Ezt a folyamatot BÖBE újabb konceptalbum formájában dolgozza fel – a novemberben érkező anyag első előfutára a melankolikus, house-os dal.
„A dal abból az ismerős helyzetből táplálkozik, amikor mindent megteszünk azért, hogy ne kelljen magunkkal foglalkozni. Inkább elmegyünk bulizni, belevetjük magunkat az éjszakába, lefoglaljuk magunkat bármivel, csak ne kelljen megállni egy pillanatra és szembenézni azzal, ami odabent történik. Ha egy mondatban kellene összefoglalni: bárhova futhatsz, saját magadat nem tudod hátrahagyni” – mesél BÖBE arról, milyen életszakasz inspirálta a Kapj el megírásakor.
Bár a dal ötlete már Böbe korábbi, első magyar nyelvű EP-je, az Egymás otthona készítésekor megszületett, mégis csak évekkel később nyerte el végleges formáját.

Szécsi Böbe
Az alkotói válság után
Az énekes-dalszerző ugyanis több mint tízéves zeneipari pályafutása során először találkozott az alkotói válság bénító jelenségével. „Megtapasztaltam, milyen az, amikor a zeneszerzés, ami addig az életem egyik legtermészetesebb része volt, hirtelen olyan érzés lett, mintha matek házit kellene írnom” – mondja az énekesnő. Először tehetetlennek érezte magát, azonban ahogy egyre több zenészbaráttal és ismerőssel beszélgetett, kiderült: ez a fajta kiégés és kiüresedés sokkal gyakoribb, és szinte természetes része a pályájuknak; csak (hasonlóan az ezt a szakmát is jócskán érintő mentális betegségekhez) éppen nagyon kevesen és keveset beszélnek róla. „Ha éveken keresztül ugyanabból a pohárból próbálunk tölteni az egy idő után kiürül – az újratöltés pedig időbe telik” – BÖBE számára pedig az „újratöltés” azt jelentette, hogy életmódot váltott, új rutinokat alakított ki.
Ezt a kiégés leküzdéséhez is vezető, belső utat is bemutatja majd az énekes-dalszerző következő albuma, amely november közepén érkezik. Bár a korábbiakhoz hasonlóan ez is egy konceptlemez lesz, most nem az anyaghoz kapcsolódó vizuális világ lesz koncepcionális, hanem sokkal inkább a témája, amely BÖBE saját lelki fejlődését állítja középpontba. „Az album egyfajta érzelmi ívet jár be: mélypontról indulunk, és dalról dalra jutunk egyre előrébb – nem feltétlenül a megoldásig, hanem inkább addig a felismerésig, amikor már képesek vagyunk ránézni arra, ami bennünk történik” – osztja meg az új projektről.

A Kapj el című dal borítója
A Kapj el ennek az útnak az első állomása: egy kicsit sötétebb darab, ami pont azt az állapotot fogja meg, amikor az ember inkább menekül a problémái elől, ahelyett, hogy szembenézzen velük. Társproducere Ujj Bence Soma volt, vele közösen alkották a dalt átható melankolikus, house-os hangzást.
Hallgasd meg az új dalt!
Fotó: Farkas Sára