Mire innen kijutsz, nem akarsz majd drogozni

2018. július 16. |

A XIII. Kerületi Prevenciós Központban megnyílt a világ első függőség témájú szabadulószobája, ami a bevettnek számító elrettentés helyett inkább játékos prevencióval igyekszik hatni. A kamaszok lelkesen lépnek be a drogfüggő tudatába, és miután kijutottak, talán egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz is, hogy belőlük ne legyen függő.

Koromsötét szobában állunk és egy fiatal srácot hallgatunk, miközben a sötétségbe vetített animációs film lassan kirajzolja az életét. Semmi különös, esetleg a válás gyerekkorban, dehát kinek nem váltak el a szülei manapság? Mindenesetre nincs tragédia, ahogyan egy drogfüggő életétől elvárnánk, bár abban azért van valami szívfacsaró, mikor Kovács Krisztián hangja megjegyzi, hogy az biztos, hogy már gyerekként is eléggé magányos volt.

Így indul a XIII. Kerületi Prevenciós Központban működő Tudat-törő szabadulószoba, amiben egy függő tudatából kell megtalálnunk a kiutat. A szoba egyfelől teljesen olyan, mint a Magyarországon elképesztően népszerű szabadulószobák nagyrésze, de tematikájából fakadóan elsődleges célja az oktatás és a prevenció, bár ettől függetlenül (és kissé furcsa módon) ugyanolyan szórakoztató a játék.

A Tudat-törő 2017 ősze óta működik, 14-18 éves diákokat várnak kis (ideálisan 5-6 fős) csoportokban – nekik egyébként előzetes regisztráció mellett teljesen ingyenes a program. Szedmák Eszter, a szoba koordinátora azt mondja, bár már régóta működtetnek drogprevenciós programokat, szerettek volna megfelelni a 21. század kihívásainak, az EMMI drogprevenciós pályázatán nyert támogatás és a helyi önkormányzat hozzájárulása pedig lehetővé tette, hogy az alapvetően is elég korszerű központban kialakíthassanak egy ilyen egyedülálló helyiséget. Az ötlet talán meglepő módon egy szülésznő fejéből pattant ki: „Dr. Kapitány-Fövény Máté, a Nyírő Gyula Kórház OPAI Drogbeteg Gondozó és Prevenciós Központ pszichológusa egészségügyi dolgozókat tanít addiktológiára a SOTÉ-n, és azt a feladatot adta diákjainak, hogy próbáljanak mindenféle innovatív prevenciós módszereket és eszközöket kitalálni. Az egyik hallgatója odalépett hozzá óra után és azt mondta, mi lenne, ha egy szabadulószobát csinálnának? Innen jött a Tudat-törő alapötlete” – meséli.

Mikor már megvolt a terv, a központban elsőként azon kezdtek dolgozni, hogy a szoba felvegye a versenyt a többi, népszerű szabadulószobával – ez a hozzájuk látogató fiatalok nagyrésze szerint sikerült is. Persze az is fontos volt, hogy a szoba szakmailag is hiteles legyen, ehhez a Nyírő Gyula kórház drogambulanciájának segítségét kérték, akikkel amúgy is szorosan együttműködnek. Ahhoz, hogy képesek legyenek szabadulószobát csinálni egy függő tudatából, hús-vér emberek valódi történeteit gyúrták össze, kimondottan ügyelve arra is, hogy a sztori ne menjen el a szélsőségek irányába, hanem inkább mindenki számára ismerős helyzetekkel operáljon.
A szobában így végül is egy függőséggel küzdő figura életét kell megfejtenünk, miközben a magzati kortól kezdve végigkísérjük gyerekkorán, kamaszkorán és felnőtt életén.

A kipróbálás nem tragédia

A sötét helyiségből kijutva a fő játéktérbe érkezünk: az egyik sarokban gyerekjátékok hevernek, a másikban ódivatú fiókos szekrény áll, de a leghangsúlyosabb elem a rendőrségi szalaggal elkerített ripityára tört autó. Ez szimbolizálja a főhös autóbalesetét, és bár felnőttként inkább összeszorult gyomorral bámuljuk a roncsot, Eszter biztosít felőle, hogy a kamaszok ezért vannak a leginkább oda. Egy másik falfelületen rajzolt, arctalan alakokat látunk tükröződő felületen – ők az a négytagú társaság, amelynek főhősünk is tagja, a gyerekeknek tulajdonképpen az lesz a feladata, hogy végül azonosítsák a játék közben folyamatosan narrált történet főszereplőjét három lehetséges válasz közül. Ehhez nagyon fontos, hogy figyeljenek a legapróbb részletekre is, vagyis kicsit szentimentálisabban fogalmazva figyeljenek oda arra, amit a függő mesél.

A Tudat-törő szabadulószoba egyik szeglete

Maga a játék tehát még nem ad át direkt módon ismereteket, bár vannak benne „szerkártyák”, amikkel a gyerekek a drogokkal ismerkedhetnek – ezek a továbbhaladáshoz szükséges egyik számkód megfejtéséhez kellenek. A szobában alapvetően játszanak, interaktív élményen keresztül ismerkednek a függőséggel, majd az egészet az a 20 perces, szakértővel folytatott beszélgetés teszi helyre, ami a kiszabadulás után következik. Szedmák Eszter azt meséli, a gyerekek rendre a játéktól feldobódva, rengeteg kérdéssel lépnek ki a helyiségből, az élmény pedig őket is megnyitja, még az sem ritka, hogy saját drogokkal kapcsolatos élményeikről is mesélnek.

Persze ezt a beszélgetést sem úgy kell elképzelni, mint a sokak iskolai emlékeiből ismerős démonizáló tanári monológokat, itt senki nem fogja egyetlen füves cigitől széthulló élettel fenyegetni a gyerekeket. Nem is lenne értelme, hiszen ahogy Eszter is mondja, manapság minden kamasz képben van a legalizálásról szóló cikkekkel, a drogokról szóló józan hangvételű írásokkal. „Az interneten már mindenhez hozzáférhetnek, tudják milyen friss kutatások vannak az orvosi marihuánáról, egy perc alatt bármit megtalálnak a Google-ben. Ha ezzel szemben démonizálni próbálnék, azonnal hiteltelenné válnék” – magyarázza. Ők inkább megpróbálják őszintén és reálisan elmondani a drogfogyasztás kockázatait és egyúttal felhívni a figyelmet az ártalomcsökkentésre is, hogy ha egy gyerek mégis a kipróbálás közelébe kerülne, a lehető legbiztonságosabb körülmények között tudja megtenni. Mert a kipróbálás még nem tragédia, ha a gyerekeket felvértezzük a megfelelő értékrenddel.

Gyógyszerektől biofűig

Arról nem is beszélve, hogy majdnem minden gyerek eljut valamilyen szer kipróbálásáig. Ha az alkoholt is idevesszük (márpedig ide kell vennünk) nyugodtan mondhatjuk, hogy minden gyerek. 2017 januárjában a Tiszta Jövőért Alapítvány frissen megnyitott –és még most is egyedülállónak számító – kamasz drogambulanciájáról írtunk, akkor az alaptívány koordinátora, Nyíri Noémi azt mesélte, az olcsón (akár 500-1000 forintért) megvásárolható biofű megjelenése a fiatalabb korosztály számára is elérhetővé tette a drogfogyasztást. Így a kipróbálás és a használat alsó korhatára egészen 11-12 éves korig csúszott. De az újkeletű probléma mellett továbbra is jellemző a kamaszok körében a marihuánafogyasztás, illetve a gyógyszerek, például szülőktől csent nyugtatók és az alkohol keverése. Az Index júliusi cikkében hivatkozott felmérések szerint minden ötödik 16 éves próbálta már legalább egyszer a füvet és/vagy a biofüvet és minden tizedik használt már dizájner drogot is.

Szedmák Eszter is megerősíti ezeket az információkat, bár ő hangsúlyozza, hogy a dizájner drogok jellemzően inkább alacsonyabb szocioökonómiai státuszú csoportokban jellemzőek, ahol gyakran több generáció (a nagyszülők, a szülők és a gyerekek is) együtt használja a szereket.
„A dohányzás az alkohol és az energiaitalok fogyasztása nagyon elterjedt a kamaszok körében, ezeknél fontos a szülői minta is, hiszen nem ritkán halljuk, hogy a szülők együtt isznak a gyerekkel. A marihuánát is nagyon sok fiatal kipróbálja. Más ismert szerek, például a kokain már sokkal kevésbé elérhetőek a fiatalok számára, hiszen egy jó minőségű kokainnak akár 25-30.000 forintba is kerülhet grammja, ezt az összeget pedig többnyire nehezen teremti elő egy kamasz. Én úgy látom, hogy az amfetaminfogyasztás és a heroin sem igazán jellemző, de ki tudja, állítólag ezek a régi drogok most kezdenek visszatérni az országba” – magyarázza Eszter. Azt is hozzáteszi, hogy az alkoholizmusról híres magyar társadalom azért a gyógyszereket sem veti meg: a népszerű nyugtatókból a gyerekek körében is elég sok fogy, pláne az olyan családokban, ahol ezt teljesen normális stresszkezelési módszernek tartják. Az viszont, hogy egy szerhasználóból függő legyen, már egy komplex folyamat végeredménye.

Nem mindenkiből lesz függő

Carl Hart a Columbia University droghasználattal és addiktológiával foglalkozó neurológusa kutatásaiban azt állítja, az illegális drogok használóinak 80-90 százaléka nem drogfüggő. Ebből kiindulva jogosan feltételezhetjük, hogy a szeren kívül kell lennie még egy rakás más tényezőnek, ami annál a maradék 10-20 százaléknál működésbe lép és végül az alkalmi rekreációs használaton túl függőségig vezet. A szabadulószoba elején a gyerekek megismerkedhetnek egy mára már híressé vált patkánykísérlettel is: Bruce Alexander a korábban izoláltan tartott patkányokkal dolgozó kísérletekkel szembfordulva megépítette a Rat Parkot, ahol az állatok társaikkal közösen egy játékokkal teli terráriumba kerültek. Mikor sima vizet és heroinnal vagy kokainnal kevert vizet ajánlottak a patkányoknak, a Rat Parkban élők szinte alig használták a drogot, szemben az egyedül tartott állatokkal, akik viszont addig itták a kábítószerrel fertőzött vizet, míg bele nem pusztultak.

A szoba főhösének életében is valami hasonló történik. A magány fontos faktor a függőség kialakulásában, ahogy más életkörülmények, például a személy anyagi helyzete is befolyásoló tényező lehet. A klasszikus neurobiológiai elmélet szerint a dopamin nevű neurotranszmitter deficite is tehet róla, hogy valaki külső eszközökkel próbálja megteremteni az örömérzetet, ez az egész pedig mozgásba lendíti az agy ősi jutalmazó központjait, amitől az illető újra és újra keresni fogja a szert. Bár jelenleg még sok a vita a függőség kialakulásáról és működéséről, az elég biztosnak tűnik, hogy az emberi kapcsolatok hiánya, a kezeletlen lelki problémák és a környezet támogatást nélkülöző, megbélyegző viselkedése mind az addikció kialakulásának kedveznek.

Értelmetlen riogatás

De hiába van probléma a drogokkal, a megoldás sosem a riogatásban rejlik. „Kutatások bizonyítják, hogy az elrettentés nem hatékony prevenciós módszer, ezt már régóta tudjuk” – jegyzi meg a prevenciós központ szakértője. Az interaktív és a játékelemekkel dolgozó módszerek – mint amilyen a szabadulószoba is – viszont nagyon jól tudnak működni.

„Mi nem az elrettentésre megyünk rá, inkább arra próbáljuk felhívni a fiatalok figyelmét, hogy mi milyen következményekkel járhat. Egy kamasz nem attól nem fog füvezni, ha azt mondom, hogy soha ne szívj füvet. Mindig a saját értékrendje szerint mérlegel egy szituációt és ő dönti el, hogy elszívja-e vagy sem. Ha pedig elszívja, azt is lehet biztosított körülmények között tenni” – mondja Eszter, aki szerint az ártalomcsökkentés is nagyon fontos. Ha például egy lánycsapat bulizni indul, célszerű ha van köztük legalább egy, aki nem iszik és figyel a többiekre, így megakadályozva, hogy mondjuk valamilyen bódító szer (mint a GHB) a poharaikba kerüljön.

A Drogriporter nemrégiben alapos online kutatásban mérte fel, hogyan ítélik meg a hazai fiatalok a magyar dorgprevenciós programok eredményességét, a válaszok pedig siralmas képet festettek. A válaszadók kritizálták a hiteltelen, hamis és elavult információkat átadó „szakértőket”, az ártalmak eltúlzását és a drogok démonizálását, az egyoldalú ábrázolást és az érdekességek hiányát is. „Felületes, megtévesztő prevenció.”, „Csak ijesztgetés, semmi tudományos, történelmi, politikai háttér.”, „Egy rendőr mindenféle hülyeségeket mondott”, „Hazudtak más országok drogfogyasztási szokásairól” és „Egy rendőr, aki életében nem látott még drogot, próbált győzködni, hogy a drog rossz. De mi már akkor is tudtuk, hogy nem az”. Érdemes elolvasgatni, milyen szöveges értékeléseket adtak a fiatalok, mert azokból mindennél jobban látszik, mi a probléma a hazai „dorgprevencióval”.

Persze a prevenció nem csupán, és még nem is elsősorban az iskola feladata, Szedmák Eszter épp ezért kiemeli még a család fontosságát, hiszen elsődlegesen ez az a közeg, ami megvédheti a gyerekeket a drogproblémáktól. De nem úgy, hogy bezárjuk őket a szobába vagy azzal fenyegetőzünk, hogy a következő alkalommal, amikor füves cigit látunk náluk, letörjük a kezüket. A legfontosabb, hogy a szülők alapvetően is egy szeretettel és bizalommal teli kapcsolat kialakítására törekedjenek, amiben a gyerek mer beszélni a problémáiról, érzéseiről. „Nem 9-10 éves korától kell elkezdeni beszélgetni a gyerekkel, úgy kell felnevelni, hogy a kezdetektől tudja, hogy bármit elmondhat a szülőnek. Akkor is, ha olyat mond, ami nem tetszik neki. Akkor is, ha a szerhasználatról van szó, mindig rá kell kérdezni, hogy miért próbálta ki, mit adott neki” – javasolja Eszter. Szerinte ugyanannyira fontos, hogy a szülő hiteles és őszinte maradjon, például ne tiltsa érvek nélkül a dohányzást úgy, hogy közben kilóg a cigi a szájából. „Én például dohányzom. Nyilván így nem mondhatom egy gyereknek, hogy ne dohányozzon, de ha megkérdeznek, el tudom mondani, hogy ha újrakezdhetném, soha az életben nem gyújtanék rá. Hiszen ez egy ugyanolyan függőség, egy vagyonba kerül, károsítom az egészségem és egyfolytában kínlódok vele.”

Eszter sajnos sok olyan esetről is hallott, amikor a szülők együtt fogyasztanak alkoholt a gyerekkel, vagy engedélyezik neki otthon azzal a felkiáltással, hogy „legalább a szemem előtt csinálja”. Ez azonban nem megoldás. Azt sem szabad letagadni, hogy a szerek örömérzetet adhatnak, hiszen épp ez a csapdájuk: kezdetben a drogozás jó, sőt, eufórikus élményt jelent, a problémák csak később jelennek meg. Végül pedig az a legjobb, ha a gyerek nem az iskolában hall először a drogokról, hanem beszélgetnek ilyesmikről a szülőkkel – úgy, ahogy minden más témáról is. „Az alapvető értékrendet a családnak kell kialakítania” – szögezi le Eszter. „Ha jelen vagyok a gyerek életében, ha folyamatosan beszélgetünk, akkor tudom, hogy mit mikor kell elmondani a gyereknek, mert mindig mindenről lehet beszélni az életkoruknak megfelelően. A gyerek felé egészen az első pillanattól értő figyelemmel kell fordulnunk, sose fogadjuk el a ’semmi’ választ, ha megkérdezzük, mi volt az iskolában.”

Szólj hozzá te is!

Még több Riporter