Nők, akik megtalálták az útjukat

2014. március 12.
A legutóbbi TEDxSomlóiStWomen konferencián olyan nőkkel találkoztunk, akiknek megingathatatlan elszántságra volt szükségük ahhoz, hogy kezükbe vegyék a sorsuk irányítását. A róluk szóló cikket a márciusi lapszámban találjátok, most pedig megosztjuk a beszédeikről készült videókat.

Mindannyian vágyunk rá, hogy rátaláljunk arra az útra, amelyet magunkénak érzünk – legyen szó hivatásról, vagy akár életútról. Tele vagyunk kérdésekkel, amikor olyanokkal találkozunk, akik megtalálták a helyüket az életben. A bemutatott három élettörténethez érdemes megnézni a TEDxSomlóiStWomen videóit is.

Nagy Judit

12 évig dolgozott a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetőjeként, híradózott és magazinműsorokat vezetett, közben született egy kislánya. A szülés csodálatos élmény volt számára, de utána váratlan komplikáció miatt mesterséges kómában volt, megsérült a hangszála, ezért teljesen elment a hangja. Az új útja a coaching, azaz mások segítése abban, hogy elérjék kitűzött céljaikat.

)

 

Mózes Tamara

Dzsesszénekes-zongorista, hazánkban egyedülálló műsorral képviseli a fiatal dzsesszgenerációt – nem követett mintákat, hanem erre vezette az út, ebben találta meg igazán önmagát. Attól érzi magát hitelesnek zenészként, ha „pozitív lábnyomokat” hagy maga után.

)

 

Prónay-Zakar Gina

Egész felnőtt életében kommunikációval foglalkozott, majd 35 évesen, a teljes kiégés határán elindult egy kilenc hónapos útra, ahonnan már úgy jött vissza, hogy valami egész mással szeretne foglalkozni. Holisztikus szemléletű személyi edzőként anyagcsere-problémákkal küzdő nőknek segít a teljes életmódváltásban.

)

A teljes cikk a 2014. márciusi Marie Claire magazinban olvasható.

Szerző: Tiefenthaler Eszter

Fotó: Erdőháti Áron