Lilu: „Nem a karrierem végén vagyok, hanem az elején”

Azon gondolkodtam, te mennyire mást jelentesz nekem, a zenetévén felnőtt X-generációsnak, és mondjuk egy huszonévesnek, aki sosem hallott a Z+ csatornáról, de a weboldaladon állítja össze a skincare rutinját.

Amikor április tizenkettedikén boldogan sodródtam a tömegben, egy csapat fiatal lány odakiabált nekem nevetve, hogy „Használjuk a fényvédőt!”. Kérdezte is a tizenhét éves fiam, hogy honnan ismernek ők téged? Ez a generáció már nem a tévéből azonosít, hanem a bőrápolással kapcsolatos videóimból, illetve onnan, hogy az elmúlt tíz-tizenkét évben rengeteg közéleti tartalmat gyártottam, és kiálltam olyan ügyek mellett, amelyeket sok fiatal is fontosnak tart.

A választások éjszakáján ezt a kapcsolódást is éreztem, mindenki örült a másiknak, az emberek összeölelkeztek, felszabadító volt. Többször elsírtam magam. Fontos pillanat volt, amikor az új miniszterelnök azt mondta a beszédében, hogy ezután senki nem szenvedhet hátrányt amiatt, hogy kit szeret. Eszembe jutott, tavaly milyen szorongásban telt a készülődés a Pride-ra (Lilu volt a fesztivál megnyitójának házigazdája, a szerk.) hogy vajon mi fog történni, lesz-e balhé, mi lesz a büntetés, kire milyen retorzió vár.

Emlékszel, hogy mi volt az első közéleti megnyilvánulásod, és mennyire mérlegelted előtte a következményeket?

Pont ezt próbáltuk visszafejteni nemrég Kajdi Csabival, de igazából ennyi év távlatából már nehéz megmondani. Annyi ügy volt, amely mellé oda kellett állni, annyi területet bántalmaztak – mert ez a jó szó – az oktatástól az egészségügyön át a gyermekvédelemig. Az biztos, hogy először hirtelen felindulásból cselekedtem. Amióta viszont létrejött a cégem, és az ott dolgozó emberek megélhetéséért is felelek, ezt más perspektívából is át kellett gondolnom.

A Lilulandet Máté Krisztával közösen alapítottuk, ő biztatott, hogy csináljuk meg, azt hiszem, magamtól nem mertem volna belevágni. Leültem vele, hogy megvitassuk a közéleti szerepvállalásomat, és azt mondta, sosem fog lebeszélni erről, mert tudja, hogy én egyszerűen ilyen vagyok. Úgy érzem, nem tehetem meg, hogy bizonyos ügyekben ne szólaljak meg. Az influenszerség, a celebség, az ismertség valamiféle kötelezettséggel is kell, hogy járjon. Nekünk tényleg jó dolgunk van, folyamatosan kapunk valamit, itt egy ajándék, ott egy meghívás, élvezzük ennek minden előnyét.

De szerintem olyan nincs, hogy mindig csak kiveszel a bödönből.

Nem létezik, hogy a mindenféle posztok között ne férjen el, hogy időnként kihangosítjuk a gyengéket, vagy olyan közérdekű ügyeket, amelyek enélkül sokkal kevesebb emberhez jutnának el. Az összes tanár-tüntetésen ott voltam a nagyfiammal, pedig az ő tanárát nem rúgták ki. De nem volt nehéz kapcsolódást találni, hiszen engem is tanított olyan ember, akihez aztán még tizenöt évig visszajártam, a magyartanárom meghatározó alakja az életemnek.

Éppen ez a szolidaritás lényege, hogy akkor is kifejezed a támogatásod, ha közvetlenül nem vagy érintett, és ez sokat számít az adott közösségnek. Számtalanszor előfordult, hogy odajöttek hozzám ismeretlenek, azzal, hogy „tanárok vagyunk, és csak azt akartuk mondani, hogy köszi”.

De ne is csak a tanárokról beszéljünk, hanem minden pedagógusról. Amikor délután hazaviszem a kisfiamat az óvodából, és még órákkal később is az óvó néni vagy a dadus illatát érzem rajta, mert napközben ölelgette a gyerekemet, akkor ne menjek ki értük tüntetni? Ne mondjam ki, hogy nem oké, ahogy bánnak velük?

Hogy érzed magad most, egy hónappal a választás után?

Sokkal több kedvem van mindenhez. Bödőcs Tibor mondta egyszer, hogy az a hazaszeretet, amikor a legjobb tudásod szerint csinálod azt, ami a hivatásod, a munkád, és ezzel nemcsak a magad dolgait építed, hanem a hazádat is. Én most pont ezt érzem, hogy még jobban akarok csinálni mindent.

Nem másoktól vagy a körülményektől várom a változást, hanem én akarom hozzátenni a magamét a nagy egészhez.

Itt a lehetőség, hogy megcsináljuk a csodát, mindenki a saját területén. Ha a márkáim kijutnak a nemzetközi piacra, azzal a magyar minőséget hirdetik, és külföldön járva büszkén elmondhatom, hogy pici ország vagyunk, de valami klasszat szeretnénk csinálni.

Nagy bennem a hazaszeretet. Ide születtek a gyerekeim, azt akarom, hogy egy csodálatos országban nőjenek fel. Ráadásul igazi lokálpatrióta is vagyok szentendreiként. Annyira örültem, hogy itt fotóztunk! Már az boldogság volt, hogy megmutathattam a stábnak, milyen szép az a hely, ahol élek.

Pár nap múlva lesz a születésnapod. Foglalkoztat a korod?

Nem igazán. Nem vagyok nagy szülinapozó, mindig csak a szűk családdal szoktunk ünnepelni. Szörnyet halnék, ha például meglepetés bulit szerveznének nekem. Most elmegyünk Párizsba a férjemmel három napra, azt nagyon várom. Nem a születésnapok jelentik az életem nagy mérföldköveit, hanem inkább a gyerekek fontos eseményei, például Félix óvodai ballagása, vagy majd Dávid érettségije. Ezek sokkal lényegesebb momentumok, mint hogy hány éves vagyok.

Hosszú műsorvezetői pálya állt mögötted, amikor elkezdted építeni a bőrápolási platformjaidat, blogtól a webshopon át a saját fejlesztésű termékekig. Nem volt ijesztő kilépni a kényelmes rutinból az ismeretlenbe?

Igaz, hogy a tévézés biztonságos terep a tapasztalatom miatt, de az élő műsorokban elég egyszer mondani egy méretes hülyeséget, és csak arra fognak emlékezni. Szóval azért ennek is van kockázata. Illetve nem tudtam, mit fognak szólni egy negyven pluszos, női műsorvezetőhöz, vajon milyen lehetőségeket kapok majd, ha egyáltalán számolnak még velem. A tévés szakmában van egy erős bizonytalansági faktor.

Örökké hálás leszek Máté Krisztának, aki üzlettársként beszállt mellém, és ezzel adott nekem egy lehetőséget arra, hogy karriert válthassak. Mostanra ugyanis teljesen eltolódott a hangsúly a Liluland felé, és évek óta a Cápák között az egyetlen állandó műsor, amit vezetek.

A Lilulandban tényleg csak nőkkel dolgozol együtt?

Igen, de ez organikusan alakult így. Az egész cég valahogy úgy nőtt, mint a hógolyó, nem volt benne túl sok tudatosság. Érdekes, hogy a tesóm (Kovalcsik Krisztina influenszer, a Lusta Lány, a szerk.) már ott volt az első megbeszélésen, pedig akkor még angol tanárként dolgozott, és nem volt semmilyen tapasztalata egy vállalkozásról, de valamiért azt éreztem, hogy jó lesz, ha ott van velünk. A Krisztához és hozzám közel állókból alakult ki a csapat, és együtt tanultunk bele ebbe az egészbe.

Nagy a bizalom és a rugalmasság egymás felé. Ha egyikünk szól, hogy van valami a gyerekével és nem tudja aznap ellátni a feladatait, valaki egyből beugrik a helyére és kisegíti.

FOTÓ: Lábady István
STYLING: Balogh Viktória
SMINK: Titkos Bernadett
HAJ: Károlyi Márk
FOTÓASSZISZTENS: Szentgyörgyváry Ambrus
HELYSZÍN: Kacsakő Bisztró, Szentendre

A teljes interjút elolvashatod a Marie Claire 2026/2-es lapszámában!