Bob, a vonatos kutya
Bob 1882-ben született Ausztrália déli részén, és valamiért már kezdetektől fogva rajongott a vonatokért. Kölyökként állandóan a vasúti munkások nyomába szegődött, míg egy napon elkapta egy sintér, és a telepre szállította. Szerencsére Bobot hamar megkedvelte egy állomásőr, aki magához is vette az ebet. Bobnak olyannyira jó dolga volt új gazdája mellett, hogy még a vonatokon is kedvére utazgathatott! Mikor gazdáját előléptették, és meg kellett válnia Bobtól, a kutyus nem sokáig szomorkodott, hiszen már magától is tudta, hogyan kell vonaton utazni. És fordítva, már az utazóközönség, és az állomásokon dolgozók is tudták, hogy a kutya szenvedélyes vonatozó. Bob annyira magáénak érezte a vasúti kocsikat, hogy állítólag az is megesett, hogy kisajátított magának egy üres kocsit, és ugatásával mindenkit elüldözött, aki meg akarta zavarni nyugalmát. Esténként megesett, hogy a vonat vezetőjét hazáig követte egy kis vacsora reményében, majd reggel újra az állomásra sietett, hogy elcsípje a következő vonatot. A kutya hamar híres lett, és ha kedve szottyant utazgatni, az ember ismerősként, sőt valóságos sztárként köszöntötték őt! Rövid élete során rengeteg kalandban volt része, ő lett Ausztrália leghíresebb ebe, és még vers is született a tiszteletére.
Barry
A Bernáthegyi kutyákat köztudottan kimondottan kereső-mentőkutyáknak tenyésztik. A veszélyes, havas hegyi ösvényeken Svájcban és Olaszországban már körülbelül 1695 óta segítenek a bajba jutottakon. Az 1800-as évek elején Barry még fajtársai körében is kiemelkedően teljesített: 40 ember életét mentette meg 12 év alatt. Leghíresebb tettévé az az eset vált, mikor a kutya egy kisgyermeket mentett ki, aki egy jégtábla alá szorult. Barry megtalálta a kisfiút, és testével melegen tartotta, míg a felmentő sereg megérkezésére vártak. De hiába érkezett a segítség, lehetetlen volt megközelíteni a fiút és a kutyát. Ekkor Barry megengedte a kisfiúnak, hogy a hátára kapaszkodjon, és ő maga szállította őt biztonságos területre. Barry annyira eredményes életmentő volt, hogy azóta is rendszeresen neveznek el róla kutyákat.
Owney
Állítólag Owney eredeti gazdája postás volt, ugyanis a kutya – meglepő módon – nagyon szerette a leveles zsákok illatát. Mikor Owney ismeretlen okokból elveszítette gazdáját, ott marad a postán, hogy a leveles zsákok mellett maradhasson. Egy idő után a kutya elkezdte követni a zsákokat, akármerre is utaztak az Egyesült Államokban. A postán dolgozóknak hamar feltűnt, hogy azok a járatok, melyeken Owney őrzi a leveleket, sosem siklanak ki, sosem ütköznek. Így a kutya egy idő után igazi szerencsetalizmánná vált. Elkezdtek apró medálokat aggatni a nyakörvére, a kutya által látogatott helyszínek emlékére – mikor már túlságosan sok lett belőlük, készítettek egy kis kabátkát Owney-nak. Leghosszabb utazása egy 120 napos túra volt, mikor egy óceánjáró szerencsés megérkezését biztosította. A kiskutya olyan híres lett, hogy még bélyeget is készítettek az arcképével.
Fido
Minden idők talán leghűségesebb kutyája az olasz Fido. Fido a második világháború idején született, és már halálán volt, mikor egy munkás rátalált és magához vette őt. Új gazdája lassú törődéssel meggyógyította a kutyát, Fido pedig attól kezdve örökre a férfi lekötelezettje lett. Minden nap ugyanabban a megállóban várt gazdájára, addig nem mozdult, míg a férfi le nem szállt a buszról, akkor sem, ha bombák zúgtak el a közelben. Egy napon Fido gazdája azonban nem volt a buszon – meghalt egy szőnyegbomba-sorozat miatt, míg a gyárban dolgozott. De Fido mégis várt rá… minden egyes nap, 14 éven keresztül. A hűséges kutya története elterjedt, és egy idő után rengeteg kíváncsi szempár kísérte Fidot a buszmegállóba vezető útján. Fennmaradt felvételeken látható, ahogy a kutya a megállóba siet, majd csalódottan elsétál, mikor ismét szembesült vele, hogy hiába várt szeretett gazdájára.
