Vallomás: önmegvalósításból kiégés

2020. július 13. |

A multis életmódot hagyta maga mögött a segítő szakmáért. Majd két év múlva megdöbbenve vette észre magán, hogy elfogyott a maradék lelkesedése is. Ludrik Andrea üzleti mentor és coach mesélte el nekünk, hogy lehet ebből a helyzetből felállni.

Nyolc évvel ezelőtt hatalmas lendülettel és elhivatottsággal vetettem bele magam a segítő szakmába. Szerettem a pénzügyi munkámat és imádtam a közösséget, aminek a tagja voltam, 7 év után mégis egyre többször ébredtem arra, hogy nincs kedvem bemenni dolgozni. A multis életet azzal a szándékkal hagytam ott, hogy értelmes munkát keresek, aminek látom, és saját bőrömön is érzem a hatását. Nem akartam már porszem lenni egy hatalmas gépezetben.

Mikor felmondtam, fogalmam sem volt róla, mihez fogok kezdeni. Soha nem jártam segítő szakembernél, valahogy mindig sikeresen elboldogultam egyedül. A segítés viszont nálam ösztönösen jön. Egyszerűen jobban érzem magam, ha körülöttem mások is jól érzik magukat, és ha ezért tehetek, akkor szívesen megteszem.

A véletlen útján, egy beszélgetés során hallottam először a coachingról, és első hallásra teljes bizonyossággal éreztem, hogy ez az én utam. Szintén a véletlen folytán találtam a ThetaHealingre, ami pedig tökéletes kiegészítésnek tűnt, mert az érzelmi oldalról közelített. Úgy éreztem, a coaching és a ThetaHealing olyan eszközöket adtak a kezembe, amivel gyökeresen megváltoztatható az élet. Egyik ügyfelem úgy fogalmazta meg ezt, hogy ha a szíve egy kert, akkor azt most alaposan kigyomláltuk és teleültettük színes, illatos virágokkal. Csodának éltem meg, mintha egy varázspálcát kaptam volna a kezembe.

Öröm volt a tanulás, öröm volt embereket látni, újra nevetni és hinni magukban. Folyamatosan kutattam, hogyan tudnám újabb workshopokkal vagy online tanfolyamokkal még többekhez eljuttatni azt a kincset, ami nekem a birtokomba jutott.

Ezek után nem gondoltam volna, hogy eljön a perc, amikor megdöbbenve látom, ahogy elfogy belőlem az utolsó szem lelkesedés is.

Mindössze két év alatt eljutottam arra a pontra, ahol már nem volt öröm a teljes szívből választott és szenvedéllyel végzett hivatásom. Nem értettem. Nem értettem, hogy az, amiről azt mondják, ha megtaláltad, akkor onnantól nem lesz munka a munka, nekem hogyan lett mégis nyűg, fáradtság, kimerültség belőle.

Persze voltak jelek, és volt, aki figyelmeztetett, de én úgy tanultam, hogy csak te érzed a belső elhivatottságot, ezért ne hallgass másokra, kövesd a szíved. Ehhez persze hozzájön, hogy makacs természet vagyok, és a végletekig kitartó a céljaim elérése terén. Ezek nem bizonyultak hasznos tulajdonságnak ebben a két évben, mert nélkülük talán nem élem át életem eddigi legnagyobb mélypontját.

Olvastad már?

Mélypont nincs magaslat nélkül

Hatalmas élmény találni valamit, ami nem hagy aludni hajnalban, ami felébreszti a kreativitást és állandó lelkesedést generál a megvalósítása. Kezdetben csak egyéni konzultációkkal foglalkoztam, és egy innen kikerülő kis csapattal női kört vittem. Nagyon hamar azt éreztem, hogy ez nem elég, mindenkinek tudnia kell, hogy számára is elérhető a boldogság. Ezért blogot kezdtem írni, és összeraktam egy saját gyakorlatokkal teli önismereti e-bookot. Amint kész lett, meg se várva az igazi eredményét, elkezdtem egy hatalkalmas önmegvalósító program kidolgozását, amelyet később egy online fél éves programmá bővítettem ki.

Minden nap hatalmas izgatottsággal ébredtem, alig vártam, hogy folytathassam a munkát. Nem számított, hogy hétvége van-e vagy hétköznap este, egyetlen percre sem álltak le a gondolatok a fejemben. Végtelenül élveztem ezt, mint egy kisgyerek, aki reggeltől estig játéktól játékig rohangál.

Tudom, hogy sokan szeretnék átélni ezt a fantasztikus érzést, amit a szenvedélyünk megtalálásához kötünk. Nekem is hiányzott ez a korábbi munkámból. Olyan ez, mint a drog vagy a szerelem: egy másik, gondtalan világba repít. És pont ez okozta a vesztemet.

Nem a segítő szakma és az azzal járó sok negatív történet, vagy nehéz érzés vezetett a kiégéshez. A kielégíthetetlen vágyam arra, hogy minél több emberre és minél nagyobb hatással legyek, hajtott bele a folyamatos munkába. Végig abban a hitben voltam, hogy ha valami ennyire jó érzés, akkor abból nem lehet baj. Tudom, mit csinálok, és kézben tartom azt. A szenvedély azonban nincs tekintettel ránk, nem gondoskodik az egyéb testi és lelki szükségletünkről, egyszerűen eluralja az életünket. Folyamatos vágyódás, hogy foglalkozhassunk vele, nem számít az, ami korábban fontos volt. Háttérbe szorul a család, a barátok és a többi hobbi is. Szépen lassan nincs idő se mozogni, se ebédelni, sőt nekem sokszor még pisilni se volt kedvem. Hosszú órákra belemerültem az ötletelés, tervezés és megvalósítás folyamatába.

Nekem nem sikerült időben ráébrednem, hogy nem a szenvedély az életem, hanem én magam vagyok az.

A szenvedély felemészt belőle mindent, ha nem figyelek oda és nem tartom keretek között. Az az egészben a paradox, hogy a szabadság érzése miatt keressük a szenvedélyt az életünkben, amit hosszú távon éppen, hogy elvesz tőlünk. Szabadnak lenni azt is jelenti, hogy olyan döntéseket tudok hozni, amivel fenntarthatom az örömet és az elégedettséget az életemben. A szenvedélyem hajszolása elvette tőlem ezt a szabadságot, a tanulság mégsem az, hogy ne legyen szenvedélyünk. Pusztán csak ne hagyjuk, hogy kiszorítsa az életünk többi részét és szereplőjét a helyükről. Legyünk képesek letenni azt, és igyekezzünk minden életterületen megtalálni az örömet.

Egy kimerült idegroncs senkinek sem jó

Tudtam, hogy nagyon fáradt a testem és a lelkem egyszerre, így olyan módszert kerestem, ami egyszerre hat mindkettőre. Így találtam a shiatsu masszázsra, amely meridiánok mentén segíti a test energetikai egyensúlyának visszanyerését. Nagyjából 5-6 alkalom után újra éreztem az erőmet, és közben azt is tisztán láttam, hogy ez nem ennyi volt. A feldolgozáshoz nekem elég volt ennyi külső támogatás. Egyrészt a megtakarításaimnak és párom támogatásának köszönhetően rengeteg időm volt foglalkozni magammal, másrészt a szakmám is az önismeret volt, így bőven volt eszközöm a megoldáshoz. A kiégésben a mérhetetlen kimerültségen túl az a rossz, hogy egy nagy üresség lesz a korábbi lelkesedés és motiváció helyén. Tudtam, hogy ezt sokkal nehezebb lesz visszaszerezni, hogy már soha nem leszek ugyanaz, aki előtte voltam.

Egy hosszú belső utazás következett

Ekkor ismertem fel, hogy eddig a céljaim és elérésük adták a biztos pontot az életemben. Ezek nélkül kiüresedettnek és elveszettnek éreztem magam. A magabiztosságom helyére egy szinte állandóan jelenlévő bizonytalanság került: ha egyik napról a másikra el tud tűnni belőlem az érzés, hogy tudom, miért élek és merre tartok, akkor mire támaszkodhatok ezután? Ekkor jöttem rá, hogy ilyen érzés lehet szorongani, félni a jövőtől. Én ezeket az érzéseket addig nem ismertem.

A céltudatos, határozott, akaratával bármire képes énem eltűnt. Hatalmas csalódás volt azt látni, hogy nem érdekel semmi. Meg ijesztő is, hogy ez meddig lesz így. Mi van, ha örökre. Aztán megbékéltem a helyzettel, és a napi dolgok is boldoggá és elégedetté tettek, nem hiányoztak a nagy célok. Majd kezdődött elölről az egész, és hullámzóan visszatért.

Ezekkel az újfajta érzésekkel megbirkózni csak úgy sikerült, hogy elkezdtem kívülről figyelni önmagam és az életem. A világban rendben mentek a dolgok, mint ahogy az életemben is: szabadúszó marketingesként kezdtem dolgozni, elköltöztünk egy erdőszéli gyönyörű házba, barátokkal ünnepeltem a 35. szülinapomat. Miért is aggódok akkor tulajdonképpen?

Persze tudtam, miért, mert a kontroll nem nálam volt. Talán sosem volt így, de egészen a kiégésig teljesen biztosnak tűnt, hogy kézben tartom az életem és én irányítom azt.

Két dolgot tanultam meg ebben az időszakban:

– Az élet szépen halad tovább a maga útján az én akaratom nélkül is: elkezdtem szabadúszó marketingesként dolgozni és elköltöztünk egy gyönyörű házba vidékre. Ez egyszerre felszabadító, hogy felesleges annyira küzdeni mindenért, mert anélkül is megoldódik, másrészt meg elszomorító, hogy eddig ettől éreztem magam sikeresnek és értékesnek.

– Amikor megadom magam a változásnak, még ha néha fájdalmas vagy nehéz is egy lépés, akkor is könnyedén megtörténik. Ez a megadás pedig tulajdonképpen azt jelenti, hogy kíváncsian és nyitottan állok ahhoz, ami éppen kialakul. Nem ragaszkodom ahhoz, ami eddig volt és ahogyan eddig működött.

Nem könnyű kívülről, tehetetlenül végignézni, hogy valaki átmegy ezen, ezért különösen hálás vagyok akkori páromnak, hogy végigasszisztálta ezt. Rögtön mellém állt, amikor azt mondtam, hogy mától az összes munkám visszamondom, és 1 hónapig semmit nem csinálok. De ez az idő nem volt elég számomra, szinte teljesen érdektelen lettem a mindennapokra, mint egy rongybaba, amit ha letettek egy helyre, ott maradt. Ő azonban kitartóan szervezett programokat, hogy egy kis életet leheljen belém, ami akkor nagyon sokat adott. Persze ahogy teltek a hónapok, ő is fáradt, és időnként türelmetlen vagy ingerült volt, ami rosszulesett. De teljesen megértettem, tudtam, hogy időnként nagyon nehéz velem. És ez mindig adott egy löketet, hogy szedjem magam össze az önsajnálatból.

Ez az időszak úgy telt, mintha egy csendes elvonuláson lettem volna, szinte csak azzal foglalkoztam, mi zajlik bennem. Fél év elteltével kezdtem újra visszatérni a szokásos kötelezettségekhez, mint munka, társasági élet, utazások, de továbbra is inkább csak testben voltam ott. Habár lélekben megerősödtem, mintha teljesen máshol jártam volna. Folyamatosan azon kattogtam belül, hogy hogyan szerezhetném vissza a régi önmagamat. Nagyjából 1,5 év után tudtam kimondani, hogy nem ragaszkodom tovább ahhoz, aki voltam, ahogyan régen éreztem, gondolkodtam és cselekedtem.

Már nem a nagy célok elérése mozgatott, ezért máshogyan kellett közelítenem a nagy kérdést: hogy fogom újra élvezni az életemet?

Leginkább ezt akartam ugyanis visszakapni, az életszeretetet. Ekkor kezdtem újra felfedezni, hogy mi okoz örömet, mi érdekel, és ezekből igyekeztem összerakni az új életemet. Így lett új hivatásom az üzleti mentorálás, és emiatt alakítom tudatosan a napirendem, aminek a semmittevés szerves része lett. A felfedezés nem ért véget, folyamatosan keresem, hogy hogyan tudok egyensúlyban és örömben létezni a mindennapokban.

Szerző: Ludrik Andrea üzleti mentor, coach Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek

„Ha a problémákat kezelik, utána jön a baba. De nem jött” babavárás

„Ha a problémákat kezelik, utána jön a baba. De nem jött”