Egy morzsás asztal fölött, konkrétumok nélkül kérték fel egy fontos pozícióra
„2018-ban történt, Mikulás volt – idézi fel a pontos dátumot Anita, akinek azóta is mélyen él az emlékezetében ez a nap. – Kivételesen nem a karácsonyi készülődéstől zsizsegett a kiadó. A dolgozók az átszervezésekről és a kirúgáshullámokról szóló pletykákat osztották meg egymással. Előző nap tudtuk meg, hogy az egyik főszerkesztőt kirúgták, egy másikról az a hír járta, hogy maga mondott fel. Azon a bizonyos decemberi délelőttön egy sajtótájékoztatón voltam, de nem is tudtam végig maradni, mert a vezetőség egyik tagja felhívott, hogy mielőbb beszélni szeretne velem. Visszasiettem a kiadóba, és mivel nem találtunk szabad tárgyalót, a konyhában ültünk le, hogy a halasztást nem tűrő dolgokat közölje velem. Így történt, hogy egy morzsás asztalnál felajánlotta nekem az egyik női magazin főszerkesztői pozícióját – akkor főszerkesztő-helyettes voltam –, mondott egy bruttó összeget, és megkérdezte, hogy vállalom-e. Teljesen váratlanul ért a dolog. Annyira azért észnél voltam, hogy néhány részletkérdésre kitértem, de az illető nem tudott rájuk maradéktalanul választ adni, így még több kérdőjel úszott be a gondolataimba. Bezzeg tőlem azonnali választ várt, és nem értette, hogy egy ilyen megtisztelő posztra miért nem vágom rá azonnal, hogy igen, akarom! Tisztán emlékszem, hogy azt mondtam neki: ha a harisnyaboltban két zoknit tesznek elém, azon többet töprengek, hogy melyiket vegyem meg, nemhogy egy ilyen horderejű kérdésről rögtön döntsek. Nagy kegyesen kaptam huszonnégy órát, ellenben bárminemű írásbeli ajánlattételt sem akkor, de később sem. Amikor kikértem egy felettesem véleményét a helyzetemről, csak annyit mondott: »Ha ezt nem fogadod el, hol találnál állást karácsony előtt?« Ekkor vált számomra világossá, hogy igazából nincs is választásom, hiszen, ha nem mondok igent, akkor nem lesz állásom.”
A szervezeti mediátor tanácsa:
„Anita egy olyan időszakról mesél, amikor a munkahelyén egy vezetőt kirúgtak, egy másik pedig vélhetően felmondott – ez a helyzet már önmagában jelzi, hogy nem a normális működésben vagyunk. Ilyen esetben tudatosítani kell magunkban, hogy érzelmi állapotunk eltér a megszokottól, és ha bárki a bevált rutintól eltérő kéréssel áll elénk, képesek leszünk jobban reagálni. Itt szeretném megjegyezni, hogy minden munkahelyi helyzetben joga van a munkavállalónak az emberhez méltó elbánáshoz, így ha lelkileg megterhelt, akkor ezt a feletteseinek figyelembe kell vennie. Én ezeket a mondatokat javasoltam volna a telefonbeszélgetés alkalmával: »A kiadóban kialakult helyzet nagyon megérintett, emiatt most feszültnek érzem magam. Kérem, hogy ha nem konkrét munkáról van szó, akkor halasszuk el ezt a beszélgetést.« Fontos, hogy mindig magunkról, saját megéléseinkről beszéljünk, illetve tegyünk javaslatot a megoldásra.”
A szakértő a következőket mondta volna a személyes beszélgetésen: „Először is szeretném jelezni, hogy váratlanul ért ez a felkérés. A szerkesztőségben kialakult helyzet miatt eleve feszültnek érzem magam, és a konyhai helyszín is feszélyez. A felajánlott pozíció pedig sok kérdést vet fel bennem. Időre van szükségem, hogy felelősségteljes választ tudjak adni. Egyrészről szeretnék kérni egy írásos ajánlatot, hogy otthon nyugodtan át tudjam gondolni, valamint a kérdéseimet szeretném összeszedni, és miután azokra választ kapok, képes leszek döntést hozni.”
Fotó: Getty Images
