Emlékszel arra a pillanatra, amikor beszippantott a jóga világa? Ez egy folyamat volt, vagy egyik percről a másikra történt?
Gyerekkorom óta foglalkoztatnak a nagy kérdések és a rájuk adható különféle válaszok. Mindig élénk volt a fantáziám, és izgattak azok a történések, amelyek túl vannak a racionalitáson, amelyeket nem lehet műszerekkel megmérni, nem elégedtem meg azzal, hogy a válasz a 42 (A Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvből – a szerk.). Például ha leírva láttam azt a szót, hogy halál, úgy tettem, mintha ott se lenne, egyszerűen átugrottam, nem csak olvasni, kimondani se tudtam sokáig. Talán gyerekesen hangzik, de jó példa arra, hogy hogyan viszonyultam a témához. Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy mi lesz, ha én már nem leszek, hogy akkor mi is van, és az miért van. Miért vagyunk itt? Megszületünk, létezünk, aztán elhasználódik a test és kész. Az egész életünket abban a szorongásban éljük, hogy egyszer vége lesz. Persze minden tininek van egy időszaka az életében, amikor ezek a kérdések piszkálgatják, én viszont túlzottan hárítottam, aztán nem tudtam tovább tartani és végül alámerültem. Nagyon érzékeny, empatikus fiatal voltam, és egy idő után önkifejezési eszközöket kerestem.
Mások írnak, festenek, te miért nem választottál művészi pályát?
Nem hittem magamban, és senki sem biztatott, kivéve a keresztanyám. Bölcs volt és figyelmes, egyszerre volt nagyanyám, anyám és barátnőm. Hozzá költöztem még az érettségi előtt, vele tudtam órákat beszélgetni, főleg irodalomról, és azon keresztül találtam válaszokra. A szüleim mindig „tisztességes” pályára szántak, bármivel előjöttem, ami túl volt az általuk normálisnak vélt kereteken, fölösleges időtöltésnek, hóbortnak tartották. Rajzolni ugyan hosszas unszolásra beírattak, készültem is a felvételire, de végül nem jutottam be a Képzőre. Otthon viszont rajzoltam, festettem és rengeteget olvastam.
Hogyan találkoztál a jóga világával?
Nem volt átlagos gyerekkorom, édesapám külföldi kiküldetése miatt Berlinben nőttem fel, hat évig éltünk a német fővárosban. Amikor elmentünk itthonról, búcsút kellett mondanom az itteni barátoknak, amikor visszaköltöztünk Budapestre, az ottaniaktól kellett elbúcsúznom. Ezt én és az öcsém is nehezen viseltük. A folytonos újrakezdés és az ezzel járó szüntelen és nyughatatlan ritmus bekerült az életembe. Ettől kezdve sosem tudtam egy helyben maradni, mindig boldogtalannak éreztem magam ott, ahol épp voltam. Soha semmi sem volt elég jó, legyen az kapcsolat, munka, bármi. Sokszor váltottam munkahelyet és rengeteget költöztem, összeszámoltam: jelenleg a 17. helyen lakom. Sokáig azt gondoltam, ha a körülményeimen változtatok, akkor minden jó lesz. Ezért huszonegynéhány évesen a barátommal ráböktünk a földgömbre, Dominikán állt meg az ujjunk, fogtunk magunkat, és elutaztunk a világ végére. Búvároktatóként dolgoztunk, közben bejártuk a Karib-tenger vidékét. Másfél év után hirtelen rádöbbentem: itt vagyok a paradicsomban, fehér homok, pálmafák, örök nyár… és mégsem vagyok boldog! Elfogott a pánik, mert ez már a B terv volt, és nem volt C tervem. Hazajöttünk, és egy időre felhagytam az álmodozással: rendes szakmám lett, az utazás előtt elvégzett ELTE német szak után közgazdász lettem, és egyre depressziósabb.
Ezek után jött a jóga?
Teltek az évek, a Művészetek völgyében egy nagyon helyes párral elegyedtem beszélgetésbe. Kiderült, hogy a buddhista főiskolára járnak (a Tan Kapuja Buddhista Főiskola – a szerk.), rajongással meséltek az ott tanultakról. Akkor éreztem, muszáj a merengésnek véget vetnem, spirituális útra kell lépnem. Újra és újra ugyanazokat a köröket futom a magánéletemben és a karrieremben, és semmiben nem tudok kiteljesedni. Nem értékeltem egyiket sem, ezért magamat is lebecsültem. Mi lesz így, hogy lehet így leélni egy életet? Súlyos mélypontra jutottam. Akkor kezdtem el tanulmányozni a buddhizmust, és sorra jöttek a válaszok. Jelentkeztem a vallásbölcselet szakra. Ott Mireisz László, a Tan Kapuja Buddhista Egyház vezetője javasolta, hogy foglalkozzam a jógával, nekem való lenne. Így találkoztam 2004-ben mesteremmel, Barna Gáborral, aki a főiskolához közel álló Gönczöl Szabadegyetem szervezésében tart a mai napig órákat, nála kezdtem el gyakorolni.
Hogyan nézett ki akkor a gyakorlás?
Izgalmas időszak volt ez. Gábor – egyébként a mai napig – nem szokványos jógastúdió keretében oktat, hanem az iskola mindig bérel egy termet valahol heti egy estén, akkor például egy szakközépiskolában. Itt úgy kezdődött az óra, hogy félretoltuk a padokat, legurítottunk egy hatalmas szőnyeget és arra a saját kis szőnyegünket, ami egy sima rongyszőnyeg volt, nem olyan drága és csúszásmentes matrac, amilyenekkel az ember manapság találkozik a jógaközpontokban. Gábor gyújtott egy gyertyát, egy füstölőt, főzött egy teát és AUM (sokszor az AUM mantrával kezdik és zárják a gyakorlást a jógázók). Legalább két és fél órán keresztül gyakoroltunk, és mindig volt elmélet is.
Mit gondolsz, mitől lett annyira népszerű manapság a jóga? Rengeteg jógastúdió nyílt a nagyvárosokban, és egyre többen választják a jógát sportolás céljából is.
Mert a jóga elképesztően hatékony eszköz és jobban van szükségünk rá, mint valaha. Az órámra sokan lefáradva, szinte összetörten érkeznek, óra végén pedig kiegyenesedve és mosolyogva távoznak. Ez az út azoknak való, akik tenni akarnak a változásért. Az őrületes tempó, amiben élünk, a nagyvárosi lét mindenkiben megkongatja a vészharangot: természetellenes, ami zajlik. Egyszerűen nem vagyunk képesek ilyen rohamban élni, pörög az ujjunk a telefonon, email, chat, SMS, az internet miatt minden pillanatokon belül megtörténik. Ez csak látszólag segít, de inkább frusztráló. Készen kapunk szinte mindent és ráadásul nagyon gyorsan. Gyors közlekedés, gyors kommunikáció, gyorsétterem, gyorsleves porból és mikrózható készétel, de van készház is és gyorsan száradó körömlakk. Gyorsan ható gyógyszer a fejfájásra, és máris folytathatod a munkát. Bankkártyával fizetés, de érintős, már a pinkódot sem kell bepötyögni. A közeljövőben egy chip fogja érzékelni, hogy mi van a kosarunkban és a bolt kijáratánál automatikusan levonja a kasszánál a számlánkról, hamarosan meg se kell állni fizetni. Azt olvastam, a norvégok vákuumvonatot terveznek, ami négyszer gyorsabb, mint az eddigi szupergyors vonatok. Sorolhatnám. Hova rohanunk? Miért? És ha gyorsabban ott vagyunk, amit egyébként képtelenek vagyunk feldolgozni, akkor mi lesz? Nagyon nagy igényünk van arra, hogy behúzzuk a fékeket. Ebben a kibillent állapotban jön be a jóga. Ezért ilyen népszerű. Ez a korszak valószínűleg egy átmeneti állapot, előbb-utóbb kénytelenek leszünk egy teljesen más és az elidegenedésen alapuló életre berendezkedni. Az átmenet mindig nehéz, sokakat megvisel. Van egy barátnőm, a napokban azt mondta, egész évben azt a három hetet várja, amit a Balatonnál fog a családjával tölteni. A jóga ilyen. Segít visszakapcsolódni. Arra a másfél órára szabadságra megyünk magunktól, a saját életünktől. És jógázni bárki, bármikor elkezdhet, mert mindenki a saját határain belül tud dolgozni. A feladat ezeket a határokat kijjebb tolni, a szorongást enyhíteni. A jóga mára divattá is vált, és a színes jóganadrágok gyártása és eladása jelentős iparággá nőtte ki magát. Ez nem baj! Az igaz jóga többezer éve megtalálja azokat, akik készek arra, hogy megértsék, hogy az ászanák (jógapózok) gyakorlása a jógának csak egy kis szelete, ennél a jóga sokkal több. Semmi gondom nincs azzal, ha „csak” tornagyakorlat marad, nem szeretem, ha a nagy jógik lenéznek bárkit is. Sokan így kezdik, például gyakori, hogy az ülőmunka tönkreteszi a hátukat és a kedvüket, a mozgás kíméletes módját keresik és rátalálnak a jógára. Ezért lehet ma úgy meghirdetni egy jógaórát, hogy gerincjóga. Mert ez a hívószó. Minden jógairányzatban és minden gyakorlóban megvan a potenciál, hogy mélyebbre ásson és megtalálja az egyensúlyt.
Sokan ettől függetlenül csak a mozgás öröméért jógáznak. Ha a jóga sokkal több ennél, akkor szerinted mi a lényege?
Megtanít arra, hogy hogyan legyél jobb ember. A jógastúdiókban általában jógapózokat gyakorolunk, órarend van, hangzatos című jógaórák, és sokszor csak 90 perc. Pedig a hétköznapi viselkedésünk szabályai vagy például a meditáció, a koncentrációs gyakorlatok ugyanúgy a hagyomány részei. A nyugati világban könnyebben tudjuk a fizikai gyakorlatokkal kezdeni. Mindenki azt kapja a jógától, amilyen céllal a matracra áll. Aki fogyni szeretne, fogyni fog, akinek fáj a háta, vagy rossz az emésztése, tehet az egészségéért, aki le szeretne csendesedni, vagy spirituális tartalomra vágyik, megtalálja. A jóga eredeti célja, hogy kikapcsoljon. Megtanít, hogyan fékezzük meg a gondolatainkat, az érzelmeinket. Hogyan kapcsolódjunk magunkhoz és másokhoz, végeredményben Istenhez. A jóga egy magányos út, egyfajta gyakorlati pszichológia. Megtanít, hogyan uralkodjunk önmagunkon, az ösztöneinken, az ártó vágyainkon. Szerintem ezért önterápia. A jóga lényege nem az, hogy a lábaddal háromszor körbetekerd a tested. A lényeg, hogy mi történik, miközben belemész a pózba, milyen érzelmek, gondolatok törnek fel, amikor benne vagy, és mi lesz, amikor kijössz belőle. Nincs olyan, hogy meg tudom-e csinálni az adott pózt, hiszen sosincs kész, mindig lehet rajta dolgozni. Többször hallom, hogy azért fél valaki órára jönni, mert nem elég hajlékony, erős vagy edzett. „Kezdő vagyok, jöhetek?”, „Még sosem jógáztam, az baj?”, „Nem vagyok elég hajlékony, még le se tudok hajolni!”. Ez nem baj, sőt! Éppen ezért csináljuk, mert nem vagyunk elég rugalmasak, erősek és edzettek testben és lélekben. Csak kezdj hozzá, és figyeld a légzésedet. Szánj erre reggelente tíz percet, és legyen ez olyan rendszeres és természetes, mint a fogmosás. Annak, hogy valaki cirkuszi mutatványokat meg tud csinálni, nincs köze a jógához. A lényeg ott kezdődik, hogy ha benne vagy egy pózban, el tudsz-e számolni mondjuk ötig úgy, hogy nem terelődik el a figyelmed. Ez iszonyú nehéz, de ez a kulcsa: tudatosságra nevel. Megjegyzem: sokkal könnyebb egy fizikailag nehezebben kivitelezhető pózban figyelni a lélegzetet, mint egy kevésbé megterhelőben.
Lehet mindennap jógázni a saját örömödre, és választhatod azt is, hogy másoknak adod át ezt az örömöt. Te miért döntöttél úgy, hogy nemcsak gyakorlod, de tanítod is a jógát?
Egy nagy szerelmi dráma miatt kezdtem el komolyabban foglalkozni a jógával. Egy ideje már kacérkodtam a gondolattal, hogy beiratkozom a jógaoktatói tanfolyamra, de sosem mertem meglépni. Amikor annak a fontos kapcsolatnak vége lett, jöttem rá, hogy annyira intenzív volt, és úgy össze voltunk kötve, hogy eggyé forrtunk. Azt hiszem, átléptük az egészséges, mentális határt. Ezért amikor a másik már nem volt, teljesen el voltam veszve, nem tudtam, hogy én ki vagyok. Ez az életem egyik legsötétebb időszaka. A jóga segített megtalálni a darabjaimat, aztán újra egymáshoz illeszteni. Több mindent próbáltam, jártam például pszichológushoz, de nekem többre vagy inkább másra volt szükségem. Úgy éreztem, eljött a megfelelő pillanat, muszáj nagyobb teret adnom a jógának. A megfelelő pillanat és a megfelelő ritmus, mint a zenében, az ember életében is nagyon fontos. Harmónia akkor van, ha ezt felismeri, és ennek megfelelően cselekszik. Mint a szörfös: ha az ember tudatos és figyel, jó időben kapja el a megfelelő hullámot, akkor az a hátára veszi, és messze röpíti. Nem terveztem, hogy a képzés elvégzése után oktatni kezdek, csak többet akartam a jógával foglalkozni, jobban meg akartam ismerni. A tanfolyam adott végre egy rendszert a gyakorlásomnak, és hónapról hónapra éreztem a változást. Ezalatt az egy év alatt helyrerázódtam. Aztán azért kezdtem el oktatni, mert elkezdett érdekelni mások sorsa is. Rengeteget elárul az emberről az, ahogyan benne áll egy ászanában. Látom a tartásán, hogy mi a gondja, és mivel segíthetnék neki, így tudok javasolni neki néhány dolgot, amit kipróbálhat, hátha tud változtatni. Egyébként a jógaoktató ugyanolyan tanító, mint bármelyik másik tanár. Csak én az óra előtt a nyakamba akasztom a málámat, azzal jelzem, hogy én most jógaoktató szerepben vagyok, azaz támogatom a jelenlévőket és nem jógázom, hanem megmutatom a formát. A tartalmat mindenkinek magának kell hozzáraknia, mint ahogy én is a saját gyakorlásomban.
Azóta több képzést is elvégeztem már, mindig nyitott vagyok arra, hogy másoktól tanuljak, inspirálódjak. Egy ideig jógastúdiót is vezettem, és ősztől indítjuk Nagy Józseffel és Szakácsi Renátával közösen a 250 órás, azaz egyéves alap jógaoktatói képzést az Anahita Jógaközpontban.
Kinek ajánlanád a jógát?
A jóga szerintem öntanulmányozás és önmegvalósítás. A testi, gondolati és érzelmi síkon történő rugalmatlanság, görcsök, szorongások vagy félelmek megjelennek a fizikai testben, és a jógával kívülről befelé haladunk. Ezért mindenkinek ajánlom, és nem csak akkor, ha már gond van. Fontos látni, hogy a jóga nem csak a jógateremben történik, hanem ami a lényeg: utána a mindennapokban. A jóga nem sport. Nincs verseny, nincs teljesítménykényszer. Bárki, bármikor elkezdheti és újrakezdheti. És nem csak nőknek való, sőt, évszázadokon keresztül, egészen a 20. századig nők nem is gyakorolhatták. Komoly fizikai és mentális kihívást jelent mindenkinek, ezért az óráimra fiatalok, idősebbek, nők és férfiak egyaránt járnak. A jóga egy intelligens rendszer. Eredeti jelentése szerint kényelmes testhelyzetet is jelent. A sok nyakatekert, új keletű póz nem feltétlenül része. A jóga nem vallás. Ha bármilyen nyugati vallás hívőjeként lépsz a matracra, az nem befolyásol a gyakorlásban, és a vallásodat sem kell feladnod. Ha jógázol, önmagad lehetsz. Nem a szereped, amit a szüleid, a gyereked, a főnököd, a munkatársak és a barátok elvárásainak megfelelően játszol, hanem te magad. A jóga lélegzet, a jóga maga az élet, az életerő. Megerősít testben, gondolatban, érzelmekben. Kiegyensúlyoz. Ezt úgy hívjuk, hogy hatha jóga: a megragadás és az elengedés, a két erő együttes hatása. Ilyenkor jön létre az iga, a kapcsolódás, a jóga, a vanság vagy másképp az egység.
Hogyan változott meg az életed azóta, hogy komolyan foglalkozol a jógával?
Mivel a jóga elsősorban az életmódra van hatással, itt történt változás. Hajnalban kelek, gyakorolok, ezért korán fekszem. Átalakult az étkezésem is, ugyan már sok évvel a jóga előtt vegetáriánus voltam, viszont amióta intenzíven gyakorlok, nem mindegy, hogy mit eszem, mikor eszem, sőt az sem, hogy hol vagy kivel. Szeretek egyedül lenni, csak úgy magamban. Az intenzív jóga valahogy leegyszerűsít, lekerekít mindent. Például az alkohol csak nagyon ritkán jöhet szóba, nemcsak azért, mert nem jógikus bódító szereket fogyasztani, hanem mert nem tudnék aznap órát tartani vagy másnap gyakorolni. Ezért nehéz este társaságba mennem, ha az ismerősök isznak körülöttem, egy idő után nem tudom követni a beszélgetést, és érdektelenné is válik a közeg, és én is számukra. Ahogy a jóga lebontja a héjakat, az érzékek is sokkal finomabbak lesznek, például a szagokra, illatkora is nagyon érzékeny lettem. Fizikai szinten is érzékelem a jó hatását, karban tudom tartani a testem. Rendkívüli emberekkel ismerkedem meg, akik nyitottak és érdeklődők. Nyár végén, a Káli-medencében tartunk például Babusa Helgával egy izgalmas jógatábort, de előtte még június 25-én Párniczky András jazzgitárossal egy áramló gyakorlással ünnepeljük az Anahitában a jóga nemzetközi világnapját. A jóga valahogy a kreativitás-csapomat nyitotta meg, mindig új ötleteket súg, mit súg – üvölt a fülembe!
A fizikai síkon túl milyen változást tapasztalsz?
Amióta jógázom, tisztábban rálátok a késztetéseimre, a vágyaimra, így többször sikerül döntéseimet nem automatizmusok alapján meghoznom. A szüntelen kíváncsiság indított el ezen az úton, melyen célom: megsejteni a megérthetetlent. Türelmesebb lettem, gyakrabban tudok távolságot tartani és elvonatkoztatni, nem magamra venni a felbukkanó problémákat. Egyre gyakrabban sikerül nem zsigerből reagálnom. A jóga első két pontja szerint élek, az úgynevezett jámák és nijámák szerint, a jóga magatartási és erkölcsi normái vezérelnek. Törekszem arra, hogy visszafogottan éljek, tudatosan figyelve az egyensúlyra. Mindig is nagy igényem volt a szabadságra, ezt a jóga megzabolázza és megfelelő keretek között tartja. A jóga a művészetem. Rendkívüli módon érzékenyít. Tudatosabb lettem minden téren, valahogy jobban összefüggéseiben látok és kezelek mindent. Elkezdtem szeretni magam, ami az egyik legnehezebb dolog a világon, és közben másokat is.
Mindenki tapasztalja azt az érzést, amikor egy utazás utána hazatér. Pontosan ezt az érzést adja nekem: megnyugvást és biztonságot. Mindenhol jó, de a legjobb a jógaszőnyegen! Alázatra tanít, ami egyre nagyobb érték, mert fogyóban van. Minden órám után, miután elzengetjük együtt az AUM mantrát, és meghajolunk a hagyomány és magunk előtt, én kimondom magamban, hogy hála. Hálát adok, hogy itt lehetek, átadhatom azt, amit nekem ez a csodálatos út mutat. Gyakorló vagyok, sokszor érzem a „hazaérkezést”, de olyan is van, hogy nem. Viszont ezerszer jobban megy, mint tíz éve. Fáradhatatlanul törekszem rá.
A gyerekednek is átadod a jógázás élményét? Ő mit szól hozzá? Egy gyerek képes türelmesen gyakorolni az ászanákat?
Próbálkozom. Amíg pici volt, sokszor jött velem a jógastúdiókba. Tartottam gyerekeknek is jógát, oda is járt. De zavarta, hogy más gyerekkel is foglalkozom. Egyszer az egyik órámon elkezdett toporzékolni és üvöltözni, hogy ő utálja a jógát. Tehetetlenségemben kiküldtem a teremből. Az én órám után épp kismamajógaóra kezdődött, tehát már az előtérben, áhítatos tekintettel várakoztak a várandós anyukák, és hát amikor az én tomboló kisfiam kilibbent eléjük, és utána a zavart jógaoktató, nem igazán az a kép fogadta őket, amiről hónapok óta álmodoztak… ez az élet. A fiam most 11 éves, és alkalmazkodik hozzá, mert azért sokszor hajnalban gyakorolok vagy órát tartok, és ezt az ő együttműködése nélkül nem tudnám megtenni. Ismeri a pózokat, a napokban észrevettem, hogy a fogát fapózban állva mosta. Pillanatok alatt belevágja magát szinte bármelyik ászanába. Ez a jó a gyerekekben, nem gondolják még túl, ezért könnyedebben jógáznak.
A fiamnak egyébként a jógaszőnyegen kívül a hétköznapokban adom át a szemléletet, a hozzáállást, a jóga elméletét. Hogy csak egy példát mondjak: ő tudatosan nem csapja le a szúnyogokat, legyeket, és megmenti a pókokat is, sőt ezt a barátoknak és a nagyszülőknek sem engedi, mindenkire rászól. Így gyakoroljuk a jóga első pontját, a nem ártást.
A gyerekjóga óra felépítése teljesen másképp néz ki, mint a felnőtteknél. Az egész egy nagy buli, és játékosan, az ő nyelvükön adjuk át a jógázás örömét. Inkább azon van a hangsúly, hogy odafigyelünk a megfelelő mozgás fejlődésére és fejlesztésére, az érzelmi intelligencia, a szociális érzékenység kialakítására. Milyen jó lenne, ha az általános iskolában a tornaóra része lenne! Tudatosságra, felelősségvállalásra nevelne. Na de ez már a világbéke kategória, nincsenek illúzióim.
Szöveg: László Krisztina Fotó: Belicza László
