Régóta nem köt le egy sorozat sem. Nem vágyom fantáziavilágokban megmerítkezni, az élet mostanában elég drámai és tragikus amúgy is, így nem igazán vagyok fogékony az utóbbi időben a hiteles(ebb) történelmi vagy kortárs drámákra sem. A vígjátékokból pedig elég durván kevés van, ami nem gagyi, ezért jobb híján leálltam mostanában a sorozatozással, filmezéssel. Nemrég viszont, egy fáradt nap után mégis végigböngésztem a HBO kínálatát, és rátaláltam a Julia című sorozatra. Nem túl csavaros sztori, nem túl nehéz téma, nem túl hosszú részek és évad – éppen ez kell most nekem.
Aztán persze kiderült, hogy ez nem egy limonádé, amiben csak úgy főzögetnek, és hogy Julia Child élete nem valamelyik isteni tortáján pihenő tejszínhabhoz hasonlatos. Ez a sorozat éppen annyira szól a női egyenjogúságról és a női test átszexualizálásáról, illetve a változókor tabusításáról mint a coq au vin (a francia vörösboros csirke) receptjéről.
Abban az időszakban indul a sorozat, amikor Childot receptkönyve miatt már igen sokan ismerik, ő mégis nehezen viseli a perspektívák nélküli életét. Egy orvosi vizsgálaton szembesült vele, hogy elérkezett a klimax időszaka, ezzel párhuzamosan a turbékoló házaséletéből szexuális sivatag lesz, a tévébe pedig ugyan meghívják, de az irodalmár, akivel beszélgetnie kell a könyvéről, méltatlannak tartja, hogy holmi recepteskönyvről csevegjen főműsoridőben. Innen indulunk. Child karrierje és magánélete is válságban van, ő viszont nem elgyászolja az eddigi életét, hanem erőforrásként használja, hogy a változókora kellős közepén eddigi önmaga egy jobb verziójává válhasson.
Ráadásul nem csak Child az egyetlen tudatosan előre lépdelő hölgy a történetben, egy egész női érdekvédelmi szövetséget épít ki maga köré. A maszkulin szerkesztőségben szenvedő könyvszerkesztője, a köztévé egyetlen afroamerikai női szerkesztője, a háztartásbeli, özvegy szomszédja, aki egyben a legjobb barátnője és a francia séf szerzőtársa mind-mind olyan nőalakok, akik aktívan alakítják az életüket – és nem csak darázsderekuk miatt kerültek a sorozatba. A sorozat női testábrázolása egyébként is példaértékű, maga Child is a robosztus alakjával szenved, de a többiek alkata is üdítően valósághű és sokféle.
Mindezek közepette persze kellő figyelmet és bemutatást kap maga az étel, a főzés és a főzőműsorok meghonosításának iszonyú izgalmas története is. Julia Child volt utóbbi ősanyja, a néző sokszor a fejéhez kap a sorozat közben, hogy jé, tényleg, ezeket a ma már egyértelmű tévés-főzős megoldásokat mind-mind ki kellett valakinek találni! Child korában – példa híján – először még arról is hosszasan kellett gondolkodni, hogy egy négyórás receptet hogyan lehet fél óra műsoridő alatt úgy prezentálni, hogy bármely amerikai tévénéző háziasszony követni tudja az utasításokat.
Bátran kattintsátok le a HBO-n a Juliát, ha kiégtetek a sorozatozásban, és titeket is irritálnak a tökéletes alakú, tökéletes életű nőkarakterek, mert ez nagyon más, mint az eddigiek, és még az is lehet, hogy a kanapéról felpattanva hirtelen sole meuniére (barna vajas francia hal) készítésre adjátok a fejeteket!
Ezt már olvastad?
