- Olyan oldalát ismerjük meg a magyar népi hősnek, Pipás Pistának, amire eddig nem is gondoltunk.
- Goldberg Emília forgatott filmet a nőként férfiruhában élő bérgyilkosról.
- A cottbusi nemzetközi filmfesztiválon mutatják be a Pipás című filmet 2025 novemberében.
Egy ország ismerte meg jajemiliaként sokkal hamarabb, mint rendező-forgatókönyvíróként, pedig nem a Pipás Pistáról szóló az első film, amit Goldberg Emília jegyez, igaz, ez az első nagyjátékfilm, melynek rendezője.
A Vácz Irénnek vége című kisfilm legalább olyan fontos témát boncolgat, de a kisfilm alapján regényt is írt hasonló címmel Goldberg. Ami összekapcsolja sokoldalú és sokféle munkáival a Pipást, hogy merőben új nézőpontból közelíti meg a témát.
Miért érdekelt ennyire Pipás Pista?
Középiskolában elkezdett érdekelni, milyen lehet, amikor ennyire rejtett az identitásunk. Milyen lehet nőként férfi identitással élni? Kisfilmötletként ez munkált bennem még a diplomafilm készítésekor is, de más narratívával. Viszont túl drága lett volna elkészíteni, és jött a covid-járvány is.
Sokan érezték úgy, hogy a covid egyfajta börtön, és felötlött bennem a gondolat, hogy milyen lehet a járvány alatt börtönbe kerülni. Ez újra előhozta az agyam egy kis szegletéből a Pipás Pista-film ötletét, és a börtönben eltöltött éve kezdett foglalkoztatni mélyebben. Azt is éreztem, hogy több van ebben a történetben és figurában, mint egy kisfilm. Így megszületett a forgatókönyv férjemmel és alkotótársammal, Móray Gáborral közösen.
Miközben kutattam ezt az időszakot, rájöttem, hogy anno a református gimnáziumban mennyire kidomborították, hogy találkozhatott egy protestáns tanítónővel, és a korabeli újságok is vallási áhítattal számoltak be róla. Innentől jött a fikciós vonal a kettejük kapcsolatáról, felszabadulásukról.
Mi volt a legnagyobb kihívás a forgatáson?
Egyrészt a pénz. Független produkcióként készült a a film, nem is pályáztunk támogatásra. Emiatt sok kreatív megoldást kellett alkalmaznunk, ami nagyon megterhelő volt. Pont emiatt lett az egyik legkatartikusabb pillanat a tiszavirágos jelenet.

A Pipás című magyar film tiszavirágos jelenete
Mivel ez egyszer történik meg egy évben, és akkor is csak rövid ideig tart, így Szilágyi Gábor operatőrrel hatalmas kihívást jelentett, hogy a jó pillanatban örökítsük meg a jelenetet.
Az időjárás kegyes volt hozzánk. Februárban kezdtem kutatni az időpontot, májusban már annyit tudtam, hogy valamikor június harmadik hetében fog virágozni a Tisza. Ha jó az időjárás, és nem árad. Mivel a költségvetésünk elég korlátozott volt, így azt kellett mondanunk, hogy egy napunk van erre, egy keddi nap. Ha jönnek a kérészek, ha nem, ennyit tudunk. Ott leszünk a Tiszán. Ha nem jönnek, akkor van egy korántsem ennyire látványos B-tervünk. Jöttek, és elsírtam magam.
Pipás Pista férfiruhát hordott, nem fogadta el a női szerepeket. Transznemű volt? Mennyire hangsúlyos ez a filmben?
Ez az ő dolga volt. Nem akartam róla olyan állítást, állásfoglalást megfogalmazni, amit helyette tennék. Ez nem az enyém.
Az alaphelyzet megvolt:, a börtönben vagy férfi vagy, vagy nő. Adta magát, hogy erről elgondolkodjon a néző. De nem ez a cél, hogy erről szóljon a film, hanem a két ember kapcsolata és a megváltás áll a történet középpontjában.
Forgatókönyvírója és rendezője is vagy a filmnek. Elmondhatod, hogy ilyennek tervezted?
Igen! Még jobb lett sok tekintetben, mint amilyennek terveztem, láttam magam előtt az előkészületek során. A vágóasztal nagy forgatókönyvíró. Dunai Lászlóval dolgoztunk a vágáson, és ez a folyamat legalább olyan élvezetes volt, mint maga a film felvétele és előre elgondolni, milyen legyen. Nem ragaszkodtam a meglévő forgatókönyvhöz, hagytam, hogy alakuljon a történet, a munka végére viszont ironikus módon szinte teljesen visszatért a történet íve oda, ami a kiindulás volt.
Hogyan választottátok ki a film főszereplőit?
Stork Natasával már forgattunk egy kisfilmet közösen, és tudtam, Irma. a tanítónő szerepe rá vár. Pipás Pista karakterével már nehezebb volt. Próbáltunk transz érintettségű színészt keresni, de ez nagyon érzékeny terület.
Lelkileg túl megterhelő lett volna a saját valójában megjelenni a filmvásznon ebben a szerepben. És tiszteletben kell tartanunk azt, ha valaki ezekkel nem tud, vagy nem akar például nyilvánosan szembenézni.
Török-Illyés Orsolya viszont zseniális színész, aki ezt a figura megformálásával járó összes kihívást örömmel vállalta.
A Pipás című film készítői:
A független produkcióban készülő film forgatókönyvét Goldberg Emília Móray Gáborral közösen írta, producerei Pusztai Ferenc és Pfeiffer Linda, operatőre Szilágyi Gábor, vágója Dunai László, gyártója a KMH Film.
A filmet 2025. novemberében a cottbusi nemzetközi filmfesztiválon mutatják be, a magyarországi bemutató jövőre várható.
Fotó: Pipás