A Z generációnak nincs ideje inni és drogozni

2018. július 26.
Kevesebbet isznak és drogoznk a mai fiatalok, a tini terhesség pedig már ritkaságnak számít. A Z generáció jobban szereti a frissen préselt gyümölcslevet, mint az olcsó vodkát és inkább választják a családi kirándulást az alkalmi szex helyett.
Fotó: Unsplash.com

„Van jobb dolgunk is, mint inni és drogozni” – meséli Demi Babadola, a 19 éves filozófia és szociológia szakos hallgató a Guardiannek. „Nem vagyok meglepve a statisztikákon, nagyon is van értelme. Rengeteg más dolog van, ami leköti a figyelmünket.

Talán furcsának tűnhet, de a „mai fiatalok”, vagyis az 1996 után született Z generáció tagjai sokkal szívesebben töltik az idejüket organikus smoothie bárokban mint fülledt klubokban, mélyre zuhant körükben az alkohol- és drogfogyasztás, a tinédzserkori terhesség pedig szinte teljesen eltűnt. Van azonban egy új démonuk: a közösségi média. Persze nem a Facebook, az már ciki a Z generáció körében, ellenben az Instagram, a Snapchat és a Twitter még mindig nagyon mennek. Emiatt sokan aggódnak is, de Rhiannon McGregor jövőkutató szerint a Z generáció sokkal körültekintőbb és kevesebb kockázatot vállal, mint szülei, épp azért, mert a technológiának köszönhetően nagyon tájékozottak.

„Már nagyon korán tisztában vannak vele, hogyan jelennek meg online és offline, ezért konzervatívabban alakítják ki identitásukat” – meséli a szakértő. „Tájékozottabbak a társadalomban elfoglalt helyüket illetően és inkább egy globális közösség részeként gondolnak magukra.”