Számítógépzseni asszonyok, matematikusnők, hol vagytok?

2015. augusztus 11.
Az elviekben kinyíló világban a nemek közti különbségek lassú elmosódása ellenére is egyre kevesebb nő épít karriert a számítógépes technika, a matematika vagy a mérnöki szakma területén. És nem azért, mert a nők nem értenek az ilyesmihez.

Még csak nem is kell a statisztikákra pillantani ahhoz, hogy lássuk mennyire bántóan kevés nő dolgozik a technika és a tudomány területén. Az okok persze már kétségesebbek. Sokan a gyerekkorban erősített gender sztereotípiákat vádolják, mások arra hivatkoznak, hogy a nők a megfelelő család-munka egyensúly fenntartása érdekében maradnak távol az említett területektől.


(Fotó: Profimedia – Red Dot)

Joan C. Williams, Katherine W. Phillips és Erika V. Hall tanulmánya azonban más következtetésekre jutott. A Harvard Business Review hasábjain megjelent kutatáshoz 557 női tudóst kértek meg kérdőívek kitöltésére és további 60 tudományos területen dolgozó nővel készítettek mélyinterjút. A kutatás eredeményeként öt olyat okot fogalmaztak meg, amelyek kitaszítják a nőket a tudományos munkakörökből. 

1. Bizonyíts…újra!

A kutatásban részt vevő nők kétharmada panaszkodott arról, hogy állandóan bizonyítaniuk kell munkahelyükön. A szakértelmüket állandóan megkérdőjelezik minden ok nélkül, a sikereiket pedig nem veszik olyan komolyan. Különösen nehéz a fekete nők számára, őket még súlyosabban érinti ez a probléma. 

2. Kötéltánc

Ahhoz, hogy egy nőt kompetensnek tartsanak, elvárják tőle, hogy maszkulin módon viselkedjen, miközben persze azt is ugyanúgy elvárják, hogy hozza a nőkre jellemező, feminin jegyeket. Ez egy állandó egyensúlyozást, folyamatos kötéltáncot eredményez, a nőies és férfias karakterjegyek között, ami persze eléggé fárasztó a legtöbb nő számára, aki csak szeretné a munkáját végezni. 

3. Szülési szabadság

Mikor egy dolgozó nő gyermeket vállal, hirtelen falakba ütközik munkahelyén. A lehetőségei szűkülnek, képességeit még inkább megkérdőjelezik. A kutatásban részt vevők közel kétharmada számolt be kellemetlen versengésről a férfi kollégákkal, miután a nők gyermeket vállaltak: a férfiak, akiknek háztartásbeli feleségeik vigyáztak a gyerekekre veszélybe sodorták az egyszerre dolgozó és gyermeket nevelő nők pozícióját.

4. Őrült nők ketrece

De persze nem csak a férfiak jelentenek komoly versenytársat. A nők egymással is rengeteget versenyeznek, és különösen szembetűnő ez az agresszív versengés az idősebb nők és a fiatalabb nők között. A kutatási alanyok között akadtak olyanok is, akik arról számoltak be, mennyire segítőkészek vele szemben női kollégái, de sokan úgy látják, a nők alacsony számban történő alkalmazása miatt versengenek a nők a munkahelyért. 

5. Kirekesztve

Ez a speciális kategória a színesbőrű nők munkahelyi helyzetét írja le, ami a kutatás tanulsága szerint gyakran még több küzdelemmel jár. A kutatásban részt vevő fekete nők 42%-ka érzi úgy, hogy a kollégái távolságtartóak vele munkahelyén, és hogy szakmai hozzáértését megkérdőjelezik.