„Nem tudom vállalni a szégyent, inkább meghalok akármiben”

2018. január 16. |

Rengeteg fiatal lány nem mer nőgyógyászhoz menni a félelmek vagy a rossz tapasztalatok miatt, pedig a rendszeres szűrés borzasztóan fontos lenne. A megalázó vizitek nemcsak a nők lelkében hagynak sebet, egészségükre is komoly kockázatot jelenthetnek.

Mint a legtöbb tizenhat éves lányt, engem is az anyukám rángatott el nőgyógyászhoz. Az biztos, hogy magamtól eszem ágában sem lett volna elmenni, így is kikönyörögtem, hogy a család nőgyógyásza helyett inkább női orvost válasszunk, kellemetlen lett volna, ha egy idegen férfi „turkál bennem” – gondoltam akkoriban. Érdekes belegondolni, hogy akkor még tulajdonképpen nem volt semmilyen tudásom, amire a félelmeimet alapozhattam volna valami ösztönös, homályos szorongáson kívül, az évek kellemetlen rutinná vált nőgyógyászati vizsgálatai azonban nem hogy eloszlatták volna, hanem inkább igazolták a tíz évvel ezelőtti félelmeket.

Persze valószínűleg nem mindenki van ezzel így, biztos vannak olyanok, akik jókedvűen nyomják a sarkukat a függőleges vasakra hegesztett kengyelekbe és fesztelenül tudnak beszélgetni a terpeszük közepében álló orvossal, aki érzékeny figyelemmel hallgatja őket. Ilyen történetet is hallottam, csak nem valami sokat.

A környezetemben lévő nők sokkal többet meséltek tárgyiasításról, kiszolgáltatottságról, arról, hogy a vizsgálatonként 10-20.000 forintot elkérő magánorvosok minden finomkodás nélkül nyomják beléjük a hideg fémműszereket, hogy félvállról válaszolgatnak azokra a kérdésekre, amik borzasztóan sokat jelentenek a nőknek. Nem mintha össze kéne mérni az ilyen helyzetek körül burjánzó problémákat, de talán még a lelki sérüléseknél is súlyosabb következmény, hogy ezek az élmények egyszerűen eltántorítják a nőket a rendszeres nőgyógyászati vizsgálatoktól. Pedig azokra nagyon is szükség volna.

„Maximum akkor lennék rá képes, ha elaltatnának”

Vagy épp ezek azok az élmények, amik miatt a nők, kiváltképp a fiatal lányok el sem jutnak a nőgyógyászati rendelőkbe. A 23 éves Kata például soha életében nem volt még nőgyógyásznál, és jelenleg sem tervezi, hogy a közeljövőben elmenne egy vizsgálatra. Persze az eszével jól tudja, mennyire fontos a rendszeres szűrés, de a helyzet annyira elriasztja, hogy még így sem tudja rávenni magát:

„Ez egy olyan megalázó és kiszolgáltatott helyzet, amit nem akarok átélni, maximum akkor lennék rá képes, ha elaltatnának. Nem tudom vállalni a szégyent, amit el kellene viselnem, inkább meghalok akármiben.”

Kata azt mondja, édesanyjával sosem beszélgettek a szexről, és mivel ez eleve tabutéma volt köztük, az sem került szóba, hogy orvoshoz kellene mennie.

A most 22 éves Lillával más a helyzet, ő 16 évesen ment először nőgyógyászhoz az anyukája  kíséretében, és először nem is igazán aggódott, hiszen azt gondolta, a születését is levezető orvos magától értetődő módon barátságosan fogadja majd a „közös múltra” való tekintettel. Ezzel szemben Lilla szerint a férfi a „legridegebb pasi” volt, akivel életében találkozott. „Talán egyszer sem nézett a szemembe. Úgy éreztem magam, mint egy darab sonka, amikor megvizsgálta a melleimet, aztán semmiféle észrevételt nem közölt. Alig mertem megkérdezni, hogy akkor elkezdhetek-e fogamzásgátlót szedni… azt éreztette velem, hogy hibás vagyok, amiért szexelek és amiért eljöttem hozzá fogamzásgátlót feliratni. A szűrés fontosságát sem vitatta meg velem valami részletesen, többnyire néma csendben telt a vizit.”

Később Lillának egy váratlan baleset miatt kellett elmennie esemény utáni tablettát felíratnia – ekkor járt először állami nőgyógyásznál. „Felelőtlen tinilányként kezelt, le sem tagadhatta a megvetését, nem is érdekelte, hogy miért vagyok itt. Biztosan tudtam, azt hiszi, hogy az én hibám az egész és mikor megpróbáltam volna elmagyarázni, hogyan történt, félbeszakított, nem érdekelte a történetem.” Ez pedig még mindig nem a legrosszabb, ami a fiatal lánnyal történt. Legutóbb egy idős, nyolcvan körüli dokihoz ment, akit a patikában ajánlottak az édesanyjának.

Lilla szidalmazása először a fazonja miatt kezdődött, mert „minek azt leborotválni”, aztán a csipkeszegélyű franciabugyi miatt kapta meg a magáét.

Mikor a lány elmondta, hogy fogamzásgátlásra hüvelygyűrűt használ, (amiről az orvos egyébként soha életében nem hallott) a férfi nem értette, miért nem jó neki a „jól bevált” fogamzásgátló tabletta, és egyáltalán miért akarna valaki másik megoldást a hormonok helyett. A szűrés befejeztével még megragadta a kellemetlen pozícióban feszengő lány bokáját és hosszasan ecsetelte neki, hogy a magasságára való tekintettel kosaraznia vagy kézilabdáznia kellene, megtűzdelve néhány bezzegezéssel „azokról az NDK-s lányokról”.

Ez a helyzet egyébként nem csak Magyarországon igaz, a külföldi fórumokon és médiában is rengeteg hasonló sztorit lehet olvasni. Egy 27 éves nő például azt mondja, mikor nemi betegségekre és HIV-vírusra szeretett volna szűrést kérni, az orvost értetlenkedve visszakérdezett: „Minek? Nem a sarkon dolgozik.” Egy másik 23 éves lány arról panaszkodott nőgyógyászának, hogy fájdalmasnak találja a szexuális együttléteket barátjával, mire a szakember annyival intézte el a dolgot, hogy a lány „biztos nem találja elég vonzónak a partnerét”.

Egészség szégyen nélkül

Az általánosan elfogadott álláspont szerint a szexuális élet kezdetétől, vagy legkésőbb 18 éves kortól minden fiatal lánynak évente egyszer méhnyakrák-szűrésen kell részt vennie, amikor az orvos általánosságban is felméri, hogy minden rendben van-e. Így lehet idejében elcsípni a cisztákat, miómákat, a petefészek vagy a kismedence gyulladását, az endometriózist vagy a mellrákot is. Fontos az is, hogy nem csak akkor szükséges az éves szűrés, ha valami panaszunk van, hiszen a HPV vírus esetében például gyakran semmiféle tünet nem jelentkezik a betegeknél.

Az tehát nem megoldás, ha elkezdjük messziről kerülni a nőgyógyászokat. Persze az sem, ha minden alkalommal diónyira szűkült gyomorral, szorongva lépünk be a rendelőbe. Az orvosok a társadalomban a legitim hatalom fehérköpenyes képviselői, szinte minden helyzetben azonnal az alárendeltjüknek érezzük magunkat, a nőgyógyászati rendelőkben elkerülhetetlen kitárulkozás (fizikai és lelki értelemben is) csak tovább nehezíti a dolgot. Ha mázlink van, egy idő után megtaláljuk azt a szakembert, akiben megbízunk, és aki nemcsak szakszerűen, de tisztelettel és elfogadással viszonyul hozzánk, mert szerencsére tényleg akad ilyen. Ettől függetlenül nem vagyunk kötelesek elviselni az érzéketlen mozdulattal szétfeszített térdeket és az odavetett bíráló megjegyzéseket, amiket elsősorban az idősebb férfi orvosok tartogatnak a fiatal lányoknak. A legfőbb fegyverünk ebben a helyzetben is az, ha a fiatal lányokat magabiztos testképpel és szexualitással vértezzük fel, hogy tudják, nincs okuk szégyenkezni sem testük, sem a testükkel kapcsolatos döntéseik miatt. És hogy tudják, nem kell eltűrniük az ilyen bánásmódot egy férfitól sem, még akkor sem, ha az illető történetesen orvos.

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter