Bemutatkozik a Kuckó Önkéntes Program

2017. november 29.
Hamarosan idén is kiosztásra kerül a Highlights of Hungary díj, melynek célja az értéket teremtő, inspiráló projektek felkutatása. Addig is ismerkedjünk meg egy tavalyi díjazottal, a Kuckó Önkéntes Programmal és az égetően fontos kezdeményezés alapítójával, Strényi Veronikával.

 

Hogyan indult és mostanra hova fejlődött fel a Kuckó?

Egy beszélgetésből indult minden az akkori céges angoltanárommal, Pearl-lel. Amit akkor, 6 éve elkezdtünk, abból egy dolog maradt mára: a gyerekotthonok és az önkéntesség.

Én például tánctanítással kezdtem a Hűvösvölgyi otthonban, aztán az ott látottak és a nevelőkkel, gyerekekkel való beszélgetések adták a mostani Kuckó alapjait. ​Nagyon fontosnak tartom például a Kuckó Kisokost, amiben 9 pontot fogalmaztunk meg az adományozóknak. Ez utóbbiban van még hova fejlődnünk, sajnos még mindig sokan lomtalanításként kezelik az adományozást, pluszmunkát okozva ezzel az otthonoknak.

Fix pont minden évben a Kuckónap a szabadban, ahova 10-12 budapesti otthonból érkeznek a gyerekek. nekik egész napos programot szervezünk, emellett pedig kiválasztunk egy vidéki otthont, akiknek egy lista alapján gyűjtünk, célirányosan. A beérkező adományokat a helyszínen szortírozzuk, és csak a leválogatott adományok kerülnek a célállomásra. Idén áprilisban 2 Somogy megyei otthont választottunk ki, nekik egy teherautónyi hasznos adományt sikerült összegyűjteni.

 

Idén harmadszor belevágunk a karácsonyi gyűjtésbe: 100 db a Kuckó Adventi Csomagot szeretnénk összeállítani olyan gyerekeknek, akik bár otthonban élnek, a karácsonyt a családjukkal tölthetik, a csomag nélkül azonban a karácsony kevésbé lenne ünnepi. Tavaly 87, egyenként 16 000 Ft-os csomagra gyűlt össze pénz, idén a cél 100 csomag, melyre a gyűjtés december 6-ig tart. A csomagba minimum középkategóriás termékek kerülnek, és olyanok, amit a gyerekek nagyon ritkán esznek: téli szalámi, bejgli, süteményhez való alapanyagok, fűszerek, tea, kakaó, müzli és egy kis szaloncukor. A 100 csomag 8 otthont fed le, ennél azonban több gyermekotthon van Budapesten. A távlati cél az, hogy az összes gyereknek tudjunk csomagot készíteni, aztán hogy lefedjük az egész országot.

Persze jóval egyszerűbb lenne a gyerekek kívánságát teljesíteni, hiszen lássuk be, pénzt gyűjteni nem egyszerű, bizalmatlanok vagyunk, ami teljesen érthető. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a fenntartó minden gyereknek biztosít karácsonyi ajándékot, és bár minél több ajándék, annál jobb, de otthon, és éhesen tölteni az ünnepeket, sokkal rosszabb. Szintén Kuckó projekt a „Gyerekeket az étterembe” aktivitás, ennek keretén belül igyekszünk olyan éttermeket találni, akik szívesen befogadnak havi rendszerességgel otthonban élő gyerekeket. Jelenleg a MOM Leroy-jal dolgozunk együtt, másfél évig jártunk az Ötkertbe, de voltunk többször a Fruccolában is, és most a Gerbeaud-val tárgyalunk.

Ezen felül aktívan támogatjuk elsősorban kommunikációval, Facebook-oldal kezeléssel és egy kis koncertszervezéssel a Lélekzuhany Gospel Kórust, akiknek tagjai állami gondozásban élő gyerekek. Jelenleg a december 17-i lemezbemutató koncertre készülünk, ahol a Kuckó önkéntesek többek között a kórus cd-it fogják árulni. Az eseményen fellép például Oláh Gergő és a Nem Adom Fel! zenekar. Jegyeket a jegy.hu oldalon lehet venni 2400 Ft-os áron.

Tavasszal indítottuk el a Kuckó a kéken! túrázást a Decathlon támogatásával, amit mindenképpen szeretnénk folytatni, hiszen egy 5-6 órás kirándulás nem csak testnek, léleknek is simogató. Van idő nagyokat beszélgetni, figyelni a gyerekekre, utóbbiból sajnos kevés jut nekik. És végül az egyik legsikeresebb projektünk a  fodrászkodás. Kb. 20 fős önkéntes fodrász csapattal „dolgozunk” együtt, szervezünk egyéb programokkal összekötött fodrászkodást, és kijárunk az egyes otthonokba is megszépíteni a kicsik haját több mint 3 éve.



Mit jelent a gyakorlatban egy ilyen kezdeményezés tagjának lenni? Mik a feladatok és milyen típusú rendezvényeitek vannak?

​Felemelő érzés „hasznosnak” érezni magunkat, még ha ezek nagyon apró sikerek is és messze vannak a világmegváltástól. A rendszert nem tudjuk megváltoztatni, és az látszik, hogy kevés a nevelő, a munkaerőhiány probléma a gyerekvédelembe is begyűrűzött. Továbbra is sokan kimaradnak az iskolából, kevés a pozitív példa a kicsik előtt. Azon kéne leginkább dolgozni, hogy a bekerülő gyerekek ne kallódjanak el, jó példákat lássanak maguk előtt. Úgy viszont nehezített a pálya, hogy vannak olyanok, akik kamaszként, komoly előélettel kerülnek be a gyerekvédelembe, vagy akár több évig is az otthonban maradhatnak a házi őrizetes fiatalok is. El lehet képzelni, hogy ez milyen hatással van a kisebbekre…

Ilyenkor, karácsony környékén különösen sok a céges megkeresés. Ezekre idő függvényében igyekszünk reagálni, és a cégeket arra buzdítjuk, hogy válasszanak kevésbé látványos, de inkább hasznos segítségnyújtási formát. Csak hogy két idei, és egy tavalyi nagyszerű példát említsek: a Jobsgarden cég egy olyan fogyatékos otthont fog feldíszíteni most csütörtökön, akiknek nincs keretük arra, hogy karácsonyi hangulatot varázsoljanak a gyerekeknek, az Evminov gerinc- és egészségközpont terapeutái pedig a múlt szombati bevételekből a Lélekzuhany Gospel Kórus karácsonyi vacsoráját fogják finanszírozni. Tavaly pedig egy reklámügynökség, az fx-creative keresett meg minket, hogy szeretnének céges ajándékok helyett valami jót cselekedni. Ők azóta önkéntes munkában készítik a kórus arculati terveit és cd-jét.


Karácsony közeledtével egyre több ember gondol a jótékonyságra. Számodra mi jelenti a legnagyobb örömöt a projektben? Mivel buzdítanál másokat is a segítségnyújtásra?

​Ritkán buzdítok. Rengeteg ismerősöm tudja, hogy munka mellett mivel foglalkozom, milyen programokra járok, mivel van tele a Facebook-oldalam. Mégis vannak, akik teljesen immunisak erre a „világra”. Ítélkezni azonban sosem szabad, nem tudhatjuk, hogy ki mivel segít másokon, hiszen a segítségnyújtásnak ezer változata van. Inkább azokat próbálom „edukálni”, akik már eldöntötték, hogy szeretnének seg​íteni. Mégpedig azzal, hogy hogyan tudnának jól segíteni. Rengeteg példát látunk arra, amikor a jó szándék a visszájára fordul. Kicsivel több odafigyelés és alaposság, csak ennyi kell hozzá. A vidéki ismerőseimet például sosem buzdítom arra, hogy a Kuckónak utaljanak karácsonykor, sokkal inkább arra, hogy kérdezzék meg a hozzájuk közel eső gyerek-fogyatékos otthont, vagy idősek otthonát, hogy mivel tudnának segíteni.

Ami még nagy öröm és szabadság, hogy a Kuckót alapítvány, szervezett keretek nélkül, kizárólag önkéntesként csinálom-csináljuk. Minden, amit megteremtünk, az adományként érkezik a kapcsolatoknak köszönhetően. Ezen a továbbiakban sem szeretnék változtatni.


Mit jelent számotokra a Highlights of Hungary díjazottjának lenni?

Hatalmas, földöntúli boldogság volt, amikor a Pilvaker és az Aranyélet után harmadikként kimondták a Kuckó nevet. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot. ​Hosszútávon viszont megerősítést és plusz energiát jelent, és ami nagyon érdekes, hogy az elvárásokat egy magasabb szintre emelte, amiből remélem a gyerekek fognak leginkább profitálni.


Kapcsolódó