Minden erőszakban és erőszakos halálban van számomra valamilyen végtelen és egyszerre megfoghatatlan feleslegesség érzés. Miért? Miért nem tett valaki valamit? És ha már nem tett senki semmit, akkor utólag mivel, hogyan lehet enyhíteni, elvenni azoknak a fájdalmát, akiket ez túlélőkként érint? Tiniként sokat foglalkoztattak ezek a kérdések, pláne a Holokauszt áldozatai kapcsán, mert valahogy soha nem tudtam mit kezdeni ezzel a végtelen, „visszamenőleges tehetetlenség érzéssel” és a válasszal: semmit és sehogy.
Hasonlót éreztem a Netflix legújabb igaz bűnügyi esetet feldolgozó dokumentumfilmjénél, amit a tudatlanok naiv érdeklődésével kezdtem el nézni, és ami pont akkora pofont adott, mint 12 éves, kosárlabdázó lazaságomban az izomból kirántott, majd az érkező lábfejemen visszapattanó konyhaajtó. Pedig láttam én már karón varjút thriller és „true crime” fronton, vért is literszámra, és elvetemült bűnelkövetőkkel készült interjúkat óraszámra, de erre nem voltam felkészülve. Őszintén nem.
Vér nélkül is vérfagyasztó
A lány a képen kifejezetten mentes a vértől, nincs itt sem balta, sem fejsze, de mégis percről percre azt érzed, fogy a levegőd, ökölbe szorul a kezed és menthetetlenül fokozódik benned a tehetetlen gyűlölet. Nem erre számítasz, ahogy arra sem, hogy olyan szinten csinál ki a „Mi lett volna, ha..?”-érzés az 1 óra 42 perces film végére, hogy a fal adja a másikat. Ahogy arra sem, hogy más dokumentumfilmekkel ellentétben A lány a képről veled marad, veled alszik, és a szemed előtt lebeg, amikor a gyereket bölcsibe viszed, sőt, amikor hozod is.
A lány a képről (a nevét a spoilerezés elkerülése miatt nem írom le, pedig szerintem megérdemelné, hogy caps lockkal írjanak róla az idők végezetéig) nemcsak gyalázatos halálán és a történetéről szóló netflixes filmen keresztül, de életében is sokakat megérintett. Végtelenül okos, kíváncsi, tehetséges és megbocsátó emberi lény volt. Rajongva szerette a kisfiát, és félt. Félt élni, félt szólni és félt szökni. 20 éves volt, amikor haldokolva találtak rá egy út mellett, majd a halála után a kisfián kívül egy gyanús, jóval idősebb férjet és titokzatos homályt hagyott maga után.
Kevés spoiler, sok könny
A sírján is csak egy álnév állt. Tonya, öt hamis betű jutott neki. Nehéz a filmről spoilerezés nélkül mesélni bármit is, de talán annyi belefér, hogy a fiatal lány magányos halálát kisfia, Michael elrablása követi, ezzel mindkét esemény évtizedeken átívelő rejtélyt nyit meg. Mindennek a feloldását mi ömlesztve kapjuk meg, töményen, annyira, hogy a torkunkon is akad. És bár a film végére kiderül, hogy a valaha szintén elrabolt, sztriptíztáncosként dolgoztatott Tonya egy, a gimnáziumi barátai által őszintén szeretett, tényleg sokkal jobb sorsra és karrierre érdemes, érző emberi lény, ez véletlenül sem jelent semmiféle megkönnyebbülést.
Azt, hogy élete során milliónyi „csak egy hajszál” választotta el attól, hogy megmeneküljön, és hogy a Földön töltött élete szinte minden napja ne pusztán a szexuális kizsákmányolásról, az érzelmi bántalmazásról szóljon, nézőként sem lehet feldolgozni. Sokan, sokszor aggódtak érte, de mégsem történt semmi. Az biztos, hogy a neki megadatott 20 év nagyrészt valóságos földi pokol volt, azt viszont nem tudjuk, hogy pontosan mit érzett, mit gondolt, miért nem lépett, miért nem panaszkodott – még azoknak sem, akikben megbízott, vagy akár szemtanúi voltak a sérelmére elkövetett szexuális és fizikai bántalmazásnak.
A filmet szinte minden kritika átlagon felül megrázóként jellemzi, szerintünk több annál. Végtelenül szomorú belegondolni, hogy ebben a pillanatban is nők és gyerekek láthatatlan tömegét használják ki, törik meg lelkileg és fizikailag – akár látszólag „törvényes” képviselőjük is. A film tanulsága – legalábbis azok számára, akik végig bírják nézni, és kíváncsiak, ki is volt valójában a meggyötört tekintetű pici lány az említett képen –, hogy ne menjünk el senki mellett. Legrosszabb esetben tévedünk, elutasítanak bennünket vagy éppenséggel mások már segítettek előttünk ténylegesen. Annál nincs rosszabb érzés, mint hogy tétlenül néztünk végig egy hasonlóan gyanús, rossz érzést keltő helyzetet a környezetünkben, utólag szembesülve annak tényleges súlyosságáról.
