„Alapvetően azt gondolom, hogy a nők emberi lények, akik viselkedhetnek szentként és démonian, és képesek lehetnek bűncselekményekre is. Nem angyalok, akik képtelenek a rosszra. Ha így lenne, nem lenne szükségünk jogrendszerre” – írja Margaret Atwood a The Globe and Mailben. A szolgálólány meséjét is jegyző kanadai írónő keserű iróniával számol be az őt ért vádakról, attól kezdve, hogy egy cikkben bőrcsizmába bújtatott, ostoros dominaként ábrázolták egészen odáig, hogy ahogy ő fogalmaz, a „Jó Feministák” „Rossz Feministának” kiáltották ki őt.
„Azt sem gondolom, hogy a nők gyerekek lennének, akik nem képesek képviselni magukat morális döntéseikben. Ha így lenne, megint a 19. században találnánk magunkat, ahol a nőknek nem lehet magántulajdonuk, bankkártyájuk, hozzáférésük az oktatáshoz, irányításuk a saját fogamzása felett vagy szavazati joguk. (…) Továbbá hiszek benne, hogy ahhoz, hogy a nőknek polgári és emberi jogokat biztosíthassunk, szükség van polgári és emberi jogokra és pont, az alapvető igazsághoz való jogra, ahogy ahhoz, hogy a nők is szavazhassanak, szükség van szavazásra. Vajon a Jó Feministák úgy gondolják, csak a nőknek jár ez a jog? Nyilvánvalóan nem. Ez csupán megfordítaná azt az állapotot, amikor még csak a férfiak rendelkeztek ilyen jogokkal.”
Atwood elsősorban Steven Galloway esete köré építi a szöveget, akit még 2015-ben függesztettek fel a British Columbia egyetemen, szexuális zaklatás vádja miatt. Az írónő azt mondja, akkor a tömeg (és köztük ő is) automatikusan feljogosítva érezte magát rá, hogy Gallowayt erőszaktevőként ócsárolják, anélkül, hogy a férfi esélyt kapott volna, hogy megvédje magát. A kreatív írást tanító író sztorija elég homályos volt, az egyetem pedig végtelen titkolózással kezelte az ügyet, és Gallowayt még az előtt kirúgták, hogy a vizsgálata befejeződhetett volna. Később kiderült, hogy a férfinek valóban volt kapcsolata egy diákjával, de az a diák felnőtt volt és kapcsolatuk közös beleegyezésen alapult. A szexuális zaklatás vádja nem nyert bizonyosságot.
Margaret Atwood ezután írt alá egy nyílt levelet, melyben kanadai írók a British Columbia eljárását bírálták. Így lett Atwood „az erőszak támogatója”, a Rossz Feminista. Az írónő később kitér a #metoo mozgalomra is, amiről azt mondja: „A #MeToo mozgalom egy hibás jogrendszer tünete. Túl gyakran történik meg, hogy a nők és mások szexuális zaklatással kapcsolatos sérelmei nem jutnak el az igazságos intézményi meghallgatásig, ezért egy új eszközhöz fordultak: az internethez. (…) Ez nagyon hatásosnak bizonyult, és hatalmas ébresztőnek tűnik. De mi lesz ezután? A jogrendszer megjavítható, vagy egész társadalom gázolhat át rajta. (…) Ha túllépünk a jogrendszeren, mert nem tűnik elég hatékonynak, mi lép majd a helyébe? Kik lesznek a hatalom új birtokosai?”
Az írónő zárásképp azt mondja, a nők közötti háború csak azoknak kedvez, akik nem akarnak jót a nőknek. Atwood úgy látja, jelenleg nagyon fontos pillanatot élünk meg, és csak reménykedik benne, hogy a nők nem pazarolják el a lehetőséget a felesleges viszályokkal.
