„Levadásznak minket, mint az állatokat.” – az afrikai albínók sokkoló története

2015. március 09. |

Egy bőrszín sokszor, sok helyen elegendő indok volt már arra, hogy egy ember megöljön egy másik embert. Afrikában albínókat csonkítanak, vagy gyilkolnak meg, abban a hiedelemben, hogy testrészeik mágikus talizmánként szerencsét és gazdagságot hoznak birtokosának. A kegyetlenségnek még erősebb táptalajt nyújt a szegénység, így gyakran szülők, házastársak vagy más rokonok fordulnak saját családtagjaik ellen.

A kényelmes székünkben ülve a drága számítógép előtt, szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy valahol Afrikában, talán épp most is, rituálisan lemészárolnak, vagy megcsonkítanak egy hófehér bőrű, albínó férfit vagy nőt, valami ősi babona miatt. Úgy tartják, egy albínó személy testrészei szerencsét, gazdagságot és hosszú életet hoznak birtokosának, ezért a fekete mágiával foglalkozó szekták és asszonyok gondolkodás nélkül áruba bocsájtják a levágott, ereklyének vélt tagokat. 3-4000 dollár a kar, vagy láb, 75 000 dollár a teljes test.

Az albinizmus egy születési rendellenesség: egy albínó teste nem képes megfelelően színanyagot (melanint) termelni, ez pedig csökkent, vagy teljesen hiányzó pigmentációban nyilvánul meg. Tanzániában ezeket a tejfölszőke, sápadt embereket „élő szellemeknek” is szokták nevezni, és az élet kegyetlen iróniája, hogy épp ott, ahol üldöztetés és gyilkosság vár rájuk, ötször több albínó ember születik, mint bárhol máshol a világon.

Az egyébként is felfoghatatlan szörnyűséget fokozandó, a szegénységben és éhségben szenvedő tanzániaik esetében az is megesik, hogy szülők, testvérek, vagy más családtagok fordulnak az albínó rokon ellen, hogy pénzzé tegyék a vagyont érő családtagot. Tavaly decemberben a négyéves albínó kislány, Pendo Emmanuelle Nundi eltűnt otthonában. Édesapját és nagybátyját is felelőssé tették az ügyben, és bár a férfiakat vád alá helyezték, a kislány sosem került elő, a „bizonyíték” pedig valószínűleg már valakinek az övén lóg – egy apró, boldogságot ígérő, levágott kéz, vagy láb. A gyerekek persze a leginkább kiszolgáltatottak: Mwigulu Matonange például még csak tízéves volt, és épp az iskolából sétált hazafelé, mikor két férfi előtűnt a semmiből, hogy levágják bal karját, majd újra felszívódjanak a dzsungel sűrűjében.

Az afrikai albínók tehát állandó fenyegetettségben kénytelenek élni napjaikat. Rengeteg a fenyegető levél, gyanús eltűnés, megmagyarázhatatlanul sok albínó csecsemő, akik „természetes” halált halnak az ápolónők kezei között. Ezek az emberek nem tudják kiben bízhatnak, hiszen sokszor a családtagok sajátkezűleg csonkítják meg őket. Sajnos azt sem lehet tudni, kik állnak a bűncselekmények között.

Egyesek szerint csupán pénzsóvár magánszemélyekről, vagy kisstílű bűnözőkről van szó, de vannak, akik az igazán nagy halakra, és szervezett bűnözői hálózatokra gyanakszanak. Annyi biztos, hogy míg rengeteg albínó személyt csonkítanak és gyilkolnak meg, bíróság elé mindössze 10 ember állt albínók ellen elkövetett testi sértés vádjával. Josephat Turner (aki maga is albínó), az albínó jogokért harcol, és a szörnyű esetek sorát a diszkriminációban gyökerezteti. Szerinte az albínó személyeket alacsonyabb rendű embereknek tartják, és mivel kirekesztettek, és nem tisztelik őket, szinte lelkiismeret-furdalás nélkül mészárolják le az albínókat, akár az állatokat.

A szörnyű helyzetre félmegoldásként hatalmas, erős falu építményeket állítottak fel, ahová az albínó személyek biztonságban elbújhatnak. Rengetegen könyörögnek a rendőröknek, hogy szállítsák őket ilyen épületekbe. De persze ez hosszútávon nem segít. A tanzániai kormányt ért jogos bírálatok után, miszerint elfordítják tekintetüket az ilyen esetekről, úgy tűnik, most a politikusok is fellépnek a bűncselekmények ellen. Noha a gyógynövényekkel, mágiával – és bizonyos esetekben albínó testrészekkel – „gyógyító” boszorkánydoktorok működését nem tiltották be.

Josephat már nem hisz az üres ígéreteknek – olyat már hallott eleget – tetteket szeretne látni: „Miért élünk fenyegetettségben a saját országunkban, mindössze a bőrszínűnk miatt? Úgy élünk, mint a menekültek… a saját országunkban. Elítélnek, és megbüntetnek minket a bőrszínűnk miatt. Amit mi követelünk, az az élethez való jog. Ennek alapvetőnek kellene lennie, de tőlünk megtagadták. Úgy akarunk élni, mint bárki más.”

Via DailyMail

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Riporter