Tamás nyolc éve, egy vallási szemináriumon találkozott először ezzel a lehetőséggel. Rögtön kapott is egy levelezőtársat, akivel azóta is írnak egymásnak, és aki – talán a levelek hatására is – a börtönben elvégezte egy hittudományi főiskola teológia szakát. Mint meséli, a levelezést komoly szabályok közt lehet folytatni: az anonimitás természetesen biztosított, és attól sem kell félni, hogy kiderül valakinek a lakcíme, minderről egy jól bejáratott rendszer gondoskodik. Bár a Mécses Szeretetszolgálat vallási alapon működik, és a hittérítést etikai szabályzat tiltja, a levelekben gyakran szóba kerül a hit vagy a vallás. Tamás „megörökölt” egy másik levelezőt is, egy zsidó rabot, őt megismerve sok új ismeretet szerzett. Alaposabban utánanézett a zsidó vallásnak, még egy rabbi segítségét is kérte. Ezt követően más önkéntesekkel együtt meglátogattak egy zsinagógát, Tamás pedig időnként eljár zsidó imaalkalmakra is. „Már saját kipám is van” – mondja.
Akiktől mindenki elfordult
Beszélgetőtársaim nem csak vallásos rabokkal leveleznek, sok ateista is van közöttük. Meglepő, de a levelezésben sokszor az a legnehezebb az önkéntesek számára, hogy a saját családjuk, barátaik nem értik, nehezen fogadják el, hogy miért kezdtek egyáltalán bele. Nóra szociális munkás, főállásban hajléktalanokkal dolgozik, és úgy döntött, hogy szabadidejében egy másik, nehéz sorsú embercsoportot fog támogatni. Hat évvel ezelőtt egy karácsonyi ajándékcsomag-küldéssel kezdődött minden, aztán eljutott hozzá egy felhívás, és jelentkezett levelezőnek. „Gyerekkoromtól kezdve mindig azok felé fordultam, akiktől mindenki más elfordult.” Először csak egy rabbal levelezett, majd ez két év után megszakadt. Fél évvel ezután két másik levelezőpartnere akadt, egy abban az évben szabaduló, és egy hosszabb büntetését töltő fogvatartott. Nóra mindkettőt elvállalta, egyikükkel azóta is kitartóan írnak egymásnak.
A nyolcvanas évek végén Kati a zsigereiben érezte, hogy jobbá kell tennie a világot, és amikor ennek a mikéntjét kereste, arra jutott, hogy a börtönben igazán rászoruló emberek vannak. Akkoriban azonban ilyen típusú segítségnyújtásra még nem volt lehetőség, így csak jóval később vágott bele a levelezésbe. Azóta eltelt 13 év, Kati pedig csak írja és írja a leveleket. „Szüksége van a világnak arra, hogy kicsit békésebbé tegyük. És ezen hol érdemes elkezdeni dolgozni? A börtönökben” – mondja. A hosszú évek alatt a levelezőtársak egy része szabadult, a levélváltás véget ért, de van olyan is, akivel Kati kapcsolatban maradt. „Időnként telefonálok vele, és bár igazán komoly dolgot követett el, azóta újraformálta az életét: élettársa van, dolgozik, kilenc éve szabadon él. Nagyon sokat beszélgettem annak idején az édesanyjával, aki sokat sírt amiatt, hogy mit tett a fia. Szerencsére a szabadulása idejére visszataláltak egymáshoz, és volt hová hazamennie. Azt tapasztalom, hogy ha egy frissen szabadlábra helyezettet nem fogad be senki, akkor rettenetesen nehéz talpra állnia.”
Szerző: Zimre Zsuzsa Fotó: Getty Images
