mennyire birtokolja Edina a saját testét, és mennyire uralják azt a körülötte lévő férfiak? Hogyan keveredik benne az erő és a kiszolgáltatottság, a kontroll és a tehetetlenség? A női testépítés ambivalenciája, hogy miközben semmi másról nem szól, mint a test kontrolljáról, valójában külső ideálok szerint formálják a testet. 

csuja-laszlo-interju-szelid-testepito-csonka-eszter

A Szelíd első magyar filmként szerepelt a Sundance-en. Meglepődtetek?

Elképesztően örültünk, pláne mivel pont azért egyáltalán nem számítottunk rá, mert még sosem volt magyar film versenyben. 

A magyar mozinézőktől milyen reakciók jutottak vissza hozzátok?

Szerintem aki megnézi, annak inkább tetszik. Mondjuk azt mondanám, hogy négy emberből egynek nem tetszik, két embernek inkább igen, és egynek meg nagyon. Ez egy ilyen filmnél szerintem jó arány, inkább az a baj, hogy eleve nem mennek el olyan sokan a filmre. Azt hiszem, az elmúlt időszak eseményei – hosszú távon a Covid, rövid távon pedig a háború és a választások – nagyon elvonták a figyelmet a kultúráról, és az emberek is inkább a szórakoztató, könnyedebb tartalmakat keresik, ha már úgy döntenek, hogy kifizetik az egyébként nem túl olcsó mozijegyet. 

Azért a Szelíd sikere motivál, vagy pont az előbbiek miatt elment a kedved egy következő filmtől?

Ez a film nagyon sokat adott nekem, a szabad alkotás, a játékosság lehetősége elképesztően felszabadító volt. Ha az ember egyszer megtapasztalja ezt a szabadságot, akkor utána már nem akar lemondani róla, miközben tudom, hogy ma Magyarországon sok szempontból jóval könnyebb úgy filmet csinálni, ha betagozódsz bizonyos struktúrákba. A baj, hogy ugyanez a nézői oldalra is igaz: ha nincsenek olyan filmek, mint a Szelíd, akkor az emberekben előbb-utóbb nem is lesz igény rájuk.

Fotó: Bálint Dániel

Olvass tovább!

Feltörekvők: Kis Hajni, filmrendező

Feltörekvők: Kis Hajni, filmrendező

Kis Hajni most első nagyjátékfilmjén dolgozik, nekünk pedig a kidobó szakma titkairól, a siker bénító nyomásáról és inspiráló buszozásokról is mesélt.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra