Az erőszak ellen álltak ki a színésznők Cannes-ban

2018. május 15.
A színésznők Cate Blanchett vezetésével sorakoztak fel a cannes-i vörös szőnyegen, kéz a kézben harcolva a nők elleni erőszak ellen és az egyenlő bérezésért.
Fotó: Profimedia – Red Dot

Néhány hónapja már szinte minden fesztiválnál számítani lehet a „#MeToo-momentumra”, vagyis a MeToo és Time’s Up mozgalmak elveinek valamilyen megnyilvánulására. A cannes-i vörös szőnyegen is összefogtak a színésznők: sokan húztak feketét, ismét ezzel tilatkozva a nők elleni erőszak ellen és az egyenlő fizetésekért, de arra is fokozottan ügyeltek, hogy ne engedjenek teret a szexista interjúkérdéseknek.

A legfelemelőbb pillanat mégis az volt, mikor az idei zsűri elnüke, Cate Blanchett vezette fel a nőket a vörös bársonnyal borított lépcsősorokra, hogy ott aztán 82 nő kéz a kézben álljon ki a jogaiért. Blanchett mellett olyan színésznők is feltűntek a tömegben, mint Salma Hayek vagy Kristen Stewart, de ott volt a francia újhullám legendás női rendezője, Agnes Varda is.

„Követeljük, hogy a munkahelyeink változatosak és igazságosak legyenek, hogy valóban azt a világot tükrözhessék, amelyben élünk” – jelentette ki Blanchett a mozgalom nevében. „Egy világban, ahol a kamera előtt és mögött is lehetőségünk van rá, hogy vállt vállnak vetve tündököljünk férfi kollégáink mellett.”