1. Mi az, amit a legjobban szeretsz a női létben?
A gyöngédség kimutatásának szabadságát. Mivel ezt nőies tulajdonságnak tartja a társadalom, a nőknek elnézik, ha teljes szívvel odafordulnak emberekhez, növényekhez, állatokhoz, és gyorsan bizalmas viszonyba kerülhetnek a gyerekekkel. Mosolyogni is szabad, kedvesen kérni is, szelídnek lenni és türelmesnek lenni is megengedett. A férfiakat azonnal megítélik, ha gyorsan és nyíltan kimutatják a gyöngédségüket, mert gyöngének látják őket.
Szeretem az anyaságot, de erről már sokat beszéltem máshol. Amit még nagyon szeretek, az, megvallom, a külsőségekben rejlik: a lakberendezés, a ruházkodás, az illatok, a kertészkedés és néha a konyha örömeiben. Ez persze egyetemes területek, ahol a férfiak is ugyanolyan biztosan tudnak mozogni, mint a nők – csak figyeljünk oda egymásra!
2. És amit a legjobban utálsz benne?
Azt, hogy ez a gyöngédség és ez a mosoly nem csak szabadság, de rabság is, nemcsak elnézik, de el is várják a nőktől. „Te nem ilyen vagy” – hallottam nem egyszer, amikor másképp viselkedtem, mint elvárták. Szelíd szó volt ez, ráadásul számomra igen kedves nőktől, de közben szívfájdító szemrehányás is. A jóság is lehet ketrec, és az elfojtott vágyak és indulatok mindig kitörnek valahol. Van egy gyönyörű írás erről, Mesterházi Mónika Dédanyai hagyaték című verse, így kezdődik: „rám hagyta a szeretet satuját,/ bársonyborított, de zárt skatulyát” és így végződik: ,„ez a mondat a legkülső lakat: / kislányom, csak mindig ilyen legyél.” Nem lehetünk mindig jó kislányok. Az embernek néha sírni, kiabálni, rohanni, énekelni, átkozódni, harapni, vadulni, ölelni is kell, ha nem akar megbolondulni.
Az anyaságban és háziasszonyi szerepben az a legnehezebb, hogy az ember szinte soha nincs egyedül, alig marad ideje-ereje az elmélyült töprengésre, mindig cselekedni kell, munkában és az otthonában egyaránt – pedig nemcsak az én szakmámban van szükség magányos töprengésre és fejlődésre és új meg új kísérletezésre, rácsodálkozásra és megértésre, hanem mindenkinek – így tehát minden nőnek ugyanúgy kijárna, hogy törődhessen a maga saját külső-belső ügyeivel.
A korábban említett külsőségek pedig azért lesznek nyomasztóak, mert ha az ember egyszer magasra tette a mércét (és most még nem is a családi és egyéb elvárásokról beszélek), akkor nagyon nehéz minden nap megfelelni magunknak. Ahogy öregszem, egyre jobban vonz (egyelőre még sajnos csak távolról) a puritán egyszerűség az eddigi színes fészek-hangulattal, a mohó, kívácsi és érzéki-szenvedélyes gyűjtögetéssel szemben.
3. Mit jelent számodra a feminizmus?
Méltóságot, egyenlőséget. Azt, hogy mi, nők és férfiak, tiszteljük egymásban az embert, hogy nem élünk semmilyen előjogokkal és nem élünk vissza sem szépséggel, sem testi erővel, nem zsaroljuk egymást érzelmileg, nem mérgezzük egymást hazugságokkal. Hogy nincsenek tabuk és kényszerek, hogy van erőnk mindent megbeszélni, megvitatni, mérlegre tenni és közösen megoldani. Hogy nem nyugszunk bele az úr-szolga viszonyba, és semmilyen előny fejében nem hajtjuk bele a fejünket a magas lóról parancsoló patriarchátus igájába, hanem inkább közösen visszük a terhet, egymást támogatva és szertetve.
„Szabadon szolgál a szellem” – tanultam az Eötvös Collegium jelmondatából. Aki szabadságot és bizalmat ad, szeretetet kap vissza, és önkéntes, szívbéli segítséget. Persze nagyon nehéz küzdelem ez, minden nap újra és újra szembesülünk vele otthon és a világban egyaránt. Erős idegek, határozottság és elszántság kell hozzá, csendes és makacs hit, türelem, és szeretet is persze. Felsorolni könnyű, megvalósítani nehéz. Ma már sokkal több partnerünk van hozzá, mint korábban, holott a feminizmust sokan megint szitokszóvá szeretnék tenni, kockára téve ezzel a gyermekeink szabadságát.
4. Mi az, amit a legjobban meg szeretnél tanítani a lányodnak?
Fiúk vettek körül mindig, két fiam van, öcsém és sógorom, unokaöcséim; kevés lány van a családban, nincs nagy tapasztalatom a női titkok továbbadásában. Ha lányom lenne, megpróbálnám tisztelni az akaratát és nem letörni az ellenállását. Próbálnám nem megszégyeníteni vagy erőszakkal megszelidíteni. Bátornak szeretném láni, nálam sokkalta bátrabbnak, és azt tanítanám meg neki, hogy álljon ki az igazáért, ne nyugodjon bele abba, ha le akarják ordítani vagy erőből akarják elintézni. (Ezen a ponton hallom is, ahogy a kamaszlányaikkal harcoló anyák keserűen felnevetnek…) A legfontosabb útravalónak Petőfi mondatait adnám neki: „Az isten az állatnak teremtett négy lábat, az embernek csak kettőt, azért, hogy egyenesen járjon és embertársainak egyenest a szeme közé nézzen, – mert az ég alatt minden ember egyenlő, egynek sem szabad másokra lenézni, egynek sem szabad másokra fölnézni. Nem ismerek magamnál se kisebbet, se nagyobbat.”
5. Mi a legfontosabb tanítás édesanyádtól?
Az ölelés.
Fotó: Dragomán György
6. Ki az, aki a nőiségedre leginkább hatott?
Édesanyám titkait próbáltam legelőször ellesni, a lakkokat, ruhákat, ékszereket. Később is sokan hatottak rám, és leginkább a határozott, okos nők: számomra ők a női minták, Jászai Maritól Nemes Nagy Ágnesen át Patti Smith-szig és Susan Sontagig. Közben persze a klasszikus nőiességre is figyelek, olvasom a női lapokat, figyelem a divatot, de ami a legjobban érdekel a nőkben, az ugyanaz, mint ami a férfiakban vonz: az érzékenységből fakadó erő, a belső tartás, a céltudat, a munkabírás és a folyamatos önfejlesztés.
7. Ha egy plakáton üzenhetnél a többi nőnek, hova tennéd a plakátot, és mi állna rajta?
„Méltóság, egyenlőség, bizalom: mindenkinek jár.” A tömegközlekedésre tenném, és persze a parlament elé is, jó nagy betűkkel, hogy az ablakokból is látni lehessen.
8. Létezik olyan, hogy női princípium?
Ösztönök vannak, igen (a gyerekvágy például egy ilyen, majdnem általános, durva parancs), ezt nem tagadhatom – viszont azért vagyunk emberek, hogy megértsük az ösztöneinket, és bánni tudjunk velük. Csak akkor tarthatjuk meg a méltóságunkat, ha az értelem és érzelem egyensúlya nem billen el, vagy nem tart teljesen az érzelmek irányába. Élethosszig tanulhatjuk ezt, és taníthatjuk egymást a döntéseink felelősségére.
9. Mi az, ami a legjobban idegesít a nőkről szóló diskurzusokban?
A pökhendiség. Az ellentmondást nem tűrő parancsolgatás. Én a beszélgetésben hiszek, és abban, hogy figyelmesen és empatikusan végig kell hallgatnunk egymás fontos történeteit. Az igazi nevelés alapja a szeretet, nem a hatalmi szó.
10. Ha minden korlát nélküli nőjogi, nőkkel foglalkozó szervezetet alapítanál, mivel foglalkozna a szervezeted?
Tanítással foglalkozna és tehetséggondozással. Nagyon sok jó példa áll előttem, az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy alapítványtól a Bódis Kriszta vezette Van helyed alapítványig – ezek persze nem nőjogi alapítványok, hanem gyerekekkel és családokkal foglalkoznak, de számomra a nők és a férfiak oktatása egyaránt fontos: tanítjuk egymást és tanulunk egymástól. Mondhatnám: családilag kell megváltoznunk. Ha szigorúan nőjogi szempontokat néznék, akkor az erőszak elől menekült nők oktatásával és továbbképzésével fogalkozna.
+1. Milyen helyzetben érzed magad leginkább nőnek?
Azt akartam rávágni, hogy a szerelemben, de az igazi szenvedélyben, a gyönyör mélyén és magasán nemtelen az ember, összeolvad a másikkal, egybeolvad a világgal, végre megszűnik a magányossága. Ha táncolnék, akkor a táncban érezném magam nőnek, így viszont csak akkor, ha kihúzom magam, felemelem a fejem, és mosolyogva és büszkén és bizalommal a szemébe nézek mindenkinek.
Kinek a válaszait hallgatnád még meg a témában? – Tóth Krisztina
