TÖRŐDJ A NŐKKEL! – Jeney Orsolya

2014. március 10.
Kilencévesen Romániából települt át a családjával Magyarországra.

Az emberi jogi pályára tudatosan készült. 17 évesen két évig tanult Indiában UWC-ösztöndíjas-ként, 22 évesen Rómában az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezeténél (FAO) gyakornokként tanulta meg anemzetközi szervezetek működését, 24 évesen pedig egy spanyol hajléktalan- és menekültszállón volt önkéntes fél évet. Diplomáit a Budapesti Corvinus Egyetemen nemzetközi kapcsolatokból és a Közép-európai Egyetemen (CEU) emberi jogokból szerezte. Több mint hat nyelven beszél. Az első magyar női amerikaifoci-csapat igazolt játékosa volt öt évig. Négy éve vezeti a világ legnagyobb emberi jogi mozgalmának, az Amnesty Internationalnek a magyarországi irodáját. Azt vallja, az álmokra azért van szükség, mert azok mutatják meg az utat.

„Fiatal korom óta mindig tudtam, merre akarok menni, és mindig lázba hoztak az álmok, de még jobban az, amikor azon kaptam magam, hogy ezek egyszer csak megvalósultak. Sőt, néha direkt találtam ki már-már elérhetetlen dolgokat, mert úgy voltam vele, ha azokat is sikerül elérnem, akkor jól megtréfálom a sorsom, és megmutatom, hogy az életemet én irányítom. Pontosan tudom, milyen belső erőt ad az, ha meg tudjuk valósítani álmainkat. Vágj bele, és pályázz, függetlenül attól, hogy hol laksz, mennyi idős vagy, milyen az anyagi helyzeted, milyen színű a bőröd, kit szeretsz – csak vágj bele! Mert nem az a fontos, hogy honnan jössz, hanem hogy hová mész.”

A zsűri további tagjai:
Stepanovic Tijana – TÖRŐDJ A MŰVÉSZETEKKEL!
Lencsés Rita – TÖRŐDJ AZ EGÉSZSÉGGEL!
Feuer Yvette – TÖRŐDJ A GYEREKEKKEL!

Fotó: Pejkó Gergő
Összeállította: Fiáth Marianna
Styling: Molnár Anikó
Stylistasszisztens: Kis Fruzsina
Smink: Kiss Csilla, Vörös Renáta
Haj: Kőrösi Krisztián