Fókuszban az értékmegőrzés

2015. október 02. |

Sajnos valamiért még mindig nem vagyunk hajlandóak foglalkozni vele, hogy az élet egyszer véget ér, halálunk után pedig nem csak az emlékünk maradhat. Ott vannak például a gondosan megalkotott vállalkozások, amiket fontos lenne átadni a fiatalabb generáció számára.

Utódlástervezés. Bár ez a szó kissé hivatalosan hangzik, létező, aktuális és érdekes témák gyűjtőfogalma. Sajnos itthon még mindig kevesen gondolnak arra, hogy az élet múlandó, s a gondosan megalkotott vállalkozásokat fontos és szükséges lenne átadni a fiatalabb generáció számára. A szavak és a fogalmak mögött mindig emberek és személyek rejlenek.Ezeket a rendkívüli emberi történeteket hallhatták, és okulhattak belőle azok, akik részt vettek az „Értékmegőrzés generációkon át” címet viselő szakmai konferencián. A  konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Székházában tartotta a szervező bpv. Jádi Németh Ügyvédi Iroda azzal a céllal, hogy végre elkezdődjön egy őszinte, nyílt párbeszéd és együttgondolkodás a hazai családi vállalkozások utódlástervezésének érdekében.

Őszinte párbeszéd

Ezekből a rendkívüli történetekből okulhattak azok, akik részt vettek az „Értékmegőrzés generációkon át” címet viselő szakmai konferencián. A találkozót a Magyar Tudományos Akadémia Székházában tartotta a szervező bpv. Jádi Németh Ügyvédi Iroda. A cél az volt  hogy végre elkezdődjön egy őszinte, nyílt párbeszéd és együttgondolkodás a hazai családi vállalkozások utódlástervezésének érdekében.

Dr. Parragi Edina Katalin, Európa jogi és családjogi szakjogász, c. egyetemi docens a Marie Claire-nek elmondta: a rendezvény díszvendége Habsburg György főherceg volt. A főherceg Európa egyik legmeghatározóbb császári – királyi családjának sarjaként az egyik legfőbb értéknek a szülői példamutatást tartja.

Szenvedély és értékek

A különleges konferencia fővédnöki feladatait Zwack Izabella és dr. Kürti Sándor vállalták magukra. Zwack Izabella immár hatodik generáció képviselője a legendás Zwack családi vállalkozásban, ami mindig is az egész család szívügye volt. Az üzletasszony szerint a családi vállalkozások az értékekről, a szenvedélyről és a gondoskodásról szólnak. Izabella a világ több táján megszerzett tudását felhasználva teremtette meg saját cégét,  a Zwack Izabella Borkereskedést. A Kürt Adatmentés ugyancsak világszerte ismert az IT-szektorban. Nem véletlenül nyilvánították Hungarikummá az 1989-ben alapított családi vállalkozás által végzett adatmentést. Az őszinte párbeszéd során Jaksity György, a Budapesti Értéktőzsde Igazgatóságának egykori elnöke elmondta, két cselekvőképtelen gyermeke miatt kiemelten fontos számára az értékek átadása és a felelősségteljes utódlástervezés. A tőzsdei szakember Bill Gates elveit vallja magáénak, mivel szerinte is az a gyerek érdeke, hogy ne az alapító teljes vagyona hulljon ölébe. Dr. Virág Judit galériás – ahogy a családi vállalkozók alapítói, az átadók általában, –  még nehezen képzeli el életét a galéria nélkül. Lánya Anna, immár előrelátóan bekapcsolódott azonban az aukciós ház életébe. Nagy kérdés viszont a művészettörténész számára, miképp adja tovább mindazt a munkájához kapcsolódó emléket és adatot, mely csak a sajátja, de a galéria működtetéséhez szükséges adatbázis. Az is nagy kérdés, milyen néven működjön  tovább a Virág Judit Galéria, hiszen  lánya – Kelen Anna –  apja családi nevét viszi tovább. 

Megrázó sorsok

A Vylyan Borászat tulajdonosa és vezetője, Debreczeni Mónika őszintén vallott arról, hogy 2004-ben elhunyt férje, Debreczeni Pál éppen azért adta borászata nevéül Villány középkori nevét, hogy az utódok neve a márkanévre tekintettel ne okozzon bonyodalmat. Mónika elmesélte, férjével ugyan sokat beszélgettek arról, mi lesz a folytatása a borászatnak, ha történne valami. Sajnos be is következett a legrosszabb, s végrendelet híján hosszú örökösödési per várt az özvegyre. Ezért Jaksity Györgyhöz hasonlóan a borásznő is hangsúlyozta, hogy kiemelkedően fontos okiratban rendezni az utódlás kérdéseit.A Poli-Farbe tulajdonosa Szabó Antal elmondta, bár öt gyermeke van, ám egyiküket sem érdekelte eddig az üzlet. „45 éves koromig azt hittem, halhatatlan vagyok. Utána azonban fordult velem a világ, és immár szakemberekkel együtt tervezzük meg a családi értékek utódlását.”  

Családi indíttatás

Dr. Kürti Sándor kifejtette, ő és testvére a KÜRT Zrt. alapításakor édesanyjuknak akartak megfelelni, és mindig ez vitte őket előre. Még akkor is, amikor első bevételükből iskolát alapítottak. A cég vezetésébe fia, Kürti Tamás is bekapcsolódott, aki a KÜRT Akadémia vezetésében teljesedik ki igazán.S. Hegyi Lucia, magyar divatvilág meghatározó alakja, a Luan by Lucia Divatház alapítója és vezető tervezője és Dr. Losó József, a MIRELITE MIRSA Zrt. igazgatósági elnöke, valamint Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia ügyvezető igazgatója egyaránt azt hangoztatták, gyermekeik kizárólag saját akaratukból döntöttek úgy, hogy szeretnének beletanulni a vállalkozásba. Míg Dr. Losó József teljesen átadta cége vezetését gyermekeinek, S. Hegyi Lucia mellett lánya, Sümeghy Claudia részt vesz a munkálatokban. Zwack Izabella számára pedig soha nem is volt kérdés, hogy folytatja a vállalkozást. Pintér Katalin gyermekei legújabb családi vállalkozásuk, a budai Émile étterem vezetésében már szinte teljesen szabad kezet kapnak, ám mindig bízhatnak Katalin támogatására és óvására. Dr. Parragi Edina Katalin szakjogász hangsúlyozta, a családi vállalkozások sikeres utódlástervezése biztos alap a társadalom és a gazdaság számára is egyaránt, éppen ezért elkötelezettek a téma iránt.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Riporter