A 2 Grecsó – Először együtt a fivérek

„Éppen interjúzom Isztambulban, visszahívlak egy hét múlva!” – kiáltotta Grecsó Krisztián a telefonba az első megkereséskor. Öccsét, Zolit már csak a harmadik nekifutásra érem el egy vidéki fellépés és egy táncszínházi premier között félúton. A Mai Manó kávézójában találkozunk, Krisztián percre pontosan érkezik, komótosan, minden csinnadratta nélkül lép be a kávéházba. Halkan, óvatosan rendel, igazi alföldi fiú, az én bátyám is pont ilyen: jóravaló vidéki gyerek. Először ő kérdez: „Hogy vagy? Régen beszélgettünk. Emberileg, szakmailag minden rendben?” Zavarba jövök az érdeklődésétől, még inkább az őszinte kíváncsiságtól. Attól, hogy minden mondatra emlékszik pár évvel korábbi kávézásunk beszélgetésélményéből, amikor a bölcsészlét kontra „hogyan illeszkedj be a multiéletébe” témakört elemeztük közösen. Ő akkor még a Nők Lapja vezető szerkesztője volt. Ma az Élet és Irodalom rovatvezetője.
„Túl korán jött a multi az életembe, nem tudtam még akkor, hogyan kell mindenkit megszólítani és mindenkire mosolyogni egy cégnél. Ahelyett, hogy másokhoz hasonlóan édes-bájos iróniával lepattintottam volna magamról mindazt, ami bánt, inkább dúltam-fúltam, mint egy kiskakas. Sokat segített a Nők Lapjánál eltöltött időszak az életemben, de nem találtam meg a helyemet ott. Végül visszataláltam abba a világba, ahonnan jöttem, és ami a sajátom: a zárt és sznob bölcsészvilágba” – neveti el magát egyszerre a gondolatmenettől és az örömtől, mert megérkezik az öccse. Zoli biciklivel jött, energikusan lép be a térbe, egy másodpercre sem hagyja, hogy bárki másra figyeljen addig a pillanatig, amíg el nem helyezkedik mellettünk. Ő a nagyvároshoz és a színpadhoz szokott. Egy „szervusz bátyám!” és két puszi az üdvözlés. Krisztián egyszerre a vidéki testvér és a sokat látott, világhírű író mellette. Jók együtt. A pódiumon is. Krisztián legutóbb megjelent kötetéből, a Mellettem elférsz című (család)regényéből az is kiderül, hogy ha hiszik, ha nem Pesten, a Szegváron született, alföldi (paraszt)fi-úk egészen másképp gondolkodnak és éreznek, mint a hétpróbás pestiek. Mindehhez valószínűleg ők az egyetlen fiú testvérpár a világon, akik nemcsak állítják, de tényleg soha nem verekedtek egymással. Krisztián boldog házasságban él, Zoli még mindig az igazit keresi.

Azért vagyunk, hogy otthon legyünk?
Krisztián a fővárosban is sokáig kereste magát, a helyét, a szerepét. Számolja a Budapesten töltött éveket, idén már a „hatodikon túl” továbbra is megemlékezik a „fölkerülésének” évfordulójáról. „Spiró Gyuri adta kölcsön a lakását a Duna-parton, éppen augusztus 20-án. Hat évig tartott, mire megszerettem a várost. Amikor nemrég Isztambulban, a boszporuszi panoráma mellett azt mondták nekem, hogy a világ közepén vagyok, csodáltam, amit magam körül láttam, bólogattam, de közben azt gondoltam, hogy a világ közepe azért mégiscsak Budapest. Mélyen legbelül arra vártam, hogy újra otthon legyek benne a barátaimmal. Vannak persze bosszantó körülmények és ostobaság is körülöttünk elég, de Budapest ennek ellenére is jó város és egy élhető hely.”
Zoli hamarabb érkezett, és korábban is érezte magát otthon a fővárosban: „Lehet, hogy azért, mert a bátyámhoz képest egy egészen más világban élek.” Ő többet figyelt magára. „Egy táncos a fél életét a tükör előtt tölti, talán kicsit szerelmes is saját magába, de ebben a műfajban ennek van jelentősége.” Krisztián szerint az is sokat számít, hogy hány évesen „kapta derékon” az embert a városváltás. Mindketten egy-másfél évig keresték, mire megtalálták magukat és az első új barátokat. Krisztián küzdelme talán még ma is tart. „Elég későn jöttem rá, hogy mekkora szerepe van az ember életében a centrumtól való távolságnak, annak, hogy mivel jár, ha valaki első generációs értelmiségi. Emlékszem, nem is értettem a szavakat, amikor az öcsém gimnazistaként a megfelelésről, a márkafetisizmusról és a divatról beszélt. A bölcsészkaron, a tarisznyás világban nem volt téma az öltözködés.” Ezen a ponton árulom el a Grecsó fivéreknek, hogy a jól hangzó Body & soul munkacímen futtatjuk őket a szerkesztőségben, amin jót nevetnek, de azért ki is kérik maguknak. „Még hogy csak egy test vagyok?! Érzékenységből, szenvedélyből mindkettőnkben sok van, intelligensek vagyunk, de a bátyám művelt is. Ennyi.” Krisztián elegáns szerénységgel reagál: „Nádasdy Ádám mellett nem vagyok művelt. De bárhol járok a világban, megtapasztalom, hogy még konyhaangollal, megtört lelkű kelet-európaiként is sokszor többet tudok, mint a nyugati kortársaim.”

Szöveg: Szűcs Péter
Fotó: Viszlay Márk
Styling: Molnár Anikó
Smink: Békefi Zsóka
Ruha: F&F, Scotch & Soda, Jackpot & Cottonfield, G-Star, Yves Saint Laurent, Dsquared2, Humanic, Gant, French Connection

A folytatást keresd a decemberi Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2011. december]