2016. szeptember 28. | kranitzd

Tudományosan is a pizza és a bókok a két legnagyobb motivációs erő

A tudomány jelen állása szerint, ha valakit rá akarsz bírni valamire, két választásod van: mondj neki kedves dolgokat vagy adj az illetőnek pizzát.

Dan Ariely, a Duke University pszichológia professzora azt állítja, rájött a két legnagyobb motivációs erőre a világon – az egyik elég kézenfekvő, a másik meglehetősen furcsa.

Ariely szerint ugyanis egyrészt a bókokról és kedves dolgok mondásáról, másrészt a pizzáról van szó. Míg az első hatását nem nehéz elképzelni, a második már felvet kérdéseket, de a professzor szerint munkahelyi környezetben kimondottan jól működik, ha a csapat egy nagy, zsíros sajttal teleszórt pizzát kap jutalomképpen.


Fotó: Profimeda – Red Dot

A kutatáshoz végzett kísérletben négy csoportra osztották a dolgozókat egy izraeli gyárban. Mindegyik csoport kapott egy üzenetet: az elsőnek azt mondták, pizzát kapnak majd,  második csoport dicsérő szavakat kapott, a harmadiknak pénzjutalmat ígértek míg a negyedik csoport nem kapott külön megjegyzést – ők lettek a kontroll csoport. A pizzás csoport teljesítménye a nap végére 6.7 százalékkal javult, ezt követte szorosan a bókokat kapó csoport – ők 6.6 százalékkal teljesítettek jobban. Meglepő módon a legrosszabb motiváció a pénzjutalom volt – a harmadik csoport mindössze 4.9 százalékkal teljesített jobban a kijelölt kontroll csoportnál.

Szóval emberek és munkaadók: ha jó dolgozókat akartok, akkor ne feledkezzetek meg a kedves szavakról és az extra mozarelláról sem!

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Riporter