Várszegi Asztrik és kollégáink, Tiefenthaler Eszter és Sütő Emese Franciska
„Azt gondolom, hogy nincs az a magyar ember, akit ne rendítene meg ez az élethelyzet. Látni azt, hogy családok, a gyerekek útra kelnek, ahhoz valami végső elkeseredés vagy reménytelenség kell, hogy elinduljanak hazát keresni. Pénteken kialakult ez a sajátos helyzet, hogy az emberek megindultak. Pénteken Budapesten voltam, személyes tapasztalatot gyűjtöttem: feltűnés nélkül mentem el a Keletihez, ott időztem, egy egyszerű fehér ingben, civilben voltam, mert civilben nem ismernek fel. Hagytam, hogy hasson rám, amit ott látok. Este hazaértem, és már azzal fogadtak a rendtársaim, hogy beszéljük meg, mit tudunk tenni. Rövid megbeszélés után összeszedtük a saját holmijaink közül zoknit, alsót, inget, pokrócokat, készítettük forró teát, élelmet, és ezt éjjel kivitték hárman. Vértesszőlős körül kiosztották. Ezt ma éjszaka is meg fogjuk tenni.
Aztán Győrből szóltak, hogy elkezdett esni az eső, és két nagy család apró gyerekekkel a városban, a sétány közepén a fűben alszik – fogadjuk be őket. Erre az ember nem mondhat mást, mint hogy jöjjenek.
Éjjel idehozták őket, gyorsan ideiglenes fekhelyeket biztosítottunk nekik, le tudtak zuhanyozni, kipihenhették magukat. Szírek voltak, egyszerű emberek, és valamelyest tudtak angolul. Nagyon zárkózottak voltak. Muszlimok. Először nem tudták, hogy hová kerültek, de amikor meglátták a mellkeresztet, kinyílt a tekintetük, és nagy megtiszteltetésnek vették, hogy mi fogadtuk be őket. Közben meg én hatódtam meg. Mindegyikhez odamentem kezet fogni. A férfiak lestrapáltak voltak, az egyik két mankóval járt, az asszonyok fiatalabbak, életerősebbek voltak, a gyerekek pedig kifejezetten helyesek. Egy 12 eves fiúcska is ott volt, az anyja és az apja nélkül, vagy elvesztette őket, vagy meghaltak. Éjjel egy órától szombat kora délutánig voltak nálunk. Kipihenték magukat, megmosakodtak, ettek, délután jöttek értük Ausztriából, és csatlakoztak a többiekhez.
Nem vagyunk ilyesmire berendezkedve, pláne tömegesen, de ez egy olyan éles helyzet volt, hogy nem cselekedhettünk másképp. Pannonhalma nem tartozik a vonulás fő útvonalába, de mivel előfordult most is, hogy menekültek vetődtek ide, máskor is előfordulhat, ezért fel kell készülnünk erre. Felállítottunk egy munkacsoportot, akik figyelik az internetet, a híreket, és ha mások hasonló segítségre szorulnak, a rendelkezésükre fogunk állni.”
