Magyar stáb forgatja a Karib-tenger kalózai rajongói filmváltozatát

2024. április 09.
Minden egy iskolai feladattal kezdődött. A gimis csapat szétszéledt, de az erős mag megmaradt és mert nagyot álmodni. A projektet maga Johnny Depp is figyelemmel kíséri, aki már személyesen is találkozott magyarországi másával, Slemmer Ádámmal.

Ádámot egy görögországi utazás előtt érem utol, forgatásra készül csapatával, akikkel idén több mint két éve dolgozik A Karib-tenger kalózai című film nem hivatalos folytatásán. Igaz, amikor felvették az első jelenetet, még senki sem gondolta volna, hogy egyáltalán film lesz belőle. „Hogyan jutott eszembe, hogy megalkossam a hatodik részt? Ez a történet nagyon régre nyúlik vissza. 2012-ben még középiskolás voltam, amikor a médiaórára azt a feladatot kaptam, hogy vegyek újra egy jelenetet egy már megjelent filmből, én pedig a Karib-tenger kalózait választottam, hiszen mint minden fiatal, én is rajongtam érte” – kezdi a beszélgetést Slemmer Á dám, majd arról kezd mesélni, hogy rendelt is egy kezdetleges Jack Sparrow-parókát, majd az otthoni dolgokból összeszedett mindent, ami csak jó lehet a jelmezhez, beöltözött a hírhedt kalóznak és újraforgatott egy jelenetet.

Ezzel sikeresen teljesítette az órai követelményt, de a jelmezt nem tette túl messze, néhány év múlva újra felvette egy halloweeni buliban, az ötlet pedig annyira megtetszett a barátainak, hogy ők is csatlakoztak hozzá és egy csapatként mentek a partyba, mintha csak A Karib-tenger kalózai forgatásáról jöttek volna. „A beöltözés hatalmas sikert aratott, én mi újra és újra felvettük a jelmezünket. Ezzel egy időben vettem egy új filmes kamerát, amit jó lett volna kipróbálni, így adta magát, hogy ha megvannak a jelmezek, akkor készítsünk egy tesztforgatást a film témájában.” 2021-et írunk, Ádám ekkor már szakmabeliként dolgozott és videósként kereste a kenyerét. Mint mondja, az egykori médiaóra kellett ahhoz, hogy biztos legyen benne: ezen a területen szeretne elhelyezkedni. Jelentkezett is a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de nem vették fel, végül autodidakta módon tanulta ki a filmezést.

Nem hivatalos folytatás

„Tényleg nem akartam mást, mint kipróbálni az új filmes kamerámat, ezért szóltam a barátaimnak, hogy vegyünk fel egy új jelenetet a film kapcsán, és ők velem tartottak. Vettünk repülőjegyet Mallorcára, fogtuk a jelmezeket és elindultunk, hogy kísérletezzünk az új felszereléssel. Majd ahogy elkezdtük írni a forgatókönyvet, annyira lelkesek lettünk, hogy végül egy komplett filmtervet készítettünk.” A külső helyszínen jól szuperált a kamera, az eszközök adottak voltak és a forgatókönyv is ott hevert az asztalon, már csak idő kérdése volt, hogy mikor kezd összeállni a Karib-tenger kalózai nem hivatalos hatodik része. A beszélgetés alatt Ádám többször is hangsúlyozza, nagyon fontos, hogy ez az alkotás nem tekinthető hivatalos folytatásnak, hiszen a Disney nem árulja a film jogait, habár annak sem szab határt, hogy egy filmes csapat továbbgondolja a népszerű történetet. „A jelen állás szerint elkészültünk a film felével. A márciusi görögországi forgatások után pedig már meglesz a hatvanöt százalék” – mondja a film rendezője, aki csapatával több mint két éve kezdte a projektet. Ádám egy személyben rendező, forgatókönyvíró és producer. A sors iróniája, hogy sminkben megszólalásig hasonlít Jack Sparrow kapitányra, amit maga Johnny Depp is elismert.

Meglepetésvendég a forgatáson

A közelmúltban történt, hogy Ádámot leszólították, miközben a Jack Sparrow-jelmezt viselte. Egy halloweeni buliból ment hazafelé, amikor megállt egy autó és kiszállt belőle egy hölgy, képet akart készíteni Ádámmal, majd megjegyezte, hogy ez az ő jelmeze. Ádám ekkor ismerte fel, hogy Penny Rose-zal áll szemben, A Karib-tenger kalózainak jelmeztervezőjével. Rose megdicsérte az élethű jelmezt és megjegyezte, hogy ezt Johnny Deppnek is látnia kell, akivel történetesen Budapesten forgat a napokban. „Penny Rose elkérte a telefonszámomat, és mondta, hogy keresni fognak. Két nap múlva meghívtak a forgatás utolsó napjára, mint egy meglepetés vendéget. Elmentem a forgatás helyszínére, majd meglátott Johnny Depp, aki láthatóan alig akart hinni a szemének. Jót beszélgettünk és egy rövid ideig együtt játszottuk Jack Sparrow karakterét. Mondta, hogy érdekli a film és szeretné megnézni az előzetest, de nekem már mennem kellett. Később a stáb tagjai mesélték, hogy még a sátrában megnézte a hatodik rész előzetesét és írt egy üzenetet is. Úgy tudom, hogy ma is figyelemmel követi a munkánkat” – meséli Ádám. Ugyanakkor a Disney irányelvei alapján a film nem generálhat bevételt a csapat számára, ugyanis a Karib-tenger kalózainak a jogai nem megvásárolhatók, vagyis az elkészült alkotást mindenki számára elérhetővé kell tenni.

Szerelemprojekt

A maréknyi huszonéves fiú és lány bizonyára nem ebből a projektből fog meggazdagodni, de többen már most sokat köszönhetnek Ádám ötletének. Akik eddig hobbi szinten gyakorolták a filmezést, mostanra nagy tapasztalattal rendelkeznek, és a film megjelenése után jó eséllyel számíthatnak filmes munkákra. Ugyanakkor a beszélgetés pillanatában közel száz fiatal dolgozik a rajongói filmen, miközben mindannyiuknak van valamilyen civil foglalkozása. Ádám párja, Szandi például az ország egyik legmodernebb sportközpontjában, a V.30 Belvárosi Sportközpontban dolgozik, és munka után együtt építi a díszletet a csapattal vagy éppen sminkeli az amatőr színészeket. Tehát ez egyenlőre egy szerelemprojekt, amiről még nagyon sokat fogunk hallani.

Fotó: Slemmerfilms Studio