Emma Watson a férfiakhoz szólt az ENSZ-ben

2014. szeptember 22.
Emma Watson brit színésznő szombaton az ENSZ székhelyén, New Yorkban mondott beszédet. Jószolgálati nagykövetként az ő beszédével indítják útjára a HeForShe kampányt, amelynek lényege, hogy a férfiakat kérik, álljanak a nemi egyenlőtlenség elleni küzdelem élére.

„Hat hónapja neveztek ki, és minél többet beszélek azóta a feminizmusról, annál inkább szembesülök vele, hogy a feminizmus sokak szemében egyenlő a férfiak utálatával. Egy dologban biztos vagyok, méghozzá abban, hogy ennek véget kell vetni. Csak a rend kedvéért: a feminizmus definíciója szerint nem más, mint az a meggyőződés, hogy a férfiaknak és a nőknek egyenlő jogok és lehetőségek járnak. Politikai, gazdasági és szociális egyenlőség illet meg mindenkit. Én brit vagyok és hiszek abban, hogy nőként ugyanakkora fizetés jár nekem, mint a férfi kollégáimnak. Úgy gondolom, hogy jogom van dönteni a testemről. Úgy gondolom, hogy a nőknek joguk van beleszólni az országukban érvényes szabályokba, a döntéshozatalba. Úgy gondolom, hogy megillet ugyanaz a tisztelet, mint a férfiakat. De sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy nincs a világon olyan ország, ahol minden nőnek járnának ezek a jogok.”

Aztán a színésznő megszólította a férfiakat, a HeForShe kampány kulcsszereplőit. „Férfiak – szeretném kihasználni az alkalmat, hogy meghívjalak benneteket ebbe a kampányba. A nemi egyenlőség nektek is fontos. Szeretném, ha a férfiak magukénak éreznék ezt az ügyet. Hogy a lányaikat, nővéreiket és anyáikat már ne sújtsák az előítéletek és a fiaiknak pedig legyen szabad emberinek és sebezhetőnek lenni – nyerjék vissza azokat a tulajdonságaikat, amelyekről eddig nem vettek tudomást, hogy ezáltal teljesebb emberek lehessenek.”