Szerelemre talál a tisztánlátó Vilmányi Benett az új magyar filmben

2021. április 03.
Vilmányi Benett, Hartai Petra, Lukáts Andor és Nagy Mari főszereplésével készül a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában Szabó Mátyás első egész estés filmje. A sci-fi elemekkel dúsított, hamisítatlan kelet-európai közegbe ágyazott történet két fiatal nem mindennapi egymásra találásának történetét meséli el, premierje 2022-ben lesz.

Három éve kezdett el érlelődni a Színház- és Filmművészeti Egyetemet 2014-ben elvégző Szabó Mátyás fejében első nagyjátékfilmjének az ötlete, amely két magányos, zárkózott ember különös kapcsolatáról szól. „A kezdetektől szerettem volna ezt az általános érvényű, mesei motívumokra épülő történetet egy sajátos, kelet-európai környezetbe ültetni” – vallja a pályakezdő rendező.

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában nyerte el végleges formáját az elképzelése, és idén januárban a Filmintézet 67 millió forintos gyártási támogatásával zöld utat kapott a megvalósítás is. Bár a koronavírus-járvány megnehezítette az előkészületeket, a stáb kitartó, kemény munkájának köszönhetően március 17-én elindulhatott a 25 napos tervezett, budapesti helyszíneken és stúdióban zajló forgatás. A felvételekre a legszigorúbb biztonsági előírások betartása mellett kerül sor: egészségügyi óvintézkedésekkel, távolságtartással, maszkviseléssel, folyamatos teszteléssel.

Az elsőrangú szereplőgárda kiválasztása mellett a rendező kiemelt figyelmet fordított a film egyedi látványvilágának a megteremtésére is. Szeretné ugyanis a nézőket kimozdítani a szerelmes filmekhez fűződő megszokásaikból, és merészen mást akar mutatni nekik annál, mint ami a műfaji keretekből fakad.

Olvastad már?

A történet szerint Ábel (Vilmányi Benett) a különleges képességekkel rendelkező, húszas évei végén járó fiatalember, a vak Fellegi professzor (Lukáts Andor) által vezetett, gyermekmentést végző cégnél dolgozik. Ha becsukja a szemét, elveszett gyerekek szemén keresztül képes látni, és így segít őket megtalálni. Munkája az élete, amit csupán a vénkisasszony Mituk nénivel (Nagy Mari) oszt meg. Viszont minden megváltozik, amikor hibát vét, és egy felnőtt nő, Vera (Hartai Petra) látására csatlakozik rá. Neki köszönhetően elkezdi másként látni a világot, és különös kapcsolat kezd köztük kialakulni. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, azonban ez a szokatlan összhang nem tartható fenn örökké…

vandorlo_levelek_werkfoto_szilagyi_lenke

A film rendezője a Határ című vizsgafilmjével Karlovy Varyban debütáló Szabó Mátyás, aki legutóbb a ’90-es években tomboló ufóláz közepette egymásra találó férfi és nő románcát dolgozta fel a Jövetel című kisfilmjében. A Vándorló levelek forgatókönyv a rendező, valamint Mikó Csaba és Barcsai Bálint együttműködésének a gyümölcse. Az egyedi képi világáért a FOMO – Megosztod, és uralkodsz operatőre, M. Deák Kristóf felel, a látványtervezés Töröcsik Ambrus (Senki szigete) érdeme, míg a jelmezek Kasza Emese (Mei Kawa, ReCirquel) munkáját dicsérik, zenei világát Keresztes Gábor fogja megteremteni (Drakulics elvtárs, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre). A film vezető producere Iványi Petra (FOMO – Megosztod, és uralkodsz). A Vándorló levelek premierje 2022-ben lesz.

Fotó: Szilágyi Lenke

Olvass tovább!