Reggel 5 óra múlt, csak most ébred a főváros. Nemrég kelt fel a nap, az arany sokféle árnyalata festi meg az épületeket. Szelle Viki és Riskó Tibor szabadtüdős búvárok már túl vannak a bemelegítésen, légző- és jógagyakorlatokat végeznek a medence mellett. Időnként elmondják, mit miért csinálnak, és hogy az adott gyakorlat hogyan járul hozzá ahhoz az állapothoz, amelyre a hosszú alámerüléshez fizikailag és lelkileg is szükségük van.
A freediverek célja a végtelen szabadság megtapasztalása mellett a teljesítőképesség fokozása, a határok kitolása. A szabadtüdős búvárkodást vagy apneát sokan Luc Besson A nagy kékség című filmjének hatására kezdték el.
A merülésre hónapokkal korábban el kell kezdeni készülni. Szükség van aerob állóképességre, amelyet például hosszútávfutással lehet megszerezni, a jóga a lazasághoz és a relaxáltsághoz kell. Ha ez megvan, anaerob gyakorlatokkal, sprintekkel, víz alatti úszógyakorlatokkal szoktatják hozzá a szervezetet az olyan állapotokhoz, amikor az izomzat nem kap elég oxigént, és kialakul a szén-dioxid-tolerancia. Csak ezután következik a mélységhez való hosszászoktatás. Ez hosszú folyamat, éppúgy, mint a hegymászóknál a magassághoz való alkalmazkodás.
Amikor a búvár „kiélezi” a merülést, minden másodpercnyi késedelemnek óriási jelentősége van. A leggyakoribb halálok a fulladás, ami bizonyos esetekben technikai hiba következménye. Nem véletlenül alapszabály, hogy egyedül tilos merülni: ha a búvár az oxigénhiány miatt elájul, a többiek segítenek neki a felszínre jutni.
A teljes cikk a Marie Claire szeptemberi számában jelent meg.
Szerző: Chilembu Krisztina
Fotó: Glódi Balázs
