Az autizmus egy spektrumzavar, minden autista máshol helyezkedik el a spektrumon belül és ezért más és más. Nekem két autista gyermekem van és már ők is nagyon mások. Azért is, mert más az egyéniségük és azért is mert máshogy autisták és más az értelmi szintjük is. Vannak azonban általánosan érvényes tünetegyüttesek, amitől az autizmus autizmus. Mint az, hogy nehezen fejezik ki magukat (gyenge verbalitás), kommunikációjuk sokszor egyoldalú (ők mondják a magukét és nehezen hallják meg a másét) és emberi viszonyaikban ügyetlenek (társas naivitás), emiatt a társas kapcsolataik erősen akadályozottak. A legtöbb autista viselkedése rugalmatlan, az előre kiszámíthatóságot igénylik. Az én gyerekeim ebből a szempontól edzettek, nem kapnak attól dührohamot, ha változik a naprend vagy elmarad egy program, viszont az őket foglalkoztató dolgok folytonos ismétlése (akár évekig is!) biztonságérzettel tölti el őket.
A fentiekhez sokszor járul még eltérő érzékelés is, ami az érzékszervek alul, vagy túlműködését jelenti és eredményezhet olyan viselkedésproblémákat, melyeket kívülállóként a megfelelő ismeretek hiányában szinte lehetetlen helyesen értelmezni. Például bizonyos ételekkel szembeni rossz érzés, ami jelentkezhet az étel színével, állagával kapcsolatban, esetleg olyan ruhák viselésének elkerülése, melyeknek tapintása a viselője számára kellemetlen. Sok autistánál tapasztalható hangokkal szembeni túl vagy alul érzékelés. A gyakorlatban az ilyen gyermeknél az a gondolat is felmerül, hogy nem jól hall, mert nem figyel, ha pl. szólnak hozzá, míg más hangokkal szemben kifejezetten érzékenynek tűnhet, pl. beszalad a másik szobából, ha meghallja a kedvenc reklámját vagy apróbb neszekre is felfigyel. Összességében is jellemző a túl sok inger és azok szűrésének a hiánya, ami nagy feszültséget okoz az autistákban. Tehát nem úgy különíti el a fontos és nem fontos dolgokat egymástól, mint egy átlag ember, hanem hajlamos minden apró részletet ugyanolyan súllyal érzékelni, mint az adott szituációban éppen fontosabb dolgokat.
Talán épp ezek miatt az autisták kevésbé látnak át egész helyzeteket és azok jelentését, sokkal inkább részletekben észlelik a világot. A koherencia teremtő képességük igen gyenge, az összefüggéseken nehezen vagy nem látják át. A lényeget sokszor nem tudják megragadni. Elvesznek a részletekben. Továbbá erős hátrány tud lenni, hogy felerősödnek olyan ingerek, amik adott helyzetben teljesen lényegtelenek. Emiatt sokszor úgy érezhetik, felfordul a világ körülöttük. Például a kisfiam 2 évesen a boltban egyetlen érdekes élelmiszer vagy játék iránt sem érdeklődött, viszont szenvedélyesen fixálta a szupermarket légelszívójának nyílását az egész bevásárlás időtartama alatt.
Most Indiában Diwali Fesztivál van. Tegnap kezdődött és 4-5 napig tart. A Diwali úgy tűnik, az egyik legnagyobb fesztivál, a fény ünnepe és országszerte gyönyörű virágfüzérekkel és színes homokmandalákkal díszítik a bejárati ajtókat és az oltárokat (a legtöbb otthonban van hindu oltár). A szomszédunké ilyen:
Ilyenkor szépen felöltöznek az emberek hagyományos ruhákba és a családok összejönnek, különleges ételeket esznek együtt. Az épületeket, kerteket fényfüzérekkel díszítik. Ajándékoznak is, tehát hasonlít a mi karácsonyunkra. A fény legyőzi a sötétséget, a jó a rosszat és a tudás a tudatlanságot. Lakshmi isten tiszteletére óriási réztálakban vizet tesznek ki és abban lótusz virágokat úsztatnak. Gyönyörű!
Uma, a takarítónő hennával díszített kézzel és egy kis doboz édességgel állított be és a templomban is kaptunk édességet Diwali alkalmából. Este még egyszer bejött Uma (a szomszédban is dolgozik délutánonként), hogy a Diwali alkalmából saját maga részére vásárolt új száriját megmutassa és lefényképeztesse magát, nagyon büszke volt rá:
A Diwali azzal is jár, hogy folyamatosan tűzi játékoznak 5 napig. Ez borzasztó hangos, olyan, mintha folyamatosan lövöldöznének. Szerencsére Bangalore-ban este 10 óra után tilos petárdát lőni (de nem mindenki tartja be). És itt kapcsolódik össze a Diwali az autizmussal. Kende rettenetesen fél a petárdák hangjától. Félelme miatt egyfolytában, napok óta, ugyanazt ismétli, napjában legalább százszor: „Mikor lesz tűzijáték? Miért? Ki lövi fel?”. Aztán amikor lövik: „hangos?”, „durrant egyet?”, „ki lőtte fel?”. Aztán kezdi elölről. Mivel a tűzijáték hangjától fél, nyilván számára ez még hangosabb, mint számomra, annak a hangja annyira odavonja a figyelmét, hogy ilyenkor „őt nehéz elérni”, befordul. A világában ketten vannak, a tűzijáték és ő.
Mivel valakitől hallottuk, hogy Indiában gyakori a tűzijáték, készültünk: hoztunk otthonról egy fűnyíráshoz használatos fülvédőt, mely elég jól hangszigetel. Kende ezzel a fején járkál itthon az esti órákban, amikor lövik a petárdákat és ezzel alszik el (aztán később, mivel szorít, én leveszem róla).
Kíra ezzel szemben „rákattant” az indiai istenekre, ezen belül is főként Sívára. Az egy téma végletekig való ismétlése is tipikusan autisztikus vonás. Az első héten történt ez, azóta Síváról olvas történeteket és vennem kellet neki egy kis Síva szobrot is.
Én nagyon sokat tanultam eddig a gyerekeimtől, nekem ők az igazi guruim. Felgyorsították a fejlődésemet, azáltal, hogy megmutattak egy másfajta világnézetet, mint a sajátom és az, amit azelőtt ismertem. Megtanítottak lelassulni (ez még mindig nehezemre esik) és elfogadni, hogy van, amin nem lehet változtatni. Ez számomra különösen nagy kihívás, mert én küzdő, megoldó alkat vagyok. Micsoda paradoxon! Hiszen azért vagyunk itt, mert bízunk egy csodában, mégis, ha nem sikerül azt is alázattal elfogadjuk, éppen ezért tudom úgy tekinteni, hogy nincs veszteni valónk. Bízom benne, hogy a mi kis kalandos történetünk által mások is beleláthatnak az autisták nézőpontjának egy kis szegmensébe és ezáltal gazdagodhatnak, elfogadóbbá válhatnak a mássággal szemben.
Kattints tovább: Karmaváltás
