Az afgán lány, akit a rap mentett meg

2015. november 10. |

Sonita Alizadeh alig tízéves volt, mikor szülei először próbálták eladni egy férfinak – akkor nem sikerült. Később újra megpróbálták, de ő inkább rap számot írt helyette.

A 19 éves afgán lány a rap zenével harcol a fiatal lányok eladása és férjhez kényszerítése ellen. Sonita alig tízéves volt, mikor a szülei először férjhez akarták adni, bár akkor még nem sokat értett a dologból. Új ruhákat kapott, szép ruhákat, örült neki. És szerencsére a megállapodás nem is jöhetett létre, így ez a boldog tulajdonság még eltarthatott néhány évig.

Egészen pontosan hat évig, utána ugyanis édesanyja újból bejelentette, hogy a lányt eladják egy vadidegen férfinak, hogy fedezhessék Sonita bátyjának tartozásait. Sonita akkor már tökéletesen megértette a dolgot: „Nem jutottam levegőhöz, nem is tudtam megszólalni.” – emlékszik vissza a lány. „Mikor anyám elmondta, hogy al akarnak adni, összetört a szívem.”

Sonita nem volt hajlandó belemenni az üzletbe, helyette inkább elkezdett rap dalokat előadni. „Brides for sale” című, sokkoló videója pedig hallgatókra is talált. A lányt állítólag egy barátnője inspirálta a dal megírására, akit szintén fiatalon férjhez adták, és akinek házassága után szinte állandóan zúzódások borították testét. A videó után nem sokkal Sonitának felajánlottak egy ösztöndíjat Utah-ban, ahol zenét fog hallgatni. A lány megígérte, hogy folytatni fogja a küzdelmet a fiatal lányok férjhez kényszerítésével szemben.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter

Óda a céklához, a zellergumó diadalmenete és a „zöldségszerelmes étrend” – interjú Vida Katával cékla

Óda a céklához, a zellergumó diadalmenete és a „zöldségszerelmes étrend” – interjú Vida Katával