Mit tanultunk az édesapánktól?

2018. június 15.
Vasárnap ünnepeljük az apukákat. Mi is átgondoltunk, hogy felnőtt fejjel, hogy milyen élettapasztalat, nagy igazság az, amit az édesapánktól tanultunk.

Békefi Dóra/képszerkesztő

„Aputól tanultam meg, hogy mindenkivel megtalálhatom a közös hangot, elég egy kis empátia és odafigyelés. Megmutatta, hogy humorral mennyi mindent fel lehet oldani, ahogy azt is, milyen jó, ha egy kicsit gyerekek tudunk maradni. Nem tudom, ez utóbbi mennyire volt tudatos nála, mert előfordult, hogy azt éreztük, anyunak négy gyereke van, nem három és persze mi hárman és az összes barátunk imádta ezt – anyuban már nem vagyok biztos. Ő adta át nekem a szép tárgyak és képek szeretetét, felfedezésük élvezetét. Mesebeli világban és nagyon sok szeretetben nőhettünk fel mellette.

Békefi Dóra és Eszter apukájukkal

Békefi Eszter/művészeti vezető

„Ő mutatta meg, hogy hogyan nem szabad krémest enni és hogy könyvre, papírra és ceruzára mindig lesz pénz, azokon sosem szabad spórolni.”

Koncz Gabriella/fotóprodukció

„Apám mindig is tisztában volt vele, hogy éppen melyik a legjobb művészfilm, és mik a legmenőbb zenék, amiket le kell tölteni a rádióból a magnójára. Szenvedélyes fotós volt, saját kis előhívóstúdióval (volt, hogy órákig nem mehettünk a fürdőszoba közelébe, nehogy a játék hevében rányissunk, és fényt kapjon az új sorozat), és mindenhová biciklivel járt, amin nekem is volt helyem. Előfordult ugyan, hogy elhagyott útközben, de amikor észrevette, gyorsan visszaültetett a lóra, nehogy elmenjen a kedvem. És hogy mi lett belőlem, mire felnőttem? Egy vájtfülű filmrajongó képszerkesztő, aki már akkor is biciklivel közlekedett Budapesten, amikor az még életveszélyes volt.”

Kránicz Dorottya/online szerkesztő

„Állítólag öt-hat évesen el tudtam mondani, hogy állt fel az aranycsapat, ha apám barátai előtt jól bemutattam a produkciót, még fagyit is kaptam. Apám sokkal inkább felszólítva tanított, mint anyám, aki inkább óvatosan, szinte gesztusain keresztül csöpögtette át belénk az értékeit. Apám megmondta például, hogyan kell tisztességesen lábtengózni, igazán messzire köpni a cseresznyemagot, hogy még a gyerekek sem römizhetnek rendes tét nélkül és megmutatta, hogy olvassa ki az ember az ökle bütykeiből a 30 és 31 napos hónapokat. Ez az egyetlen, amit még most is használok.”

Bodnár Zsófia/újságíró-fotós

„Amellett a sok egyéb életigazság mellett, amelyekkel édesapám a mai napig fáradhatatlanul bombáz, a leginkább a kitartás példáját adta át nekem. Élete során számtalanszor kellett bizonyítania és a legreménytelenebb helyzetekben sem adta fel azt, amit kitűzött maga elé, emiatt pedig tisztelem és nagyon nagyra becsülöm őt. Apukám sosem volt érzelgős ember, én pedig sosem voltam „apuci pici lánya”, mégis mindig éreztem, ha büszke rám, annál pedig nekem kevés dolog lesz jobb érzés, mint tudni, hogy apukám büszke rám. Ekkor tudom, hogy jó úton haladok. ”

Reiser Zsuzsi/szerkesztőségi asszisztens

„Hogy mit tanultam édesapámtól? Nehéz lenne egyetlen dolgot kiemelni, mert rengeteg olyan tulajdonsága van, amelyekért tisztelem őt. A szeretete, az önzetlensége, melyek még most is, mikor már felnőttek a lányai, a mai napig elkísérnek bennünket. Mindig mi voltunk az elsők, a legfontosabbak a számára, melyet csak most kezdek megérteni, hiszen ezt élem meg én is édesanyaként a fiammal kapcsolatosan. De amit mégis kiemelnék apu tulajdonságai közül, és amely szerintem szülőként a legnehezebb feladat, az elfogadás. Nem tudom, ez mennyire jött belőle tudatosan, vagy hogy „csak” ösztönösen alakult így nála, de mindig elfogadta a döntéseimet, hagyott menni az utamon, sosem beszélt le semmiről, még akkor sem, amikor látta, hogy rendesen tévútra készültem tévedni. Hiába látta ő már előre a szomorú végkifejletet, mégsem tántorított el, hanem hagyta, hogy elkövessem fájdalmas baklövéseimet, melyekből végül sokkal többet tanultam, mint bármi másból. És amikor megtörtént az elkerülhetetlen, sosem oktatott ki, sosem hallottam tőle, hogy én megmondtam, hanem őszinte együttérzéssel és szeretettel segített túljutni a kisebb-nagyobb kríziseken. Nem tudok elég hálás lenni mindezért. Remélem, hogy majd belőlem is hasonló szülő válhat, én magam is azon leszek, hogy a saját fiamat ugyanígy tudjam terelgetni az élet rögös útjain és érezze, mindig számíthat rám.”

Sütő Emese Franciska testvérével és szüleivel

Sütő Emese Franciska/online szerkesztő

„Hogy mit tanultam apámtól? A végtelen számú „ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy”, „a világon csak magadra számíthatsz”, „sose felejtsd el, honnan jöttél”, „nincs csak kétféle ember: ember és szar ember” és hasonló hamuban sült, magyar verbálínyencségen kívül? Inkább a viselkedésével, néha annak hiányával tanító vonalon mozgó, nagy és impulzív, harsány, és mégis kenyérre kenhető karakter ő. Aki sztorikkal, tettekkel esetleg saját tetteiről szóló remek kis színes sztorikkal varázsol, és tanít.
Arról, hogy a jó ember a barátok kedvéért éjjel kettőkor is automatikusan ugrik ki az ágyból, és autózik le akár a Viharsarokba.
Arról, hogy szükség esetén a család utolsó ötezer forintját is odaadja a hónap végén a kölcsönkérő szomszédoknak.
Arról, hogy az ember a lányai jövője kedvéért és a szebb remények érdekében 40 éven túl is merhet új országban a nulláról kezdeni.
Arról, hogy mérnökként nem ciki ugyanott kertészkedni, és sofőri mellékállást is elvállalni, hogy legyen miből a gyereknek osztálykirándulásra menni.
Arról, hogy az asszonnyal évtizedeken átívelően, a kerti és a konyhaművészeti porondon vérre menő csatákat vívni valójában egyfajta szerelmi násztánc…
Arról, hogy a legnagyobb házastársi vita után, is anyukám minden reggel, vagyis 45 éve ágyba kapja a reggelit, minőségi kávéval szervírozva.
Arról, hogy minden reggel korán és vidáman indul a zuhany alatt. A nyári szezonban 40 fölötti tüsszentésszériával, a téliben  a kötelező „Ó te drága Klementina” érzelmes operett verziójával”, majd egy alapos borotválkozással.
Arról, hogy minden szar nap szépen zárul egy ordas nagy családi kolbászos rántottával. Lila hagymával, egy jó sörrel és/vagy borral leöblítve.
Arról tanít, hogy sosincs vége, sosincs megállás, csak újra talpra állás.
Vagyis borúra mindig derű… Hetvenévesen is.”

Dobos Emese az apukája ölében

Dobos Emese/újságíró

„Azt, hogy az élet sok olyan helyzetet (és persze embert) produkál, amikor az a legcélravezetőbb, ha még csak fel sem bosszantod magad és nem foglalkozol ezekkel. Más problémája nem feltétlenül a te problémád is. Hogy egyfajta nemtörődömség és persze türelem nagyon egészséges tud lenni a saját jóllétünket illetően. Hogy nem sok dolog van, amit amúgy ne tudnál te magad megszerelni, megjavítani, vagy éppen megépíteni. Természetesen a megfelelő szerszámok birtokában. Egy beszélgetés közepette könnyen szóba kerül olyan ország fővárosa, vagy akár politikai-gazdasági helyzete, illetve (egzotikus) állat-vagy növényfaj, amelynek még a létezéséről sem hallottál. Soha. Pedig nagyjából figyeltél biológia és földrajzórán (meg érdekeltek is azért az elhangzó dolgok) és amúgy sem élsz „szatyorban”. Szóval legyél nagyon nyitott a világra, mert rengeteg dolog történik a szűkebb-tágabb környezeteden túl.”

 

Boldog apák napját minden apukának!

Fotó: Danielle Macinnes, Unsplash.com