A toplistákat ostromolja, megjelent Moriones új lemeze

2024. augusztus 30.
A hirtelen jött sikert, a gyerekkor súlytalanságát és saját bohóc karakterének felnövéstörténetét fűzte egy dalciklusba a fiatal zenei ezermester, Moriones, amelyen „EZ AZ ÁRA” című, jelenleg trendként uralkodó dala is szerepel.
Moriones

Moriones Ez az ára című dala jóformán az összes, magyarok körében népszerű platformon vezető pozíciót ért el. A nyolc számból álló projekthez, amely a TENEBRIS címet kapta, hasonlóan hookokkal teli, afro-, latin popos, reggaetonos örömzenét készített a különc tehetség.

A tudatosan építkező, egy személyben zenész, előadó, dalszerző és producer, Bakos Kristóf, azaz Moriones azon kevesek táborát erősíti, akik a nyilvánosságból előtörve feketelyuk-szerűen vonzzák be a hazai zenehallgatókat és akinek koncertjeire több ezren látogattak már el 2023 novemberében tartott első fellépése óta. Az Akvárium Klub 1300 fős telt ház (és ekkor zsinórban a harmadik telt háza) előtt bemutatott műsoron a bohóc összeesett, s ezzel egy új epizód kezdődött el.

Moriones

„Azt hiszem, az eddigi legmélyebb anyagom lett a ’TENEBRIS’. Az album címe latinul sötétséget jelent. A bohóc meghalt, a maszk leesett, előbújik a sötétség a maszk mögül, hiszen aki vagy ami lelőtte, ezt akarta. De ki lőtte le? – teszi fel a sokatmondó kérdést Moriones, utalva ezzel az elmúlt intenzív időszakra. – Összeáll majd annak a kép, aki eljön az önálló koncertjeimre és követ a social oldalakon. Évekre előre kigondoltam, hogy mi fog történni, szóval érdemes követni, elméleteket szőni a Moriones-sztorival kapcsolatban!”

Moriones

„Biztos vagyok benne, hogy új mérföldkő jött el. Nagyon gyorsan változom, nem tudom, külső szemmel mi látszik a felszínen, rengeteg munka, tervezés és gondolkodás van mögötte. Ahogy pedig én élem meg, talán így érezhették magukat azok a harcosok a középkorban, akik a várból kirontottak, pedig tudták, hogy vesztük lehet valami nagyobbért. Sosem értettem előtte, de mára ez lett az életem” árulta el Bakos Kristóf.

A csupa kapitálissal írt szerzeményekhez ráadásul egy-egy visualizert is kigondolt az előadó, bemutatva a sötétség és megőrülés univerzumának hangulatát.

Fotó: Gyóllai László, Haticza Máté