Nem a megszokott koncertterem, nem egy elegáns barokk udvar és nem is egy sportcsarnok adott otthont a Győri Filharmonikus Zenekar idei évadának második koncertjének. Ezúttal ugyanis a város egyik legmozgalmasabb közösségi terét választotta ki, a Vásárcsarnokot. Az ikonikus helyszín egy estére csordultig telt klasszikus muzsikával, a piaci forgatag helyét pedig közel hatszáz néző, hangszerek és jól ismert dallamok vették át szeptember 7-én. A Győri Filharmonikus Zenekar Zenélő piac című koncertje egyszerre volt bizonyítéka annak, hogy a klasszikus zene valóban bárhol otthonra találhat. Ennek kapcsán Fűke Gézával, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatójával beszélgettünk.
Egy vásárcsarnokban klasszikus zenei koncertet rendezni első hallásra meglehetősen őrült ötletnek tűnik. Hogyan született meg a gondolat?
Amikor egy ilyen ötlet kipattan az ember fejéből, vele párhuzamosan szinte azonnal elkezd kattogni a koncert tematikája is. A helyszínhez rögtön társultak a piaccal kapcsolatos zenék. Ugyanez történt korábban, 2019-ben az uszodai koncertünknél is, egyből jöttek a vízhez kapcsolódó művek. A szeptember 7-i Zenélő piac egy gálakoncert lett, amelybe kerültek más népszerű darabok is, amelyeket Bősze Ádám zenetörténész zseniálisan átfűzött. Mindig talált valamilyen kapcsolódási pontot, egy poént, amire rá lehetett húzni az adott művet. Végső soron mindent bele lehet magyarázni, éppen ez volt benne a játék.
Az első reakciók mindig beszédesek. A társulaton belül hogyan fogadták az ötletet?
Az ilyen „őrült ötleteimet” mindig átfuttatom a közvetlen munkatársaimon, a fogadtatás rendszerint vegyes. Többen azt kérdezték: ez most komoly? Egyáltalán elférünk? Meg lehet-e mozdítani az árusok pultjait? De ezeknél a kérdéseknél, leginkább a megvalósíthatóság tekintetében mindig van egy fontos társunk, Vidos Tibor. Az ő szakmai felkészültsége, a rendszerszintű műszaki-, kivitelezési látásmódja és végül az „amen-je” számunkra mindig garanciát jelent. Ő egyből vette a lapot, és elkezdett velem együtt gondolkodni. Az első kérdés például az volt, hogyan tájoljuk a színpadot és a közönséget. Ha az eredeti irányban maradunk, akkor egy kicsit beszorultunk volna a mozgólépcső környékére. Ha kilencven fokkal elfordítjuk, az viszont akusztikailag hozhatott volna más eredményt. Ezt szépen ki kellett sakkozni.
Tudtommal a Vásárcsarnok átadása óta az árusító pultokat nem mozgatták. Hogyan sikerült partnerre találniuk a létesítményt működtető Győr-Szol Zrt.-ben?
A pultok ráadásul fémből vannak, és mindegyiknek külön földelése van. Nem volt egyszerű megemelni és arrébb tolni őket. Hidraulikus emelőkkel dolgoztunk, aztán azt is ki kellett találni, hogyan forgassuk őket úgy, hogy minden elférjen és — a katasztrófavédelmi előírásoknak megfelelően — a menekülési útvonalak is megmaradjanak. A Győr-Szol Zrt. piacok és vásárcsarnok csoportjának vezetője, Németh Kornélia az első pillanattól kezdve benne volt a folyamatban. Azok közé tartozott, akik rögtön meglátták a lehetőséget az ötletben és a tulajdonos, a győri városvezetés, elsősorban is azonnal pozitívan állt a koncert ötletéhez. Így végül minden oldalról megkaptuk azt a támogatást, amely ahhoz kellett, hogy az ötletből valóság legyen.
A közönség nem fogta vissza magát, a koncert után érkeztek a pozitív visszajelzések?
Igen. Rögtön jöttek azzal, hogy: „De miért nem csináltok itt ilyet minden héten?”
Azért nem, mert egy ilyen produkciónál alsó hangon 10-12 óra az építés, 6 óra a bontás, és rengeteg pénzbe kerül. De amikor szeptember 7-én beléptem az új helyszínünkre, minden olyan természetesnek tűnt, mintha korábban már felléptünk volna ott. Sikerült belaknunk a teret, a miénk lett.
De ez már túlmutat egy egyszeri koncertszervezésen. Inkább azt a szemléletet tükrözi, hogy érdemes kilépni a komfortzónából azért, hogy új közönséget nyerjenek meg a klasszikus zenének.
Alapvetően fiskális szemléletű vagyok, szeretem, ha egy kiadásnak van bevételi oldala is. De azt is tudom, hogy a brandépítés költséges dolog. Egy ilyen projektet nem lehet úgy mérni, hogy visszahozza-e egy az egyben az árát. Nekem sokkal fontosabb volt, hogy olyanokhoz is eljussunk, akikhez egyébként nem tudnánk. Végignézve a közönségen, nagyon sok új arcot láttam: időseket, fiatalokat, kisgyerekes családokat. A jegyárakat is ehhez igazítottuk.
Úgy tűnik, ez sikerült. De vajon a zenekar mennyire tudta belakni ezt a szokatlan, de kiváló akusztikájú teret?
Amikor a társulat kizökken a komfortzónából, mindig van egy kis bizonytalanság. Aztán amikor látják, hogy működik, és közben a közönség is egészen másképp reagál, megváltozik a helyzet. Volt olyan zenészünk, aki a koncertet követő fogadáson odajött hozzám, és azt mondta, hogy ritkán találkozik ennyire komplex, ennyire zseniális ötlettel. Le a kalappal a zenekar előtt is, nagyon jó színvonalon muzsikáltak, mentek a karmesterrel. A My Fair Lady zenéjét például már nagyon sokszor játszottuk, de most olyan szólamokat hallottam benne, amelyeket korábban soha. Hamar Zsolt zseniálisan csomagolta ki ezt az örökzöldet is.
Rögtön tegyük is hozzá, hogy a piac hangulatát nemcsak a zenei programmal teremtették meg.
Szerettem volna, hogy a gasztronómia is autentikus legyen. Nem pezsgővel, nem sonkatekerccsel, nem is franciasalátával, hanem termelői szörpökkel, fröccsel, igazi szódából, hurkával, kolbásszal, kiflivel, savanyú uborkával, ecetes almapaprikával és mustárral.
Ráadásul megnyittattuk azokat a vendéglátóhelyeket is, amelyek a színházi büfét tudták pótolni, működtek a pékségek és a pecsenyesütők. Így állt össze az egész egy komplex egésszé: nem egyszerűen egy koncertet vittünk be a piacra, hanem megpróbáltuk megteremteni azt az élményt, hogy valóban egy piacra érkezik az ember, csak közben megszólal a klasszikus zene.
Akkor folytatásra fel?
Mindenképp, hisz ez küldetésünk, ez hivatásunk lényege, néha ki kell lépni abból a térből, amelyet mindenki megszokott. Koncertünk lendületes fináléja, a vastapsos ráadás méltó lezárása volt a szeptember 7-i értékes estének, amely bebizonyította, a klasszikus zene értékét nem az határozza meg, hol szólal meg, hanem az, milyen közel tud kerülni az emberekhez.
Szerző: Farkas Mónika Fotó: MekliZ Fotóstúdió, Emmer László
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
