Az 1950-es évekre megszűnt az utcai elegancia, az elszegényedett országban nem nézték jó szemmel a divatos ruhákat a háború utáni időszakban. Az emberek nagy része rosszul öltözködött, és nem foglalkozott vele. Ez volt a lódenkabát-korszak. A vezetők azt a célt tűzték ki az államosított ruhaipar elé, hogy öltöztessék fel az országot. Eljött az olcsó tömegkonfekció ideje, ahol a ruhagyárak számára a Ruhaipari Tervező vállalat szabta meg, hogy mit gyárthatnak. Ők diktálták a szocialista divatot. Persze a nyersanyag legtöbbször határt szabott az elképzeléseknek.
Rotschild Klára neve már a harmincas években is jól csengett. Az övé volt akkor az öt vezető divatszalon egyike.1951-ben a többi szalontulajdonoshoz hasonlóan Rotschild Klárának is be kellett zárnia a szalonját, de nem maradt munka nélkül. 1953-ban ő lett az állami fennhatóságú Különlegességi Női Divatszalon vezetője. Az elvtársak, pontosabban a rossznyelvek szerint azok feleségei, rájöttek arra, hogy szüksége van az országnak exkluzív divatra is.
Rotschild Klárára azért is szükség volt, mert – bár nem beszélt egyetlen idegen nyelven sem – voltak kapcsolatai Párizsban, és állítólag jó barátságban állt Givency-val és Diorral is. „Ő bejutott a nagyházakhoz, megnézhette a bemutatót” – mondta a XXI. század riporterének Simonovics Ildikó divattörténész. „Nagyon jó vizuális memóriája volt, tehát effektív megjegyzett mindent. Lerajzolni nem tudta volna, tehát ő nem úgy ipari kémkedett, mint a többiek, hanem kvázi fejben hozta el.”
Szalonjában így készülhettek el a legújabb párizsi modellek másolatai is. Nem csoda, hogy Gábor Zsazsa is nála vásárolt, amikor Budapesten járt. További izgalmas szocialista divattörténeti titkok a XXI. század kedd esti adásában.
