Feltörekvők: Kováts Nóra, a Blitz Galéria vezetője

2017. szeptember 26.
Kicsi korától műtárgyak közt él, 2015-ben pedig hivatalosan is átvette édesapjától a Blitz Galéria vezetését. Mégsem tartja magát elkényeztett kislánynak, sőt a családi örökség tisztelete mellett nagyon is megvannak saját elképzelései a szakmáról. Kováts Nóra elmondja, mi köze van Kiss Tibinek a kortárs képzőművészethez és egy izgalmas tervéről is nekünk mesélt először!


Fotó: Kecskés Márton

Édesapád 2015-ben bízta rád a Blitz Galéria vezetését. Mit szóltál, amikor előállt az ötlettel?

Örültem, persze, de nem ért váratlanul, tudatosan készültem rá, hiszen ekkor már több, mint 5 éve dolgoztunk együtt a galériában. Ilyen apa mellett felnőni és együtt dolgozni vele egyszerre áldás és óriási kihívás.

Már gyerekként is tudtad, hogy egyszer átveszed majd a galériát, vagy teljesen más pályára készültél?

A testvéremmel, Dáviddal együtt szinte beleszülettünk a művészeti életbe. Műtárgyak között nőttünk fel, ami rendkívül inspiráló közeg volt egy kislánynak, aki imádott színezni, rajzolni, fotózni. Műtárgyak között éreztem otthon magam, a műkereskedelem pedig annyira izgalmas világ volt. Egyértelmű volt számomra, hogy én is ezzel fogok foglalkozni.

Egyébként apukád azért még beleszól a dolgaidba, vagy teljesen szabad kezet ad neked?

Teljesen szabad kezet ad, sőt támogat is abban, hogy önálló legyek és a saját elképzeléseimet valósítsam meg.  Amikor átvettem a galéria vezetését, megbeszéltük, hogy én milyen irányban képzelem el a fejlődést, mit csinálnék másképp. Például az első ilyen radikális lépés az volt, hogy a hagyományos működés helyett rendszeres aukciókat kezdtünk szervezni, új koncepcióval, arculattal és stratégiával.

A legtöbb galériatulajdonos általában idősebb, ráadásul férfi. Érezted már úgy, hogy nem vesznek komolyan a szakmában?

Én ezzel sosem foglalkoztam…  Nem is tapasztaltam ilyen megkülönböztetést, vagy egyszerűen nem vettem róla tudomást. Nem érzem egyébként, hogy a kortárs műtárgypiac férfiak uralta szakma lenne, nemzetközi viszonylatban is nagyon sok női galeristát ismerek, igaz, aukciósházak élén már kevesebbet. Szerencsére itthon azonban erre is van példa, ami nagyon inspiráló.

Gondolom, azt is gyakran be kell bizonyítanod, hogy nem „apa elkényeztett kislánya” vagy…

Aki ismer tudja, hogy  az elkényeztetett kislány attitűd nagyon messze áll tőlem. Ha ilyen lennék, akkor biztosan nem aukciókat rendeznék. (nevet) Egyébként ez egy fontos kérdés, mert habár tisztelem az édesapám által felépített márkát, én nem azt szeretném folytatni, hanem a sajátomat kialakítani, mert csak azt fogom tudni szívvel-lélekkel vezetni. Szeretném megélni, hogy önállóan, saját elképzeléseimet megvalósítva vagyok sikeres.

Nemrégiben elvégezted a MOME Design- és Művészetmenedzsment mesterszakát. Ez sok segítséget adott a munkádhoz?

Leginkább fókuszálni segített. Feltenni magamnak azokat a kérdéseket, amik irányba tudják állítani a terveim megvalósításához szükséges stratégiát. És talán még ennél is fontosabbak számomra az ott kialakult, egymást figyelemmel kísérő és támogató barátságok.

Tavaly aukciókat is szerveztél a MEO-ban, ahol bárki licitálhatott a művekre. Szerinted hogyan lehetne a fiatalokat is biztatni a műtárgyak vásárlására?

A MEO-ban az elmúlt két évben öt aukciót szerveztünk. Egy fiatal, a kortárs képzőművészetre fogékony célcsoport megszólítása volt a cél. Ennek megfelelően alakítottuk ki a programjainkat, az arculatunkat és a kommunikációt. Persze óriási szerencse, hogy olyan ismert személyiségek is segítették ezt a missziót, mint Hajós András, Kiss Tibi és Wahorn András. Hiszek abban, hogy a kortárs művészet jobbá teszi a hétköznapjainkat és segít megélni és megérteni a jelent. Kortárs módon öltözködünk, írunk, beszélünk, kortárs zenét hallgatunk – ugyanígy kortárs műtárgyak között élni inspiratív és örömteli.
Ahogy említetted, bárki licitálhat a művekre, ráadásul nagyon sok alacsony kikiáltási árról induló tételünk szokott lenni, pont azért, hogy kedvet csináljunk a gyűjtéshez. Az aukciókkal igyekszünk átfogó képet adni az élő magyar vizuális művészetről, nem csak tendenciákat, de generációkat illetően is nyitottan és egyben az élő klasszikusoknak tekinthető alkotók mellett fiatalabb, vagy kevésbé befutott művészeknek is lehetőséget adva a bemutatkozásra. Jó látni, hogy egyre több fiatal vesz részt az aukcióinkon és remélem, hogy ezekből az érdeklődő fiatalokból egy új, nyitott, hozzáértő gyűjtő és mecénás nemzedék fog felnőni.

A kortárs művészet Magyarországon még csak egy szűk réteget mozgat, ráadásul valami rossz szájízű elitizmus is tapad hozzá. Mit gondolsz, hogy lehetne ezen változtatni, szélesebb körrel is megszerettetni a kortárs művészetet?

Pont ezt szeretnénk megszüntetni. Persze kell egyfajta nyitottság, de a kortárs képzőművészethez mindenkinek lehet kapcsolódási pontja. A célunk, hogy a közömbösség, vagy rosszabb esetben az elutasítás helyett vonzóvá, közelivé, elérhetővé tegyük. Azt hiszem, nem haladunk rossz úton, a megnyitóinkra és az aukciókra is sokan jönnek.
Az mindenesetre látszik, hogy felnő egy generáció – melyhez én is tartozom, amely nem tudja elképzelni a környezetét klasszikus képekkel. Kortársaink művészete a mi megélt jelenünk része. A kortárs művészet kihívás, de ehhez tudunk igazán kapcsolódni, hiszen számunkra ismerős élményekből és élethelyzetekből táplálkozik.

Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve?

Nagyon izgatott vagyok, mert te vagy az első, akinek erről beszélek. Ahogy az interjú elején már említettem, a támogató környezet ellenére szeretném a saját márkámat létrehozni. A Blitz neve olyan erősen összefonódott édesapám nevével, hogy azt hiszem soha nem tudnám teljesen a magaménak érezni. A váltásnak pedig most jött el az ideje. Szóval, a testvéremmel Dáviddal – aki előtte évekig Londonban, a Sotheby’s-nél dolgozott – alapítunk egy közös aukciósházat, amit nagyapánkról neveztünk el: Dobossy Aukciósház. Mindketten tudatosan építettük a karrierünket és most elérkezettnek láttuk az időt, hogy közösen, az otthonról hozott szemléletet kombinálva a generációnk igényeivel létrehozzuk a saját vállalkozásunkat. Izgalmas kaland lesz, hamarosan több részlet is kiderül!