Ahogyan minden évben, valószínűleg idén is kiemelkedő teljesítményre számíthatunk a kínai tornászoktól az olimpiai játékokon: tökéletes, fegyelmezett gyakorlatok, csak a megfeszülő izmok és mérnöki pontossággal talajt érő talpak, tenyerek. De hála az internetet elárasztó képeknek és videóknak, egy ideje már azt is tudjuk, mennyi fájdalmas üvöltés torzította el egykor a ma már rezzenéstelen arcokat.
Kínában megközelítőleg 300 államilag finanszírozott elit sportiskola van, ahol a tehetséges kínai sportpalántákat kiképzik. A kiképzés pedig távolról sem erős kifejezés, még egy olyan közegben sem, ahol a szigorú tekintetű edzőknek alig a derekukig érő kisgyerekekről van szó. Az állam elképesztő összegeket tol a kegyetlen „olimpikongyárba” ahonnan szinte futószalagon érkeznek a – valóban eredményes – sportolók. És persze tudjuk, hogy a sporthoz kell a fegyelem meg a nemes szenvedés, de a recsegő porcok, pattanásig feszülő izmok és apró gyerektesteket borító zúzódások soha semmilyen érmet nem fognak megérni.
Nem is beszélve arról a hasonlóan súlyos problémáról, hogy ezek a gyerekek annyira csak a sportra koncentrálnak, hogy közben szinte semmi időt nem fordítanak a szellemi fejlődésre. Nem szereznek szakképesítést, sokan még írni és olvasni is csak döcögősen tudnak.
Sokan – még a gyerekek szülei is – kitörési lehetőségnek és nagy dicsőségnek tartják, ha a gyerekekből élsportoló lehet, de ezt a tényt nem csak a fájdalomtól eltorzult arcok kérdőjelezik meg, de az is kérdéses, mi lesz ezeknek a gyerekeknek a sorsa, ha rövid sportkarrierjük véget ér? Az egykori dicsőséggel a hátuk mögött képesítés nélkül és valószínűleg súlyos egészségügyi károkkal kell belevágniuk egy teljesen új életbe, mikor máris elvettek tőlük egyet.
Fotók: Profimedia – Red Dot
