Hidas Judit: Mindennapi pelenkázós-mizériáink

2019. január 22. | Hidas Judit

Nemrég törvényt hoztak New Yorkban arról, hogy a felújított és újonnan épített férfi vécékben is kell pelenkázót elhelyezni. Hidas Judit pedig összeszedte azokat a kínos-mulatságos helyzeteket, dilemmákat, amelyekkel a szülők szembesülnek a pelenkázás terén.

Épp vásárolni mész. Hátul a három gyerek. A legkisebb már szobatiszta, de még nem eléggé. Elindulsz a kocsival, a kicsi a forgalmas úton megszólal, hogy pisilnie kell. Hátranézel, és megkérded, komolyan mondja-e, mire ő bólint. Amilyen gyorsan csak tudsz, szabálytalanul lehúzódsz az út szélére, sietni kell, mert ugyebár nem tudja még sokáig visszatartani. Aztán kicsatolod a gyereket, kihámozod a kezeslábasból, nagykabátban, görnyedve tartod a kezedben, nehogy a ruháját lepisilje. Közben a másik kettő püföli egymást a kocsiban. Ekkor vidáman közli veled a kicsi, hogy mégiscsak viccelt. Mit tehetsz, még csak kétéves, morogva visszarakod az autóba, irány a bolt, ahol ugyanez kezdődik fél óra múlva. Rohanás ki az üzletből – még vécé sincs, nemhogy pelenkázó –, a degeszre tömött kosarat addig rábízod a nagyokra. Átverekszed magad a pénztárnál lévő tömegen, most nem számít semmi más, csak az, hogy gyorsan találj egy talpalatnyi füves terepet, hátha most, tényleg. Aztán végre meghallod a földre csorgó pisi halk neszét, a gyerekkel együtt te is megkönnyebbülhetsz. A küzdelmeid nem voltak feleslegesek, és egy időre le van tudva ez a stressz. Ismerős a helyzet?

A másik kedvencem az, amikor a legmocskosabb, leggusztustalanabb helyen jön rá az ihlet a gyerekre. Ilyenkor szintén jön a kapkodás, a pánik, hogyan tudjuk ezt minél kisebb kárral megúszni.

Biztos vagyok benne, hogy minden szülő tud ehhez hasonló sztorikat felsorolni. A dolgot tovább nehezíti, ha a gyerek még nem is szobatiszta. A nyilvános helyeken lévő pelenkázók Magyarországon még ma is olyan ritkák, mint a fehér holló. Ha pedig vannak, sokszor abban sincs köszönet – az fel sem merül, hogy a férfi vécékben lenne ilyen –, úgyhogy én a harmadik gyerek megszületésétől kezdve már levetkőztem minden szemérmességem.

Először még szorongtam, nehogy valakit megzavarjak azzal, hogy ezt a bűnös tevékenységet nyilvánosan végzem. Bevonultam az egynégyzetméteres, büdös vécébe, behúzódtam az egyik sarokba, hogy minél láthatatlanabbá váljak. Az egyik kezemmel a magatehetetlen gyereket tartottam, miközben a másikkal a pelust próbáltam ráilleszteni, ami ugyebár szintén két kezet igényelt volna (kábé úgy, mint az alábbi képen ez a férfi). Eközben, mint egy kutya, a számmal tartottam valamelyik ruharabot, hogy ne legyen útban.

De mondom, ahogy teltek az évek, egyre lazább lettem. Először a babakocsiban pelenkáztam, lehetőleg a friss levegőn, hogy mást ne zavarjanak a kellemetlen szagok, aztán már jól jött egy-egy magányosan árválkodó vendéglőasztal is. Ha elég nagy volt az ülő rész, akkor ott végeztem a hadműveletet, ha nem, akkor néha arra a szörnyűségre is vetemedtem, hogy az asztal tetején tegyem tisztába a gyereket.

Általában ez az én feladatom volt, valahogy magától alakult így – ez is jó kérdés, miért –, de ha épp nem voltam jelen, akkor megoldotta a férjem is. A legtöbb ismerős családnál hasonló volt a helyzet, de akadt példa arra is, hogy az apa számára a pisi-kaki ügy szó szerint büdös volt. Egyszerűen rangon alulinak érezte, hogy neki foglalkozni kell ilyesmivel. Sőt, még arra is nagy morgások között volt csak hajlandó, hogy elvigye vécére a nagyobb fiúgyereket. Aztán ott vannak még a cselesebbek, akik a nemkívánatos helyzeteket a szokásos férfi-taktikával oldják meg. Úgy tesznek, mintha képtelenek lennének ellátni ezt a roppant bonyolult feladatot. Hiába minden igyekezet, hiába a kemény szellemi munkával szerzett felelős munkahelyi pozíció, nagy társadalmi presztízs, értsük meg, egyszerűen biológiailag képtelenek a pelenkázás tudományát elsajátítani.

Csak azt nem értem, mi predesztinálja jobban a nőket a fenéktörlésre, mint a férfiakat.

Épp ezért tartottam üdvözlendőnek azt az új törvényt, amely január 1-től lépett hatályba New York-ban, ahol mostantól kezdve a felújított és az újonnan épített férfi vécékben is lesz pelenkázó.

A problémára az a tavalyi Instagram poszt hívta fel a figyelmet, amelyen a fenti apa látható.

A férfi azt sérelmezte, hogy ilyen kellemetlen körülmények között kell a gyerekét tisztába tenni, és szorgalmazta, hogy az apákat is illessék meg ugyanazok a jogok, mint az anyákat a pelenkázás terén.

Nekem több mint szimpatikus, ha egy férfi az apai feladatok kapcsán kíván változást elérni. Ez eleve azt jelzi, egyáltalán vannak ilyen teendői és ezeket nem szégyelli nyilvánosan is felvállalni.

Érdemes azonban a férfi posztjára érkező kommentekre is egy pillantást vetni. Sokan szimplán üdvözölték a felvetést. De voltak, akik arra hívták fel a figyelmet, hogy a női vécékben sem általános, hogy lennének pelenkázók. Itt kezdett a dolog izgalmas lenni, mert a hazai olvasó fejében könnyen alakul ki az a kép, hogy a nagy Amerikában ez már csak a férfi vécékben gond.

Egy nő a poszt kapcsán még messzebb ment. Szerinte az apa egyszerűen nyavalygott. Ha ugyanis a férfiak végre hajlandók elvégezni valamit, akkor kikövetelik maguknak a tökéletes körülményeket, és úgy állítják be magukat, mintha ők lennének elnyomva a nőkkel szemben. Itt kezdtek elszabadulni az indulatok az Instagramon. Egyesek lehurrogták a hozzászólót, mire a nő kifejtette, hogy szerinte az apa posztjában a férfi felsőbbrendűség nyilvánult meg. Mások azzal érveltek, hogy erről szó sem lehetett, hiszen az apa egy fekete férfi, akit sokkal több hátrányos megkülönböztetés ér, mint amennyi egy fehér nőt egész életében. A fehér nő erre kikérte magának ezt a megjegyzést, mondván, a másik nem tudhatja, ő mennyit szenved az elnyomástól.

Csak kapkodtam a fejem a dühös megjegyzések között. Hirtelen úgy éreztem, mintha egy komédia kellős közepén lennék. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen indulatokat és további kisebbségi érzéseket tud kiváltani a pelenkázás kapcsán felvetett progresszív kezdeményezés.

Nem tudom, az olvasó, hogy van vele, de én hosszas gondolkodás után arra jutottam, mindenkinek az lenne a legjobb, ha az a nyavalyás gyerek végre képes lenne uralkodni magán, és ezt az egész kaki-pisi ügyet otthonra tartogatná. Ameddig pedig ez nem következik be, addig legyen tiszta pelenkázó minél több női és férfi vécében.

Olvasd el Hidas Judit régebbi írásait is!

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek

Hidas Judit: A tehetség védelmében a tehetség

Hidas Judit: A tehetség védelmében

Lombikozás negyvenen túl lombik

Lombikozás negyvenen túl