Alapvetően kétféle kulturális berögződés létezik a nők munkahelyi szerepeiről. Egyrészt ott van az „igazságos asszonyok” elve, mely szerint a nőknek morális kötelességük segíteni egymást egyfajta közmegegyezéses „nővériségre” hivatkozva. A „Méhkirálynők” elképzelése ennek épp ellenkezőjét mondja, vagyis hogy a folyton rivalizáló nők egyszerűen nem tudnak kijönni egymással a munkahelyükön.
A Queen Bee syndrome, vagyis a Méhkirálynő szindróma jelenségét már az 1970-es években kutatták, és arra jutottak, hogy létezik egy olyan tipikus női attitűd a munkahelyeken, ami miatt egy nő nem a többi nő támogatására, hanem azok eltaposására használja hatalmi pozícióját. Azt is megállapították, hogy egy Méhkirálynő gyakran távolítja magától a tipikusan nőiesnek tartott tulajdonságokat, például hangoztathatja, hogy „a nők annyira pletykásak”, miközben magához inkább hagyományosan férfiasnak tartott értékeket rendel, például azt mondja, „szakmailag úgy gondolkodom, mint egy férfi”. A nemek közti egyenlőtlenségeket nem hajlandó elismerni, inkább úgy gondolja, egyes nők hibája, ha nem jutnak magasra a karrierlétrán.
A probléma mindkét sztereotípiával ugyanaz: azt állítja, hogy a férfiak gond nélkül tudnak egymás mellett létezni egy munkahelyi térben, de a nők (valamilyen módon) diszfunkcionálisak. Azt pedig nem nehéz belátni, milyen következményei lehetnek ennek a feltételezésnek: a nők nem képesek megférni egymás mellett az irodában, hátba szúrják egymást, ármánykodnak, szóval nem is tudják „rendesen” végezni a munkájukat. Egy tanulmány azt is bizonyította, hogy ha két kolléganő között konfliktus alakul ki, az emberek azt gondolják, hogy a következmények „hosszútávúak” és „negatívak” lesznek, míg a férfi kollégák kapcsolata egy konfliktus után is helyreállíthatónak tűnik.
A női csoportokon belüli viszonyrendszerek sztereotípiái ráadásul nem korlátozódnak a munkahelyekre, például már az óvodások is úgy hiszik, hogy a lányok sokkal hajlamosabbak egymás kiközösítésére, a rosszindulatú pletykákra és az indirekt agresszióra. Annak ellenére egyébként, hogy a valóság ennek épp az ellenkezőjét mutatja.
Be kell ismerni, hogy a „Méhkirálynő” sztereotípia néhány helyzetben valóban érvényesül. Megnézték például, hogy mit gondolnak egyetemi professzorok a Phd-hallgatóikról, és kiderült, hogy a női professzorok hajlamosak alábecsülni – például kevésbé elhivatottnak tekinteni – női hallgatóikat, mint a férfiakat. Fontos hozzátenni azonban, hogy ez az attitűd inkább idősebb nőkre volt érvényes. Ebből jól látszik, hogy ez a magatartásforma (ha jelentkezik) inkább abból fakad, hogy régebben a nőkbe is beletáplálták az elavult szexista mintákat. Gondoljunk csak bele, alig néhány évtizeddel ezelőtt mennyivel ritkábban fordult elő, hogy egy nő magas, vezető pozícióba jusson. A rivalizáló, egymáson áttaposó „Méhkirálynő”-viselkedés tehát nincs a génjeinkbe táplálva, egyszerűen arról van szó, hogy sajnos a nők is áldozatul estek a nemi sztereotípiákat éltető társadalmi konvencióknak.
Kutatások azt is bizonyították, hogy azok a nők, akiknek a nemük nem képezi az identitásuk elsődleges rétegét (tehát elsősorban nem a nemükön keresztül határozzák meg magukat), sokkal hajlamosabbak a „Méhkirálynő”-magatartásra, ha úgy érzik, a nemek közti egyenlőtlenség hátráltatja őket a karrierükben. Elég egyszerű belátni, mi ennek az oka: sok nőt zavarhat, hogy a nőkhöz társított negatív sztereotípiák hátráltatják őket a munkájukban, épp ezért megpróbálják eltávolítani ezeket maguktól, és nem elsődlegesen „nőies nőként” tekinteni saját magukra.
A legkézenfekvőbb megoldás a „Méhkirálynő”-viselkedés ellen, ha a nők előtérbe helyezik nőiségüket, anélkül, hogy ahhoz a meglévő, nőkkel kapcsolatos negatív sztereotípiákat hozzátársítanak. Persze ez egyáltalán nem könnyű… Hiába mutatta ki rengeteg kutatás, hogy a nők igenis képesek támogatni egymást a munkahelyeken, borzasztóan nehéz figyelmen kívül hagyni a kiskorunk óta belénk nevelt előítéleteket azokról a tipikus „csajbandákról”. Pedig ha megpróbálnánk saját nőiségünkre nem hátrányként tekinteni, nemcsak egyénként, hanem csoportban is könnyebben léphetnénk fel a nemek közti egyenlőtlenséggel szemben.
