A film apropóján beszélgettünk vele kívülállóságról, kíváncsiságról, a kortárs színház kihívásairól, vezetői felelősségről és arról, miért tartja a szenvedélyt a legfontosabb mozgatórugónak az alkotásban.
Nemrég mutatták be az új filmedet Nem én vagyok címmel. Hogyan kerültél bele ebbe a kínai–magyar koprodukcióba?
Zhang Ge, a film rendezője keresett meg. Ő az egész projekt motorja és ötletgazdája is. Leültünk beszélgetni, elmesélte az alapötletet, aztán elküldte a forgatókönyvet. Rögtön éreztem rajta, hogy ez nem egy „csak csináljunk egy filmet” típusú munka lesz, hanem valami nagyon személyes ügy számára. Volt benne egy erős megszállottság, egy hit abban, hogy ezt a történetet el kell mesélnie és ez nekem mindig nagyon szimpatikus.
Nagyon érdekelt az is, hogy a film Budapestnek és a magyar társadalomnak egy olyan oldalát mutatja meg, amit valójában alig látunk. A kínai közösség még mindig egy zárt világ, egyfajta „ország az országban”. Ez a rejtettség és kívülállóság nagyon izgalmas volt számomra.
Mennyit tudtál korábban erről a budapesti kínai közösségről?
Nagyon keveset. Inkább csak felszínes benyomásaim voltak. Szeretem a Jegenye utca környékét, járunk oda a családdal is, de az ember ilyenkor tényleg csak a felszínt látja. A forgatás alatt, amikor kijártunk Kőbányára, akkor kezdett valamennyire kirajzolódni, hogyan működik ez a közeg a hétköznapokban.
Persze ez is csak egy apró betekintés volt. De nagyon érdekesnek találtam azt, hogy mennyire saját szabályrendszere és ritmusa van ennek a világnak.
Polgár Csaba
Mennyire kellett másképp készülnöd erre a szerepre kulturális szempontból?
Valójában semennyire. A karakterem is kívülálló ebben a közegben: egy lecsúszott zongoratanár, aki idegenként csöppen bele a történetbe. Ezért az én saját rácsodálkozásom a helyzetekre tulajdonképpen jól működött a szerepben is. Nem kellett speciális felkészülés, inkább nyitottság. Az volt a fontos, hogy őszintén reagáljak arra, amit látok és tapasztalok.
Milyen volt maga a forgatás?
Nyilván voltak kommunikációs nehézségek, a többnyelvűség Zhang Ge számára biztos fárasztó volt. De alapvetően mindenki felkészült volt. A low budget filmkészítés improvizatív jellege persze jelen volt, gyorsan kellett megoldani dolgokat, alkalmazkodni kellett, de közben mégis azt éreztem, hogy ez egy nagyon tudatosan előkészített munka.
A filmben erős spirituális és természetfeletti szál is megjelenik. Ez mennyire áll hozzád közel?
Én személyesen nem vagyok különösebben spirituális alkat, de az a kevert világ, amit a film használ, az lenyűgöz. Az egésznek volt egy különleges humora is. Ahogy a kőbányai magyar valóság találkozik a pekingi operával, az egyszerre abszurd és nagyon szórakoztató. Ráadásul nem didaktikus humor, hanem finom, intelligens és jó ízlésű.
Tavaly óta az Örkény Színház művészeti vezetője vagy. Mennyiben változtatta meg ez az életed?
Teljesen. Bár fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egyszemélyes vezetés. Gáspár Mátéval együtt visszük a színházat, inkább egy tandem működésben gondolkodunk.
Most elsősorban a kortárs darabok felé nyitottunk és szerkezetileg szeretnénk szabadabb, átláthatóbb működési modellt kialakítani. Ez belülről nagyon nagy változás, még ha kívülről kevésbé látványos is.
Közben pedig ott van az a társadalmi helyzet is, amiben most létezünk. Az elmúlt év nyomasztó volt, de most mégis azt érzem, hogy valami változik körülöttünk. Ez összecseng azzal is, ami az Örkényben történik.
Polgár Csaba
Mit jelent számodra a „kortárs” színház?
A színház szerintem mindig kortárs. Hiszen nem tudunk másról beszélni, csak arról, amiben élünk.
Engem most az érdekel, hogy olyan előadásokat hozzunk létre, amelyek közvetlenül a jelenből szólnak a jelenhez és Persze nagyon fontosak a klasszikus művek is, de most inkább az foglalkoztat, hogyan tudunk mai nyelven reagálni arra, ami körülöttünk történik.
Ez a szemléletváltás a közönségen is érződik?
Biztosan. Egy húsz éve működő színházi struktúrát nem lehet úgy megváltoztatni, hogy arra mindenki azonnal örömmel reagáljon. Lesznek nézők, akik hiányolni fogják a régi Örkényt. De ez természetes. A színház élő dolog, és ha él, akkor változik is.
Hiányzik a színészet?
Nagyon. Most nem próbálok új szerepeket az Örkényben, csak a régi előadásokat játszom. És mindig nagyon jó visszamenni a színpadra. A vezetői munka teljesen más gondolkodást kíván: hosszú távú tervezést, gyors döntéseket, rengeteg felelősséget. Ezt még tanulom.
Színészként mi áll közelebb hozzád a film vagy a színház?
Abszolút színházi színész vagyok. Ebben szocializálódtam. A filmforgatásokat viszont nagyon élvezem, mert teljesen más idegrendszert kívánnak. A színházban mindig van lehetőség korrigálni, változtatni. A filmnél viszont amit egyszer felvettek, az úgy marad örökre. Ez egyszerre izgalmas és ijesztő.
Van olyan szerep, amely különösen meghatározó volt számodra?
Nem tudnék egyet kiemelni. Inkább úgy érzem, hogy ezek egymásra rakódnak, mint különböző rétegek. A jó szerepek mindig megérintenek valami nagyon személyeset az emberben. És ettől aztán óhatatlanul változol is általuk.
Mit szeretnél még elérni a munkásságodban?
Nincsenek konkrét céljaim vagy „bakancslistás” álmaim. Inkább azt remélem, hogy meg tudom őrizni a kíváncsiságomat.
A legfontosabb számomra mindig az, hogy olyan emberekkel dolgozzak együtt, akikben van szenvedély és személyes motiváció. Mert szerintem a színházzal akkor élünk vissza, ha szenvedély nélkül csináljuk.
Hogyan tudsz kikapcsolni?
Őszintén? Még mindig tanulom. Nagyon szeretek utazni, a tenger teljesen ki tud kapcsolni. Az olvasás is ilyen számomra, főleg amikor valami egészen más világba visz. Szóval legszívesebben egy tengerparti könyvtárban ülnék, ahonnan bármikor bele lehet ugrani a vízbe.
Fotó: Szalontai Zoltán
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
