Állami támogatás nélkül készült el Cibulya Nikol első nagyjátékfilmje, a Holnap meghalok. A misztikus dráma horror elemeivel apelláló független film világpremierje nem akárhol volt: a rangos Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, ahonnan a zsűri különdíját is hazahozhatta.
Cibulya Nikol a napi sorozatok (Doktor Balaton, Keresztanyu) forgatása, majd a Mária Teréziáról, Semmelweis Ignácról és Irinyi Jánosról készült kisfilmjei után engedett a pszichológia és a női történetek felé irányuló érdeklődésének, és megírta a Holnap meghalok forgatókönyvét. A történet szerint a várandós Irma (Kurta Niké) elvonul a családi nyaralóba, ahol egyszer csak rátör a rettegés, hogy a következő nap meg fog halni. Magához hívja a hozzá legközelebb álló embereket, hogy segítsenek neki feldolgozni a félelmet és a múltban történt traumáit.
A rendezővel a független filmgyártás nehézségeiről, a misztikumról és a kritikák hatásairól (is) beszélgettünk.
A doktori dolgozatodban a misztikum, a legendák, mondák világára fókuszálsz. Misztikus horrorként a Holnap meghalok is erősen kötődik a témaválasztásodhoz. Honnan ered benned ez a fajta érdeklődés?
A legelső, meghatározó, lényegében gyerekkori filmes élményeim mind mágikus realista és fantasy filmek voltak, például az azóta kultfilmes státuszú Hókusz pókusz című film Bette Midler főszereplésével, aminek szerintem ma is kívülről fújom a szövegét. Ilyen a David Bowie főszereplésével készült Fantasztikus labirintus is, ami tele van manókkal és koboldokkal.
A harmadik nagy kedvencem Ridley Scott Legenda című filmje, amiben unikornisok vannak, na meg Tom Cruise. Mivel nem vagyok vallásos, kiesik az életemből az a fajta hit, hogy létezik valamilyen felsőbbrendű erő. Az ilyen embernél, mint én, gyakran kialakul, hogy az élet megmagyarázhatatlan és abszurd dolgaira válaszul a spiritualitás felé fordul, mert valamiben muszáj hinni.
Annak ellenére, hogy ateista vagyok, azt gondolom, hogy rendkívül szürreális az, hogy életben vagyunk, vagy az, hogy egyáltalán kialakult az élet a Földön, szinte már mágikus. A misztikus filmek láthatóvá tudják tenni ezeket az érzéseket, ezért ezt a műfajt érzem a legalkalmasabbnak arra, hogy történeteket meséljek a világról.
A Holnap meghalok egyik fontos motívuma egy női transzgenerációs, traumatikus élmény. Foglalkoztat a pszichológia?
Szerintem a legtöbb forgatókönyvíró érdeklődik a pszichológia iránt, hiszen az, hogy kitalálod, kivel mi történt, majd egy esemény hatására hogyan fog viselkedni az illető a jövőben, az kőkemény pszichológia. Persze létezik olyan is, hogy az író intuitívan írja meg a történetet, de én nem tartom magamat ennyire zseniálisnak. Ha megfogalmazódik bennem egy sztori vagy karakter, akkor megpróbálok utánaolvasni, főleg, ha találok hozzá egy pszichológiai könyvet vagy podcastot.
Sőt, idén megfogalmazódott bennem, hogy karriert kellene váltanom, vagy legalábbis a filmezés mellett szükségem lenne még valamire, amihez értek. Felvételiztem pszichológia szakra is, csak végül nem kezdtem el, mert doktorizom helyette. Viszont szeptembertől egy művészetterápiás képzésen fogok majd tanulni.
Cibulya Nikol rendező a Holnap meghalok forgatásán
Korábban azt nyilatkoztad, hogy a Holnap meghalok személyes téma számodra…
Igen, abszolút, de persze nem egy az egyben. Az én életemben is volt egy sokáig tartó gyászidőszak. Ennek az élménynek a tapasztalata van benne. Kicsit úgy képzeltem el ezt a filmet, mint egy pszichodrámát, ahol a főhős elhívja a számára fontos embereket, hogy közösen „drámázzák ki” magukból a történteket, amikkel muszáj szembenéznünk, mert különben örökre velünk maradnak. Végül egy furcsán sikerült családállítás lett belőle.
Szerinted mennyire van hozzászokva a magyar közönség ehhez a horror műfajához?
Ehhez az angolul arthouse horrornak nevezett különös alműfajhoz szerintem semennyire. Én azt tippelem, hogy aki otthon horrort néz, az inkább a Sikolyhoz és a Beszélj hozzám!-hoz hasonló, huszonéves generációról szóló, „könnyedebb” filmeket szereti, vagy éppen a nagy klasszikusokat, mint az Omen vagy az Ördögűző.
Ha valaki úgy ül be a moziba a Holnap meghalokra, hogy horrorfilmet akar látni, akkor óriásit fog csalódni. Talán túlságosan is niche lett a műfaj, de ez a film nem is igazából horror, csak a horror bizonyos sémáit használtam benne. Nehéz dolga lesz megtalálni a közönségét.
Viszont elmesél egy erős női történetet, és azt, hogy a problémáinkkal végső soron egyedül kell megküzdenünk.
Azt hiszem, hogy ez a film inkább nőknek készült, mert őket sokkal jobban betalálja. Van olyan férfi barátom, akit szintén megérintett, de ők jóval kevesebben vannak.
A Holnap meghalok világpremierje a rangos Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahonnan a zsűri különdíját is hazahozta
Első nagyjátékfilmes rendezőként mennyire érintenek meg a kritikák? El szoktad olvasni őket?
Inkább a közönség hiánya szomorít el, de arról azt hiszem, nem tehetek. Az viszont nagyon jólesik, amikor egy ismerősöm, akivel ezer éve nem beszéltem, rám ír azzal, hogy tetszett neki. Kaptam nagyon vegyes magyar kritikákat és nagyon pozitív külföldieket is. Az a helyzet, hogy onnantól kezdve, hogy egy személyes sztorit mesélsz el, vállalod a kockázatát annak, hogy a kritikák miatt úgy fogod érezni, te nem vagy elég jó és érdekes.
Persze ez valahol hülyeség, hiszen egy film, főleg egy független film annyi kompromisszumon megy át, hogy én néha már úgy éreztem, hogy ez a történet elkezdett saját magától formálódni. Arra viszont nem készültem fel, hogy az internetnek köszönhetően közvetlenül lehet olvasni a kommenteket. Úgy tűnik, mintha a negatív véleménnyel rendelkező emberek sokkal jobban meg szeretnék osztani a véleményüket másokkal, mint a többiek.
Nagyon nehéz érzés, hogy valamit két évig csinálok, mindent beleadok és aztán valaki egy fél mondattal elintézi, hogy rossz az egész. Ugyanakkor mindenkinek szíve joga elmondani a véleményét, és a nézőknek valójában nem feladatuk figyelembe venni azt, hogy milyen körülmények között forgott egy film.
Ráadásul sokan azt sem tudják, hogy milyen buktatói vannak egy független film elkészítésének. Ti milyen nehézségekkel találkoztatok a forgatás alatt?
Az összessel. A film készítésének évében minden egyes nap szembesültem átugorhatatlannak tűnő akadályokkal. Minden filmforgatás nagyon nehéz, de ezek halmozottan. Nyáron forgattunk, amikor nagyon sok forgatás van, ezért nehéz volt stábot szerezni és sok ember váltotta egymást. Mi eleve két etapban dolgoztunk, külön készültek a kinti, és külön a benti jelenetek, a két etap stábja pedig eléggé különbözött, csak egy „kemény mag” tudott mindig jönni.
De például olyanokba is belefutottunk, hogy mivel a történet főszereplője egy terhes nő, szükségünk volt egy terhes hasra, ami nagyon drága. Lehet olcsóbban is találni olyat, amit más produkciókban már használtak, viszont azt meg kell szerezni a forgatásig. A jelmezeseink mindent megtettek azért, hogy terhes hasat szerezzenek, de végül ők csináltak egyet az utolsó pillanatban.
Nagyon sok ilyen utolsó pillanatos nehézség volt. A forgatás előtt kiestek emberek, még egy szereplő is. Sok pozíció hiányzott, nem volt location managerünk és castingosunk, miközben írtam a könyvet, már zajlottak az előkészítési folyamatok. A forgatás tele volt vis major helyzetekkel, és szerintem csak azért nem volt ideg-összeroppanásom, mert találtam egy nagyon jó rózsagyökér-kivonatot tartalmazó vitamint.
Nem is akartad megpályázni az állami támogatást?
Volt egy korábbi verziója ennek a filmnek, amivel megpróbáltam pályázni. Az egy nagyon másfajta történet volt, csak a műfaj és az erdő közepén lévő ház egyezett a két sztoriban. Visszautasították és átírtam a történetet, de mivel a hangulat és a téma elég hasonló volt, nem pályáztam meg még egyszer. Egy filmrendező élete – legalábbis az enyém – visszautasításokból áll, és nem akartam átélni egy újabbat.
Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy különdíjat kapott a film a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon?
Soha nem gondoltam volna, hogy bejutunk egy A-kategóriás fesztiválra. Amiatt már nem stresszeltem, hogy kapunk-e díjat, mert nekem már az is elég volt, hogy kijutottunk. Júniusban tudtuk meg, hogy meghívtak minket Varsóba. Éppen a barátommal sétáltunk az Astorián, és le kellett ülnöm egy padra, mert lényegében elsírtam magam örömömben. De lehet, ez azért is volt, mert mire befejeztük a filmet, már eléggé kiégtem.
Tizenhárom nap alatt forgott le a Holnap meghalok
Mi okozta a kiégést?
A független filmezés nem annyira jó móka, mint amilyennek tűnik. Nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ember belevág egy nagy kalandba a barátaival. Nekem amiatt is lelkiismeret-furdalásom volt, hogy kevés pénzt tudtunk fizetni a stábtagoknak. Teljesen érthető, ha valaki hirtelen kap egy lehetőséget, hogy forgasson egy napot a Dűnében, ezért inkább azt választja a független produkció helyett. De úgy érzem, hogy én, mint rendező, nem kérhetek még egyszer ekkora szívességet másoktól.
Persze, ha egy kisebb projektre igent mond egy személyes jó barátom, mert ő is meg szeretné csinálni, az más dolog, de azokat, akik nem is ismernek, hanem csak dolgozni jöttek, nem kérhetek arra, hogy jelképes összegért jöjjenek el forgatni, csak mert nekem ez fontos. Ugyanakkor filmet készíteni végtelenül privilegizált helyzet, ezért nem érdemes ilyeneken szomorkodni, hiszen sikerült, elkészült a film.
Korábban forgattál kisjátékfilmet és reklámot, illetve sorozatot is írtál és rendeztél. Hogyan készítettek fel a korábbi tapasztalataid az első nagyjátékfilmed forgatására?
A kisjátékfilmek készítettek fel a legjobban, mert ezeknél ugyanazokon a folyamatokon esel át, csak rövidebb idő alatt. Egyébként szerintem a kisjátékfilmjeimre ugyanannyit készültem, mint a nagyra. Rendezőként nagyon sokat dolgoztam napi sorozatokban, ami elég szürreális meló, mert ilyenkor nem epizódokat, hanem jeleneteket forgatunk.
Óriási sebességgel kellett dolgozni és másodpercenként el kell engedni valamit, amit amúgy sem sikerülne megvalósítani. Azt is megtanultam, hogy már forgatás közben vágjam fejben a filmet. Szerintem enélkül nem tudtam volna tizenhárom nap alatt leforgatni a Holnap meghalokot.
Említetted, hogy nem szeretnél több független filmet forgatni. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Van egy új filmtervem, de nem itthon szeretnék pályázni vele, hanem külföldi pitchfórumokon és más filmes eseményeken. Nagyon szeretnék végre úgy forgatókönyvet fejleszteni, hogy meghatározott keretek között, támogató közegben dolgozhatok, nem pedig otthon, egyedül.
