Óriási tapsot kapott az Evolúció Cannes-ban. Neked milyen élmény volt ott lenni?
Valóban hatalmas ovációt kaptunk, állt az egész mozi. Nagyon különleges élmény volt, azért is, mert a cannes-i bemutató előtt abszolút nem láttam a filmet, a francia vetítőteremben szembesültem vele, min dolgoztunk hónapokon keresztül. A forgatáskor a rendezőnek, Kornélnak, az volt a kérése, hogy ne nézzük vissza magunkat szünetekben, mert nem szereti, ha az alapján rendezzük át magunkat, hogy mit látunk a monitorokon. Szót fogadtam. (Nevet.)
Miközben néztem a filmet, jegyzeteltem, mert annyira súlyos és szívbemarkoló gondolatok hangzanak el, hogy leírtam őket útravalónak. Ami leginkább hatott rám, az az „élő akarok lenni, nem túlélő”.
Ez a gondolat a film alaptézise. Arra utal, hogy a traumáinkat magunknak kell feldolgozni, óvakodni kell attól, hogy a fájdalmainkat a gyerekeinkre pakoljuk, engednünk kell, hogy a saját életüket éljék. Rám leginkább a filmbeli fiam, Jonas gondolata hatott. A film harmadik részében azt mondja nekem teljesen összezavarodva, hogy „mondd meg nekem te, hogy én ki vagyok”. Anyaként nagyon fontos tudatosítani magunkban, mit tanítunk a gyerekeinknek arról, hogy ők kicsodák, mennyire nyomjuk rájuk a saját lényünket, a múltunkat, mennyire hagyjuk, hogy a saját tapasztalataik mentén alakítsák az életüket.
Nem csak egy anya-fiúgyermek kapcsolatába tekinthetünk bele, hanem egy anya-lánya viszonyba is. Újraértelmezted a saját felmenőidhez fűződő érzelmeidet a forgatás alatt?
Hogyne, nagyon sokat gondoltam rájuk és a saját traumáimra közben. Az egyik nagymamámmal nagyon szoros volt a viszonyom, szeretetteli, vicces, nőies kapcsolatot ápolt velem. Anyukámmal nem volt ennyire szoros, tőle inkább a tisztességet tanultam meg, és szerintem az is a tőle való örökségem, hogy nem tudok hazudni. (Nevet.) Pedig néha jól jönne egy kis füllentés, de egyszerűen nem megy.
Magaddal szemben is mindig nagyon őszinte vagy?
Igen, törekszem arra, hogy ne hazudjak magamnak, és hogy ne söpörjek a szőnyeg alá érzelmeket. Gyötrődő típus vagyok, sokáig emésztgetem a dolgokat, ám általában képes vagyok szembenézni azzal, ami történt. A munkám pláne nem jogosít fel arra, hogy kamuzzak vagy blöfföljek magamnak, mert ha hiteles szeretnék lenni a színpadon, a magánéletemben is annak kell lennem.
A filmbeli édesanyáddal kapcsolatban sokszor elhangzik, hogy nem voltál igazi gyerek. Milyen volt a saját gyermekkorod?
Egy ideig teljesen jó, átlagos, aztán történt a családunkban egy tragédia, ami arra kényszerített, hogy korán felnőjek. Mivel ennek a szerencsétlenségnek a kezelése rengeteg energiát felemésztett a rokonaim körében, azt éreztem, úgy kell viselkednem, hogy ne legyek plusz teher számukra. Már egészen fiatalon önálló lettem, kialakítottam egy saját világot, ahol nem hagytam, hogy zavarjanak, és én sem zavartam másokat. Egy olyan univerzumot álmodtam meg magamnak, amely megóvott a fájdamas valóságtól.
Ez a burok azóta is körülötted van és véd?
A burok nincs, de az eszközök, amelyekkel biztonságot tudok varázsolni magam körül, igen.
A saját gyerekeidnek is azt tanítod, hogy beszéljék ki magukból a sérelmeiket?
Igen. Nagyon közeli, intim viszonyt ápolok a gyerekeimmel, az édesapjukkal arra törekszünk, hogy mindig mindenről tudjunk beszélgetni, ne legyenek tabuk, de ehhez az is kell, hogy mi, szülők is nyíltak legyünk, megosszuk velük a problémáinkat. A kicsik csak így fogják megérteni, hogy a kérésünk jogos és jóra vezet.
A film három részből áll, az első és a harmadik pörgős, a második vágatlan, hosszú, lassú. A te életedre melyik inkább a jellemző?
Ezem még sosem gondolkodtam. A magánéletem sok vágással teli és gyors, a szakmai pedig lassú, megfontolt. A színházban a hosszú próbaidőszakok nagyon sok nyugalmat adnak nekem, végtelen lelassultság jellemzi őket, sokszor a semmi történik órákon át: csak csend és félhomály vesz minket körül. Ilyenkor teljesen befelé fordulok. Viszont ami ennek a végén kijön, az a csend ellenkezője: kiállunk a színpadra, és mutogatjuk magunkat órákon át. (Nevet.) Ez a kettősség jelenti számomra az egyensúlyt.
Mundruczó Kornél és Wéber Kata: „Sokszor tandemben dolgozunk”
Mint színész és rendező találkoztak, de a szereposztás azóta kissé változott. Mundruczó Kornélnak nem ez az első filmje, amelyet Wéber Kata forgatókönyvéből készített, de a Pieces of a Woman az első közös angol nyelvű munkájuk. Nemzetközi sztárok, kanadai forgatás, amerikai tempó, velencei világpremier és egy világjárvány – volt miről beszélgetnünk.Az Evolúció forgatása mindössze tizenhárom napig tartott. Hogyan és hol találtad meg az egyensúlyodat?
Maga a forgatás valóban csak tizenhárom napon át zajlott, de már két éve foglalkozunk az anyaggal, és sok-sok próbanap előzte meg a felvételeket, lélekben volt időnk felkészülni. Ahhoz, hogy a jeleneteket vágás nélkül fel tudjuk venni, az operatőrnek és a színészeknek meg kellett tanulni együtt lélegezni, tisztában kellett lennünk minden jelenettel, és ehhez elengedhetetlen volt, hogy sokat gyakoroljunk együtt.
A komoly mondanivaló mellett a humor is megjelenik a filmben, Monori Lili „a holokauszt árnyékszékében ülök” gondolatát is felvéstem a jegyzetembe. Számomra egyszerre lírai, katartikus és abszurd ez a film. Számodra milyen?
Olyan, mint egy nagy utazás. A kapcsolatokban rejlő nehézségekkel szembesít. Rávilágít arra, hogy abszolút nem automatikus, hogy egy anya-lánya kapcsolat működik. Értékelni kell, amit kapunk egymástól, és amit adni tudunk egymásnak, és nem szabad azt gondolnunk, hogy csak a mi problémáink relevánsak, anyáink, nagyanyáink problémái is ugyanúgy fontosak. Nem lehet azt sem elvárni, hogy mindig csak az anya értse meg a lányát, a lánynak is meg kell érteni az anyját. Ezt segített megértetni velem ez a mozi. A harmadik rész, ami Berlinben játszódik, szintén nagyon elgondolkodtató, ott az együttélést feszegetjük, azt, hogy különböző kultúrák hogyan tudnak egymás mellett létezni.
A multikulturalizmust nap mint nap megtapasztalod Bécsben, a Burgtheater társulatának állandó tagja vagy, kilenc éve német nyelven játszol. Ausztriában dolgozó magyar színésznőként, azaz kisebbségiként van benned bizonyítási vágy?
Naná, de erre nem szabad rágörcsölnöm, arra kell koncentrálnom, hogy én egy magyar ajkú színésznő vagyok, aki jelen pillanatban német nyelven szólal meg a színpadon. A néző sem várhatja el tőlem, hogy úgy beszéljek, mint egy osztrák. Arra törekszem, hogy érthető legyek, de az akcentus abszolút nem érdekel.
Mundruczó Kornél új filmjének címe Evolúció, a történetben a régmúltból jutunk el a jelenbe. Láng Annamária hol lesz harminc év múlva?
Azt jósolom, hogy nemzetközi vizeken fogok továbbra is evezni, lételemem, hogy kapcsolódjak olyan emberekhez, akik más kultúrából jönnek. Nagyon izgalmas, amikor más hátterű alkotókkal dolgozhatok. Nemcsak a közös munka nyűgöz le, hanem az eredmény is. Akiket én legnagyobbra tartok és példaképként emlegetek, szabadon mozognak országok és nyelvek között, de úgy, hogy közben megőrzik a magyar identitásukat. Ilyen szeretnék lenni én is.
Amikor a filmben megkínálod a fiadat flódnival, akkor én is nagyon megkívántam a képernyő előtt. Szereted a zsidó konyha sütijét?
Nagyon. A lipcsei forgatáson tele volt a hűtőnk flódnival, állandóan rájártunk, eszméletlenül finom. (Nevet.) Amikor unokáim lesznek, biztos sokat sütök majd nekik, és a meggyesrétest, almáspitét is dobozokba pakolom majd nekik. Az én nagyim és anyukám is mindig ezt csinálta. És akkor itt megint eljutunk az örökül kapott dolgokhoz, látod?
Fotó: Getty Images
Olvass tovább!
